Dalom szívedig szálljon
A sírok közt kószálva ifjú,
zokogó özvegybe botlottam,
s lantomat véve, halk szóval
a húrok pengetésébe fogtam.
A dallamból varázsfátylat
szövő, kóbor dalnok vagyok,
forró gyűlöleted helyett én
melengető szeretetet adok.
A benned haragvó gyásznak
vad viharát szellővé békítem,
s bánatodnak tomboló tüzét
aprócska lánggá szelídítem.
Könnyeid patakjának árját
én leheletemmel elapasztom,
és a tiszta megnyugvásnak
felhőtlen egévé dagasztom.
Hunyd be szemed és érzed,
benned édes békét hagyok,
a dalom szíveddel dobban,
hisz kóbor dalnok vagyok.
