A roswelli ufókatasztrófa és utóhatásai

A jövő útjai / Konspiratológia (1122 katt) Kapitány
  2011.07.23.

A mű megjelent a Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat 2011/7 számában.

Évtizedekkel ezelőtt, nem sokkal a második világháború után, egész pontosan 1947 júliusában történt a roswelli ufókatasztrófa néven elhíresült eset, mely annak idején nagy port kavart fel, és ha hihetünk az évek alatt kiszivárgott információknak, egészen a mai napig érezteti hatását. Erről az eseményről emlékezünk meg írásunkban.

Sötét, viharos délután volt. Egy idegen lények által vezetett repülő csészealj száguldott az égen az új-mexikói Roswell település közelében. Egyszer hirtelen hatalmas erejű villám csapott a járműbe. A csészealj a földi ismereteket messze meghaladó technikai színvonala ellenére nem dacolhatott az elemek haragjával: a villámcsapás nyomán súlyosan megsérült, oldalán hosszú nyílás keletkezett, és gyorsan süllyedni kezdett. A bent ülő kis szürkék kétségbeesetten próbálták visszaszerezni az uralmat meghibásodott járművük felett, de hiába: az UFO megállíthatatlanul közeledett a föld felé. A zuhanás közben a fülkében található tárgyak kirepültek a villámcsapás következtében nyílt hasadékon, és szétszóródtak a lent elterülő legelőn. A sérült gép még repült pár kilométert, majd a Soccoro melletti San Augustin síkságon a földbe csapódott. Szerencsétlen utasai nem élték túl a balesetet; otthonuktól távol, a Földön sújtott le rájuk a végzet.

Másnap néhány, a közelben tartózkodó földlakó furcsa dolgokat tapasztalt. Egy helyi farmer, William Brazel, amikor kiment a legelőre, hogy megnézze, hogy vannak a birkái, egy csomó furcsa „szemetet” talált a földjén. Látta, hogy valami nincs rendben, ezért szólt Wilcox seriffnek. Ő sem tudott mit kezdeni a dologgal, így továbbpasszolta az ügyet a légierőnek. A seriff jelzése nyomán a közeli légitámaszpontról Jesse Marcel őrnagy vezetésével egy kis csapat érkezett a terepre, szemrevételezték és összeszedték a szanaszét szóródott, ismeretlen anyagból készült tárgyakat.

Közben nem csak a szemétnek tűnő tárgyakat szedték össze a katonák, hanem megtalálták a legelőtől néhány kilométerre lezuhant ufót is. Ezen a helyszínen is voltak civil szemtanúk, pl. Barney Barnett mérnök, aki véletlen épp arra járt, illetve a Pennsylvaniai Egyetem régészei, akik a közelben dolgoztak egy ásatáson. Ők nem is gondolták, hogy idegen űrhajóval van dolguk, először azt hitték, hogy valamilyen katonai repülőgép járt szerencsétlenül. Ezért aztán rendesen meg is döbbentek, amikor meglátták az idegen járművet, amely nem hasonlított semmilyen általuk ismert, földi eredetű járműre (ők persze még nem hallottak a második világháborús német csészealj-kísérletekről). Barnett és a régészek nem sokáig nézelődhettek, ugyanis teherautókon katonák érkeztek a helyszínre, és távozásra szólították fel a kéretlen szemtanúkat. Az ufót a katonaság összepakolta, majd elszállította a helyszínről. Először állítólag a közeli légitámaszpontra vitték, majd később innen is továbbszállították. Valószínű, hogy napjainkban az 51-es körzetben tárolják.

Az esetet furcsán kommunikálták a nagyközönség felé. Először a Roswell Army Air Field nagy lelkesedéssel bejelentette, hogy találtak egy lezuhant repülő csészealjat. A hír – érthetően – nagy port kavart fel, és sokan át is vették a közleményt. Ezután következett a hideg zuhany: kiadtak egy újabb közleményt, miszerint valójában nem is ufót találtak, csak egy lezuhant meteorológiai ballont. Szegény Jesse Marcel őrnagy pedig – engedelmes katonaként – savanyú képpel pózolt egy ballon roncsai mellett a sajtó számára készített fényképen. A világ közvéleménye megnyugodott, tudomásul vették, hogy az idegenek nem is léteznek.

A konspiratológusok persze nem hitték el a hivatalos verziót, amely azóta furcsa módon többször is megváltozott. Az eltelt évek alatt szó volt arról, hogy valóban nem meteorológiai ballon volt, amit találtak, hanem egy titkos katonai kísérlet eszközei, amellyel – emlékeim szerint – talán a titkos szovjet atomrobbantások által keltett sugárzást akarták mérni. Más források szerint az FBI elismerte, hogy valóban idegen lényeket találtak a baleset helyszínén.

