Hófehérke ébredése

Horror / Novellák (437 katt) R. Harbinger
  2023.04.01.

A mű megjelent a Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat 2023/4 számában.

Hófehérke átgázolt a sötét folyosón, kezében a vértől csöpögő fejszével. Tekintetét az ajtóra szegezte, és mielőtt berúgta volna, felidézte szörnyű ébredését az üvegkoporsóban. Akkor még kábán pislogott a markáns arcvonalakkal keretezett élénk szempárba.

– Hercegem! – kiáltotta a lány, és felült, amennyire nagy hasa engedte.

Meglepetten bámulta testét. Így meghízott volna álmában? Vegetáriánus volt, és utoljára csak egy falat almát fogyasztott. Akkor hasított belé a felismerés, amikor megérezte sajgó hátát, ami akár a sok fekvéstől is lehetett volna, de érzékeny mellét nem tudta ezzel magyarázni.

– Mi történt velem? – Felült, és megpróbált leszállni. – Mi… történt… velem?!
– Ezt akár én is kérdezhetném! – csattant fel a herceg. – Azért jöttem ide, hogy a szerelem csókjával magadhoz térítselek, te pedig… ezzel fogadsz?! Ezzel?!

Sarkon fordult, és ott hagyta a lányt. Hófehérke hiába kiáltozott utána. Miután összeszedte magát, megkereste a törpéket, és kérdőre vonta őket. Egyikük sem tudott érdemleges információval szolgálni, ezért Hófehérke a közeli falu törvényemberéhez fordult.

– Szóval azt mondja, átaludta az egészet? – kérdezte a harcsabajszos férfi kételytől fűtött hangon. – És mégis mit vár tőlem?
– Hogy keresse meg azt, aki ezt tette velem! Aki romba döntötte mesés életemet!

A férfi sóhajtott, és karját keresztbe fonta mellén.

– Körbenézett már a saját háza táján? Úgy értem, hét férfival él együtt. Rendben, hogy törpék, de akkor is férfiak, magácska pedig igen szemrevaló. Előfordulhat, hogy…

Hófehérke beleborzongott a célzásba, de el kellett fogadnia ezt a lehetőséget is. Féktelen haragot érzett végiggyűrűzni a testén. Kezét ökölbe szorította, és elfojtotta kitörni készülő sikolyát.

– Mindazonáltal azt javasolnám – folytatta a férfi –, ne tegyen semmi meggondolatlanságot. Beszéljen a varázslóval, hátha helyre hozhatja ezt valami bájitallal.

Hófehérke felpattant, és kiviharzott a férfi hideg közönyét látva. Érezte a növekvő pánikot, hogy ha nem tesz valamit, megbolondul. Ezért hát hazasietett, ahol magához ragadta a kandalló fölé akasztott fejszét, és berontott a hortyogó-füttyögő törpök szobájába. Végigmérte őket parázsló tekintettel, mivel sejtette, a bűnös minden bizonnyal a szobában tartózkodik, és elhatározta, ki fogja deríteni a kilétét.

Két kézbe kapta a fejszét, és elordította magát:

– Felkelni, semmirekellő csürhe!

A törpök felpattantak, Szundi kivételével, Hapci pedig akkorát tüszkölt ébredéskor, hogy lefordult az ágyról.

– Helyes! Most pedig beszélgetni fogunk! – mondta a lány, és feljebb emelte a fegyvert, hogy nyomatékot adjon szavának.

Egyesével becitálta a konyhába, és a székhez kötözte őket, míg a többieket a szobájukba zárta. Morgóval kezdte a sort, aki nagy felháborodásnak adott hangot, de miután megszorongatta, akkor sem tudott kiszedni belőle semmit. Tudor mindenféle paragrafussal előállt az Erdei Törvénykezés könyvéből, mire Hófehérke széles ívben lendítette felé az említett könyvet, és rövidre zárta a vitát, valamint röppályára állította a törpe két fogát.

Hapcit és Szundit már fenyegetni sem kellett, noha utóbbi mindig elaludt vallatás közben.

– Na, ide figyelj, te narkolepsziás seggdugasz! – csapott a lány az asztalra.

Szundi felriadt, Hófehérke pedig ízes fenyegetések koszorújában magyarázta el, milyen testrészeit fogja levágni és milyen sorrendben. A törpnek sikerült ugyan ébren maradnia, de nem szólt semmit Hófehérke terhességével kapcsolatban.

Vidor sokáig bágyadtan vigyorgott, és tág pupilláját meresztgette. Vágni lehetett közelében a friss gandzsa édes illatát, és még a lány is csaknem elbódult tőle. Örült, hogy vissza tudta terelni a törpöt a hálóba, miközben Vidor a lány gömbölyödő farába kapaszkodott.

Szende értetlenül pislogott vallatójára, de nem tudta meghatni. Zavarba jött a kérdésektől, arca gyakorlatilag lángolt. Hófehérke hamar rájött, nem megy vele semmire, ezért sort kerített az utolsó személyre. Belevágta Kukát a székbe, és fenyegetően nézett rá, de Kuka nevéhez híven kukán hallgatott.

A lányban ekkor eltört valami. Úgy érezte, kudarcot fog vallani, és ez a törp az utolsó szalmaszál. Nem finomkodhatott tovább! Megkerülte Kukát, magához ragadott egy kést, azután lemetszette Kuka egyik ujját. A törpe üvöltött, pániktól eltorzult arccal meredt csonkjára, azután földön heverő ujjára. Nyelve megeredt, és sebesen pörgött.

