Kardok dala
Kráni katonák, sötét angyalok,
halálom ígéretével megihlettek,
felétek én némán meghajolok,
e harcban a múzsáim lesztek.
Láncing sikít, fáradt szemei
ropogva megadják magukat,
s kardjaim tovább zümmögik
túlfűtött, vérgőzös dalukat.
A markolattal most lesújtok,
halk reccsenés, valaki hörög,
drámai aláfestés a dalomhoz,
mely most agyamban dübörög.
Eltáncolok, egy tőr mélabús
szívemhez majdnem utat talál,
lágyan mozdítom csuklómat,
és arcomra vérpermet szitál.
Majd kardjaim ezüst ívekből
hálót szőnek a testem köré,
s kiket sziszegve simítanak,
csendben omlanak lábaim elé.
Átszellemült, kipirult arccal
bíbor pengéimet törölgetem,
s mélyen kortyolva a levegőt,
végső rímeimet elrendezem.
