Angyalok árnyai
Bár ember szemed nem lát, de
mégis veled vagyok csendben,
a forróságban én adok neked
hűs árnyat egy zöld ligetben.
Ha szomjadat oltod tiszta vízzel,
ott vagyok a kristály patakban,
ha csónakból veted ki hálódat,
tonhal vagyok a sós tajtékban.
Én sárgállok a hullámzó mezőn,
életet adó búza vagyok neked,
belőlem készíted és formázod
aranyos héjú, puha kenyered.
Velem öltözik be a táncoló rét
s virít szépséges, élő ruhában,
kék, sárga és piros színekkel
Mosolygok minden virágban.
A tűz vörös, lobogó lángjával
felmelegítem hideg otthonod,
ha verejték ül forró arcodon,
Szellőként hűtöm homlokod.
Ha felnézel az aranyló napra,
engem látsz a vakító fényben,
s ha egy kicsit elcsendesülsz,
meghallhatsz a zúgó szélben.
Ott voltam, mikor megszülettél,
és némán együtt sírtam veled,
óvtam lépteid s felcseperedtél,
mert mindig én fogtam kezed.
Mikor majd elérsz az út végére,
a nevemet súgja haldokló szád,
akkor már meglátsz a fényben,
ahol mindig is vártam reád.