– Esküszöm, nem én tettem! Nem tudok semmit, komolyan mondom! A többieket kell megkérdezned, ők sosem mondanak semmit nekem, mert azt hiszik, együgyű vagyok! Kérlek, ne bánts tovább!

Hófehérke csaknem a földről szedte össze leejtett állát, mivel úgy tudta, Kuka néma, most meg dőlt belőle a szó.

Eloldozta, és a hálóhoz rángatta a törpöt. A padlóra lökte a többiek elé, és a magasba emelte a Kuka vérétől vöröslő kést.

– Tudni akarom, ki tette ezt velem! Elmondjátok, vagy egyesével végzek veletek!

A törpök arcán rettenet suhant át. Nyilván nem hitték, hogy ez a kedves lány képes lenne ilyesmire. Hapci hátrálni kezdett, ajka remegett, majd az igazság tüszkölés formájában robbant ki belőle: – Szende!

Hófehérke gyűlölettől izzó tekintetével Szendét vette célkeresztbe.

– Miért?!

Morgó Szende elé ugrott, hogy védje.

– Te ezt nem érted! Ő beteg, nem tehet róla! Egyszer sem ő tehetett róla!

Mindenki felsorakozott Szende elé, akinek lemállott szende álarca, és ördögien mosolygott. Felbátorodott testvéreit látva, és ráförmedt a lányra:

– Most mit teszel, te kis liba?! Mi heten vagyunk, te egyedül, ráadásul csak egy késed van! Nem bírsz el velünk!

Hófehérke olvasott Morgó sorai között: nem ő volt az egyetlen, akivel Szende elbánt, és a testvérei végig fedezték. Kitették őt veszélyes közelségének, és most, amikor lebukott, még mindig védték. Ezt az álnokságot nem bírta már elviselni, ezért eldobta a kést.

– Igazad van, efféle munkához több kell – mondta, és felkapta a folyosón letámasztott fejszét.

Lekaszabolta a Szende segítségére kelt törpöket, és az erőszaktevőt hagyta utoljára. Szende az ablak felé kúszott, de Hófehérke elkapta, majd álla alá csúsztatta fegyvere élét.

– Azt hiszed, csak én tehetek erről?! – csattant fel Szende. – Ki juttatott téged abba az állapotba? Hm? Kicsoda?! A mostohaanyád, te hülye picsa!

Hófehérkével megfordult a világ. Sosem jöttek ki mostohájával, de a királynő hogyan süllyedhetne idáig? És egy törpe hogyan süllyedhetett az ő megrontásáig? Ő maga hogyan jutott a törpék lemészárlásáig?

– Ő is sorra fog kerülni, ne aggódj! – ígérte a lány, majd elmetszette Szende torkát.

Még aznap este beosont a palotába, és rátört mostohájára. Jól irányzott suhintással sebezte meg a királynőt, és készült végezni vele, de a nő harsány nevetése megfékezte.

– Most meg mit nevetsz?! – kérdezte Hófehérke.
– Azt hiszed, én vagyok a gonosz ebben a történetben? – Újra nevetett, majd görcsösen rándult, ahogy a hasán ejtett sebből vér buggyant. – Végeztél a törpékkel, megölhetsz engem is, de valaki még hátra van, bizony ám!
– Ki az? Ki az?!

A királynő mosolygott, majd varázstükrére nézett.

– Tükröm-tükröm, mondd meg nékem, mit csinált a herceg a héten!

A tükörben felhők kavarogtak, majd képek váltogatták egymást: a herceg egy szőke lánnyal a mezőn piknikezett, vásárban sétáltak kézen fogva csillogó pipőben, majd forrón ölelték egymást a kandalló előtt teljes meztelenségben.

Hófehérke szíve végleg megtört, és ezt a királynő is látta.

– Ez az, fájjon csak! – mondta. – Fájjon, ahogy nekem fájt elsöprő szépséged. Csak azért mutattam meg neked, mert látni akartam, ahogy összeroppansz, te…

A fejsze lecsapott, a királynő feje pedig messzire gurult befejezetlen mondandójával.

Hófehérke millió szilánkra hasadt belül, akár a földre dobott tükör. Legszívesebben szétzúzta volna a varázstükröt is, de inkább tervet kovácsolt.

– Tükröm-tükröm, mondd meg nékem, hol van a herceg e percben!

A felhők örvénylettek, és megmutatták a szomszéd királyság palotáját. Hófehérke parancsba adta a tükörnek, küldje oda, majd belesétált az általa mutatott képbe. Megállíthatatlanul tört a folyosó végi ajtó felé, majd nyilalló hasával mit sem törődve berúgta azt.

A herceg és a szőke lány magára rántotta lepedőjét.

– Hófehér! – sikoltotta a férfi.

Hófehérke rájuk rontott, hogy rövidre szabja e kapcsolatot. Odébb rúgta az ágy előtt heverő pipőket, amelyek különös csörömpöléssel bukfenceztek, mialatt ő újra és újra lecsapott. Igazi hentesmunkát végzett, vörösre festette az ágyat és a falat, azután csak lihegése és a tűz pattogása maradt.

A lány bosszút állt mindenkin, és fel sem fogta, míg tekintetét valami csillogó tárgy meg nem babonázta. A herceg szeretőjének üvegcipellője csillogott a kandalló fényében, és szinte üvöltötte, hogy próbálja fel.

Előző oldal R. Harbinger
Vélemények a műről (eddig 2 db)