Lelkem a fénybe...

Szépirodalom / Versek (858 katt) angyalka146
  2011.07.14.

A mű megjelent a Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat 2011/7 számában.

Lelkem a fénybe vágyódik, utánad eped...

Hat éve már, hogy itt hagytál engemet.
S én azóta gyógyítgatom lelkemet.

Mikor már azt hiszem, rendben van, a szenvedésnek vége,
akkor toppan be árnyékod, s zilálja az eredményt vérre.
S én ott állok, felnyitott szívvel, tehetetlen...
Te rám nevetsz, s azt mondod: nem lehetetlen!
Talpra lehet állni, újra kezdeni mindent!
De már nem lehet enyém ez a mindent...
Részek szakadtak ki belőle, vesztek el örökre,
s én ott állok nyomorékon a sírgödörbe...
Azaz csak állnék, erőm már nincsen, az a kis reményem is,
mi volt, szertefoszlott, s a kincsem, ez a kedves, drága,
élő szívem már nem dobog...
Az életen át csoszogva, poroszkálva lovagolok.

Nincs erőm már élni, belefáradtam a létbe,
körbe-körbe forogni a mókuskerékbe, unom már az eseményeket...
Hiszem, hogy tehetek ellenük, de sohasem nyerhetek.

De ennyit rólam, a nyavalygásnak vége! Mesélj te:
mi vár az örök létbe? Fényes napsugár, simogató meleg,
vagy sötét árnyékok és fájó, rémes képek?
Mit csinálsz most? Vársz s emlékezel?
Vagy a következő léted szövöd, esetleg újjászületel?
Van újjászületés? Van örök élet? Vagy a túlvilág csak egy
nagy fekete lyuk, mi örökre elnyel téged?

Az éjszaka a miénk. Nyisd ki az átjárót, kérlek.
Látogass meg, ölelj meg, mint régen. Emlékszel még? Én
emlékszek erős, csontos kezedre, melyből a szeretet áradt,
s ölelt lágyan körbe. Gyere el hozzám! Ma, kérlek!
Adj valami jelet, tudjam, hogy élet s remény van odaát,
búcsúcsókot is adj, s menj tovább, álmodd újra a Létet,
én meg hadd nyerjek erőt s reménységet.
Fájó békességet...

Örökre szeretlek:
lányod, szeretőd, anyád, feleséged...

Előző oldal angyalka146
Vélemények a műről (eddig 2 db)