Pingpong meccs a belvízi inkvizítorral

Horror / Novellák (297 katt) Claudius Oltarimanus
  2023.02.24.

Kelet-Magyarországon a hetek óta tartó esőzések felszínre hozták a talajban lappangó vizet. Lassan, alattomosan emelkedett a felszínre a talajvíz, a talajban lévő kapillárisokon, pórusokon keresztül. Először Kisújszállás környékén ért a felszínre, és mikor meglátta maga fölött a kéklő eget, mennyei boldogság töltötte el, hiszen így kitűnő rálátása nyílhatott a megrongálandó táji objektumokra. A belvíz előző életében inkvizítor volt, és most örülhetett, hogy hosszú idő után alkalma nyílhat egy kis rosszalkodásra.

Kisújszállás felé vette az irányt és a figyelme megakadt egy elhanyagolt állapotú családi házon, amely a város külterületén feküdt egy viszonylag alacsony térszínen. Tehát ideális terep volt számára. Lassan körülfogta az épületet, amely meglehetősen laza állagú talajra épült, és észrevette, hogy erősen süllyed. A süllyedés nem volt egyenletes a ház különböző részein, így a süllyedés sebességének különbözőségeiből származó nyíróerők csinos kis repedéseket hoztak létre, a ház falain.

„Ez ám a csatatér!” – örvendezett a belvíz.

A szerencse is mellé szegődött, ugyanis a ház tulajdonosa, a 71 éves Végvári Áron kinyitotta a ház ajtaját, amelyen keresztül akadálytalanul beáramolhatott a ház előszobájába. Áron nagyon megijedt a benyomuló víztől, ezért haladéktalanul seprűt ragadott, hogy kitakarítsa a vizet a házából:

„Hé, mit csinálsz te vén marha?!” – méltatlankodott a belvíz – „Hagyjál már dolgozni!”

Áron azonban nem hallgatott rá, ezért a belvíz úgy döntött, hogy cselhez folyamodik. Ideiglenesen kiment a házból, majd a ház baloldalán életnagyságú emberi alakot öltött, aztán az átlátszó testének a mellényzsebéből előhalászott egy svéd gyártmányú Stiga pingpong asztalt, két ütőt, egy hálót és egy labdát. Gondosan összeállította az asztalitenisz pályát, majd visszament a seprűjével hevesen hadonászó emberhez. Az volt a terve, hogy elhívja pingpongozni az öreget, ezáltal elterelve a figyelmét, majd a megfelelő pillanatban a szerencsétlen fejére rogyasztja a házat:

– Jóember, mit csalapál azzal a torzonborz seprűvel?

Végvári Áron megrökönyödve bámult az emberi alakot öltött átlátszó víztestre, amelyen vakítóan tükröződött vissza a felhők mögül kibukkanó Nap.

– Maga meg kicsoda?
– A Tiszántúli Környezetvédelmi Felügyelőség munkatársa vagyok – válaszolt a belvízi inkvizítor. – A házának erős alapja van, és szilárd talajra építette. Higgye el nincs miért aggódnia!
– Mitől olyan biztos ebben?
– Nézze, a belvíz máris visszavonult a házától! – mondta a belvízi inkvizítor, miközben a ház körül ólálkodó részeit szépen visszaszívta magába. – Jöjjön velem, inkább játszunk egy pingpong meccset a nagy ijedtségre!
– Na jó, nem bánom! – legyintett Végvári. – De hol akar maga pingpongozni?
– Ide építettem a háza mellé egy kis pingpong asztalt. Az első menet a szerváért megy. Bedobom a labdát.

Azzal a belvízi inkvizítor és a 71 éves Végvári Áron elkezdtek pingpongozni. Az első percekben még csak békés, nyugdíjas tempóban adogatták egymásnak a labdát, de ahogy telt-múlt az idő, a belvízi inkvizítor ravaszul megcsavart labdái az öregember ütőjén rendszeresen gellert kapva messzire szálltak, így Végvári Áront igencsak kifárasztották az elrepült labdák utáni örökös futkosások.

