Mégsem egyedül

Szépirodalom / Szerelem (741 katt) White
  2011.08.09.

Hó szemerkél fehér és csillogó
Látványnak, évszaknak legszebbike,
Ez olyan ritka akár a fehér holló,
a legdrágább gyémánt fénye.

Padon ül egy lány merengve,
Vonala halvány, akár a táj,
Hisz a hó szinte belepte.
Ez a látvány, annyira fáj.

Tekintete előre vetül,
Arca azonba nem rezdül,
Gondolatai mélyre szállnak,
Mintha álmait várná, szóljanak.

De nem érdekli már semmi,
Álmainak vége, széttaposták,
Alig él, véget akar már vetni,
Kit szeretett, tőle elszakították.

Ruháját hideg takaró fedi,
Évszak úr rakta sebesen,
Minél előbb vége legyen.

Szeme lángja kihunyóban,
Csukodni készül örökre,
Ám egy hang jön fülébe.
Csupán ennyi volt a szóban.

Szeretlek, nem hagylak el!
Felriad, és feleszmél,
Átkarolják, majd felemeli
Szorítja, erősen öleli.

Mosolyogva néz a fiúra,
Szíve, lelke örvend
Kit szeret, itt van újra.

Előző oldal White
Vélemények a műről (eddig 1 db)