1. Horror Hava - Házikó

Horror / Novellák (190 katt) Zspider
  2023.02.27.

Az öt gyerek bátran besétált az elhagyatottnak tűnő házikóba. Ismerték a legendát, hogy egy boszorkányé, és még a legtöbb felnőtt sem szívesen járt erre. Belépve mégiscsak egy üres, poros szoba fogadta őket. Minden mese ellenére nem voltak ott szörnyek, csak rengeteg pók és a hálóik. Pár gyerek máris menekülni akart, de a többiek nem engedték őket.

– Anya azt mesélte, hogy a boszorkány gyerekeket evett – mondta egyikük. – Elrabolta őket és megette mindet. Hamm!

Az utolsó szavánál tapsolt egy nagyot és a két lány rémülten sikoltva ugrott odébb. Az egyik fiú mérgesen felé fordult.

– Ez nem vicces! Anya testvérét is megette, legalábbis anya azt mondta.

A lányok igyekeztek mindentől távol maradni, de az egyikük a falhoz ért. Mikor érezte, hogy a régi papír a kezére ragadt, próbált elhúzódni. Ám a falon nem volt tapéta, se papír, semmi. A fal pókhálóból állt össze. A lány kapálózva merült el benne, és eltűnt egy gubóban. A másik lány inkább az egyik oszlopot ölelte át. A többiek mást fogtak meg, de minden csak pókháló volt. Egy emberként sikoltottak, sírtak és üvöltöttek, de bárhogyan is mozogtak, a háló csak jobban rájuk tekeredett. A kislány látta mindezt, de csak rettegve ölelte az oszlopot. Majd kattogásra lett figyelmes. Az oszlop megmozdult. A leányka elengedte, és ijedtében a földre esett. Az oszlop mellé még hét másik csúszott le a plafonból. Majd egy potroh és deréktól felfelé egy meztelen, idős nő teste. A torz arcú banya szürkére száradt nyelvvel nyalogatta ajka szélét. Az apró pókok közben egyre inkább rámásztak a lányra, aki mozdulni se bírt, és egyre több fájdalmas csípést érzett, miközben a boszorkány lehajolt érte…

Eredetileg publikálva: 2013. X. 15.

Előző oldal Zspider