A büszkeséghez
Kerékbe törve mára minden élhető,
tanítanál, de arra tébolyult erő
telepszik és a kéje rajta mámorul,
kisemmizetten, égve tántorogsz alul.
Hiába perlekedsz, hiába kérdezel,
talán eléred azt, ha gúnyosan felel;
ne szólj, ne lázadozz, viseld a sorsodat,
amid ma birtokolsz, csupán csak annyi vagy!
Pedig tebenned él megannyi láz-csodád,
amit konok parancsolód nem élhet át,
amelyre meg sekély tudása nem fogan,
vakon reméli, már örök hatalma van.
Gerinctelen világod éneden kutat,
a káoszán letörli minden álmodat,
de mindhiába fújnak orv szelek feléd,
ha ott belül kitart a vágy, s a büszkeség.