Az Ócskás – 31. rész – Hegyi utak
Hullken báró várkastélya felé meredek hegyi utak vezettek, amiket sűrű erdők öveztek. Kyassanur csak lassan haladt a rázós kőomlásokkal sűrűn tűzdelt ösvényen. Útban a célja felé azon morfondírozott, hogy fogja küldetését végrehajtani, ám végül az eddigi életét segítő sötét erőkbe vetett hite megerősítette abban, hogy sikerrel fog járni.
Egy asszony cammogott előtte az ösvényen, hátára rőzseköteg volt erősítve. Látszott minden mozdulatán a beletörődött, fásult fáradság. Az ócskás érezte rajta, hogy belefáradt a nyomorúságos életébe. Úgy döntött, hogy megszabadítja nyomorától.
– Jer asszony! Ülj fel ide a szekérre! – szólt hozza harsányan.
A nő fáradt, ijedt szemekkel vizslatta az idegent, de azért egy köszönömöt rebegve felcihelődött a szekérre. Agnes a várban próbált néhány garashoz jutni az erdőben szedett rőzsével, így tartva el magát. Egyedül tengette napjait, gyakran gondolva a régmúlt szép emlékeire, mikor párja még élt, és emberhez méltó életet élhettek. Ez az idő elmúlt, csak a keserűség és nyomor maradt. A szekér lassan döcögött tovább célja felé. Az ócskásnak közben ragyogó ötlete támadt. Tudta, hogy nem lesz egyszerű a báró közelébe férkőznie, hogy elvegye az életét, mert nagy számú személyes testőrség védte, ám sötét varázslattal átszőtt tárgyai ebben nagy segítségére lesznek. Az erejük hatalmas és félelmetes, ám meg is lehet növelni ezt az erőt. A sötétség nagyura is szereti az érte hozott áldozatokat, ezért úgy döntött, hogy ezt meg is teszi neki. Itt ül mögötte az asszony, ez a bánattal töltött zsák, majd ő megteszi áldozat gyanánt.
Kyassanur megállította a szekeret és lepattant róla, majd durva mozdulattal Agnest is lerántotta maga mellé a köves ösvényre. A megtört asszony szemében félelem, és különös módon elszántság ült. Megpróbált futásnak eredni, de a hátára kötött rőzseköteget megmarkolva az ócskás visszarántotta. Zsebéből egy különös zöld fényben úszó amulettet vett elő, és az abból kicsapó lánggal meggyújtotta a rőzseköteget. Mikor Agnes haja meggyulladt az égő rőzsétől, az addig csendben síró asszony sikoltozni kezdett félelmében, és fájdalmában. Az ócskás durván a földre lökte a már égő asszonyt, és a szekérről levett egy kétélű tőrt. Agnes szemében iszonyat ült, mikor Kyasanur a hasába mártotta a tőrt, és különös mondatokat kántálva a mellkasa felé rántotta azt. Fájdalma az iszonyatnál is nagyobb volt, és sikolyai már csak száraz hörgéssé csendesültek. Belső szervei lassan kicsúsztak a hasüregéből. Az ócskás ekkor benyúlt a mellkasába, és egy erőteljes mozdulattal kitépte a még dobogó szívét. A kezében tartott szívet felhasította, és az amulettet bekente a belőle csordogáló vérrel. Az amulett mintha magába szívta volna a vért, mintha szomjazott volna rá.
Egy perc elteltével Kyassanur a szakadékba dobta Agnes testét és a széthasított szívét, majd az amulettet zsebre vágta. Úgy érezte, ez az amulett lesz az, amivel a báró közelébe fog férkőzni. Felült a szekérre, és a jól végzett munka tudatával indult tovább a kastély felé. Egyre magasabbra jutott a hegyi úton és nem is olyan sokára fel is tűnt előtte a báró kastélyának baljóslatú sziluettje.
Most fog megérkezni küldetése színhelyére, ahol elszabadítva a gonosz erőket megöli a bárót, teret hagyva egy sötét hatalomnak, ami uralhatja a környéket.