Az ócskás – 5. rész – Ninett
A borzalmas, elviselhetetlen kínok közepette lassan előtörtek az emlékek Ninett fejéből, miközben testét a lángok mardosták. A nyakában lógó láncról a zsarátnokba pottyant a medál, a hatalmas hő hatására elolvadt az ón, ami rajta tartotta a láncon. Ninett bőre fortyogva olvadt le testéről, és már sikoltani sem bírt a teljes valóját szaggató fájdalomtól. A halál lehetett csak számára a megváltás, mely nemsokára meg is találta nyughatatlan lelkét.
– Egy ilyen szép lánynak ingyen adom! – somolygott Ninettre a vándor ócskás, miközben a lány kezébe nyomott egy apró medált, ami egy réz láncon függött.
– Nagyon köszönöm! – pirult el a húsz év forma, kirívóan csinos lány, miközben átvette az ajándékot.
Boldogan szökdécselve indult haza, a városszéli kis kunyhóba, ahol már négy éve tengette egyedül az életét, szülei korai halála miatt. Nem volt könnyű élete a lánynak, kisebb ház körüli munkákból tartotta el magát szerényen, ezért is örült az ajándéknak, hiszen nem lett volna rá pénze, hogy megvegye. Nem mintha nem lett volna kérője, mert rengeteg ifjú udvarolt a csinos lánynak, de mindet visszautasította, várva az igaz szerelmet. A láncon függő medál igazi különlegesség volt, egy vöröslő követ foglaltak keretbe a lány számára ismeretlen írásjelek. Miután hazaért fel is próbálta, fehér hattyúnyakára akasztva a láncon függő medált. Nevetve forgolódott a fénye vesztett tükör előtt, csodálva a pompás kő csillogását. A kő tompa fénye egyszer csak felerősödött, egy erős vörös fénysugár csapott a lány testébe belőle, mitől Ninett megvonaglott, majd összecsuklott.
– Ninett az – mondta a kocsmáros a tavernában lézengő vendégeknek. – Biztos helyről tudom.
Ken a szenesember megcsóválta a busa fejét, és a kocsmároshoz intézve szavait dörmögte:
– Hiszen olyan kedves, és szép lány, az nem lehet – fejezte be mondandóját, majd elhagyta a kocsmát
Szinte mindenki szerette a kedves lányt a faluban, még az irigyei is, hiszen mindenkihez volt pár kedves szava, és sugárzó szépsége örömet csalt az emberek lelkébe. Viszont egyre több tehén teje elapadt, valamint titokzatos ragály ütötte fel a fejét a városban, és minden nyom arra mutatott, hogy Ninett lelkét megszállta a gonosz. Többen is látták éjjelente vörösen izzó szemekkel settenkedni az erdő szélén, és azok mind megbízható emberek voltak.
Amint szaporodtak a várost sújtó bajok, úgy lettek egyre inkább elkeseredettek és dühösek az emberek Egy éjjel rátörték Ninettre az ajtót, majd a hajánál fogva cibálták a rögtönítélő bíróság színe elé, ahol boszorkányság vádjával máglya általi halálra ítélték. Az ítéletet másnap a város főterén végre is hajtották.
A már csak parázsló máglya hamvai mellett halk csikorgás hallatszott, ahogy a vándor ócskás arra tolta a kordéját. Kapucnija rejteke alól mosolyogva nézett a parázsban, a tűz hevétől még izzó medálra.