Ki tudja, mi az igazság? Valóban egy meteorológiai ballon zuhant le Roswellben? Ezt a verziót még Marcel őrnagy sem hitte el. Lehet, hogy tényleg titkos katonai kísérlet volt, melynek eszközeit gyermekjátékokból ragasztgatták össze? Vagy a kis szürkék jártak szerencsétlenül Rowsell közelében? Esetleg a szovjetek mutáns lények által vezetett kémrepülőgépe zuhant le? Vagy az antarktiszi németek voltak? Sajnos valószínű, hogy ezekre a kérdésekre egyhamar nem kaphatunk megnyugtató választ.

Jó néhány évtized eltelt a cikkben tárgyalt esemény óta. Roswell neve ismertté vált a nagyvilág előtt, így a településnek van némi bevétele az ufológusok által gerjesztett idegenforgalomból. Sokan meglátogatják a híres-hírhedt katasztrófa helyszínét, megszállnak a helyi motelekben, és persze vásárolnak néhány ufós pólót és kulcstartót a környékbeli boltokban. Ez lenne minden, amit Roswell adott nekünk?

Philip J.Corso ezredes „A roswelli titok” című könyve szerint nem. Tételezzük fel, hogy valóban az idegenek űrhajója zuhant le 1947 júliusában! Ilyenkor mi lehet a kormány számára a legfontosabb kérdés, azon túl persze, hogy hogyan lehet eltitkolni az esetet a közvélemény elől? Természetesen az, hogy mit lehetne nyerni az idegen technológia megismerésével, az egyenruhások szemével nézve persze elsősorban katonai szempontból. Az ezredes az eset kapcsán közel ült a tűzhöz: ő kapta feladatául, hogy a hadsereg k+f részlegének vezetőjeként ismerje meg az idegen technológiát, és a háttérben munkálkodva, mindössze néhány ember bevonásával intézze el, hogy a földi kutatók minél hatékonyabban aknázzák ki az ufonautáktól megszerzett tudást. Corso elmondása szerint olyan új találmányokat tett lehetővé az idegenek technikájának vizsgálata, mint a száloptika, a mikroprocesszor, a lézer vagy az éjjellátó, és mindezek betetőzéseként a csillagháborús program, amely elsősorban nem a szovjetekkel, hanem az idegenekkel szembeni védekezést szolgálta. Mindezek ráadásul úgy kerültek kifejlesztésre, hogy a kutatás résztvevői közül alig néhányan tudtak arról, hogy a valóságban honnan is származnak az ötletek. Corso ezredes részletesen beszámol a kutatásokról könyvében. Itt persze felvetődik a kérdés: igazat mond, vagy csak fantáziál? Ha igazak a leírtak, akkor újabb kérdést tehetünk fel: Corso, aki hosszú éveken keresztül hazájához hű katona volt, miért hozta nyilvánosságra – röviddel halála előtt – ezeket a titkokat? Vajon csak az igazságérzet vezette? Vagy talán volt felettesei kérték fel erre, hogy a szenzációhajhász újságírás álarca mögé rejtőzve olyan információkat hozzon a nagyközönség tudomására, amelyek már nem is annyira titkosak? Ezt sajnos nem tudhatjuk biztosan.

Ha Corso ezredes könyvében igazat állít, akkor az azt jelenti, hogy a földönkívüli technológia hatására napjainkra a Föld olyan tudományos és katonai szintre jutott el, hogy már az idegenekkel is eséllyel vehetnénk fel a harcot. Reméljük, hogy erre a világok közötti konfliktusra soha nem kerül sor, és a megszerzett tudást inkább békés célokra használjuk majd fel.

Felhasznált irodalom:

Hargitai Károly:
Társbérlők a Naprendszerben?
Akadémiai Kiadó, Budapest, 1988

Philip J.Corso – William J.Birnes:
A roswelli titok
Sprinter Plusz, 2011

Konspirációs teóriák blog
http://konteo.freeblog.hu/archives/2011/02/09/roswell_es_az_m_12/

Legendavadász blog
http://legendavadasz.blog.hu/2011/06/04/a_roswell_incidens_elemzes_2

Wikipedia
http://en.wikipedia.org/wiki/Roswell_UFO_incident

Előző oldal Kapitány
Vélemények a műről (eddig 1 db)