Emlékek a ködben
A zord hidegben sírhantod
kemény kősziklává fagyott,
bús mementó ez, mit az idő
utánad emlékként hagyott.
Halk sóhaj borzolja a fákat,
tán a te lágy hangod hallik,
vagy a szemtelen szél az, mi
emlékeim húrjain játszik?
Fátyolos szemem lenne mi
most megcsalva káprázik,
vagy a párában törékeny,
édes, éteri alakod látszik?
Szomorkás szívvel én most
tőled keserű búcsút veszek,
bár egy világ választ el, de
egyszer újra veled leszek.
Addig is az angyali erőktől
néked szívemből azt kérem,
hogy legyen édes az álmod,
kedves, nyugodj békében.