Már igencsak este volt, mikor a belvízi inkvizítor megkegyelmezett neki, és befejezte a játékot:

– Maga aztán igazán jól játszik – lihegte elismerően Végvári. – Tényleg, még meg sem kérdeztem a nevét.
– Tomas de Torquemada-nak hívnak – felelte a belvízi inkvizítor
– !? Nem hangzik valami magyarosan.
– Persze! Cserediákként kerültem ide Spanyolországból, aztán annyira megtetszett Magyarország, hogy az egyetem elvégzése után itt telepedtem le.
– Hát ez igazán érdekes! Az ember azt hinné, hogy Spanyolországban barnább legények élnek. Maga meg tiszta hipóreklám, szinte átlátni magán… Na, mindegy! Ezután a jól sikerült meccs után nem kóstolja meg a házi pálinkámat?
– Köszönöm, inkább nem.
– Na, csak egy kupicával! Meglátja jól fog esni! Ez nem olyan, mint azok a kommersz szarok, amelyek még hírből sem ismerik a szilvát!
– No, nem bánom! – egyezett bele Torquemada

Azzal Áron kitöltött két kupicával és felhajtották. Érdekes látvány volt, ahogy a házi pálinka feloldódott Torquemada átlátszó víztestében:

– Na ugye, hogy jólesett! – mondta nevetve Áron. – Ha nem haragszik, én most lefekszek aludni, mert ez a pingpong meccs igencsak kifárasztott.
– Rendben, akkor nem is zavarom tovább! Jó éjszakát!
– Jó éjszakát!

Torquemada, csak erre a pillanatra várt. Megvárta amíg a ház elcsendesedik, aztán szépen, fokozatosan elkezdte emelni a vízszintet a ház körül, majd szép lassan bekúszott a küszöb alatt, és egyre inkább körbefogta a csendesen hortyogó Végvári Áront. Áron akkor ébredt fel, amikor az alattomosan emelkedő belvíz átáztatta a csíkos pizsamáját:

– Mi az ördög ez?! – riadt fel – Segítség! Ellep a víz!
– Nyugalom, nem lesz semmi baj! – csitítgatta Torquemada
– Maga meg, hogy került ide? Csak nem azért jött, hogy megdézsmálja a házi pálinkámat?
– Nem dehogy! Azért jöttem, hogy segítsek! A magyarországi belvízi helyzetről írtam a diplomamunkámat.
– Ne nézzen bolondnak! Azt hiszi, hogy nem látom, hogy a maga vízfeje felé úszik a pálinkásüvegem?

Torquemada Áron felé fordította a pálinkásüveget, hogy Áront megnyugtassa:

– Most már hisz nekem?
– Rendben, elnézést… De most már segítsen! Már a nyakunkig ér a víz!

Torquemada vízfeje sátáni grimaszba torzult, majd eszébe jutott kedvenc vallatási módszere, amikoris az áldozat szájába tölcséren keresztül annyi vizet zúdítottak le, hogy a szerencsétlen végül kipukkadt a felduzzadt hasának folyamatos ütlegelése hatására. Mivel tölcsér most nem állt rendelkezésére, Torquemada más módszert választott:

– Száját tartsa a víz felszínéhez, és kezdjen el inni! Az ivással tudja szabályozni a vízszintet!

És Áron inni kezdett. Az első két-három percben még jól is esett neki a hűsítő víz, mivel igencsak megszomjazott a nagy pingpongozásban. Amikor már úgy érezte, hogy eleget ivott, akkor egy pillanatra abbahagyta a folyadékfelvételt. Torquemada csak erre a pillanatra várt:

– Ne hagyja abba, különben megfullad! – vigyorgott Áronra, majd ismét Áron szájához igazította a vízszintet.

Ez a folyamat többször ismétlődött. Áron hasa veszedelmesen felpuffadt, szemei kidülledtek, halántékán az erek megdagadtak, hogy valahogy el tudják oszlatni az extra mennyiségű folyadékot, nyomorúságos testében. Végül elérkezett az a pont, amikor a halálvágy erősebb lett az élni akarásánál, és megtagadta a további ivást.

Torquemada ekkor odaúszott hozzá és ütlegelni kezdte Áron vízzel telített hasát:

– Igyál, igyál, igyál, igyál, igyál! Ha azt hiszed, hogy megúszod egy egyszerű fulladásos halállal, nagyon tévedsz! – sziszegte gonoszul.

Kibírhatatlan volt a fájdalom, de Áronnak már nem volt ereje üvölteni, csak halkan nyögdécselt. Újra elkezdett inni, mire Torquemada abbahagyta az ütlegelést, és gyönyörködött Áron víztől felpuffadt testében, és félelmet sugárzó gülü szemeiben.

Végül a víz szétrepesztette a belső szerveit és megtért Teremtőjéhez. Torquemada hajnalig maradt a házban, és elégedetten szemlélte a holttestet:

– Már el is felejtettem, hogy milyen jó móka a kínvallatás! – jegyezte meg magának hangosan gondolkodva, majd vidáman fütyörészve elfolyt a háztól, amely nemsokára össze is dőlt. Az átázott falak már nem bírták a terhelést…

Előző oldal Claudius Oltarimanus