Szomorú szonáta

Szépirodalom / Versek (998 katt) bel corma
  2011.07.10.

Kopár világunkban tengődő,
magányos versfaragó vagyok,
fakó, megfáradt lelketeknek
komor, sötét rímeket adok.

Víg hárfám húrjai elkoptak,
bús, borús lantomon zenélek,
s szürke szívemből született
szomorkás szonátát regélek.

Dalom a jeges szél szárnyán
lidérces fényként száll tova,
akit csókol, annak szelleme
tiszta tükre lesz az otthona.

Eme dallam nehéz életedben
majd erőt s tartást ad neked,
hogy végül emberhez méltón
fejezd be küzdelmes életed.

Előző oldal bel corma
Vélemények a műről (eddig 2 db)