Apró lángok

Fantasy / Versek (835 katt) bel corma
  2011.06.28.

Szálakra szakadt testemen
ősatyám kékacél láncinge,
reszkető kezemben fekete,
démonvér áztatta penge.

Levágtam mind, csupán az
ősaquir dacol haragommal,
sötét mágiája szemben az
én megszentelt kardommal.

Mézes méreg búg fülembe
kérlel, messze meneküljek,
holt bajtársaim mutatják
az utat, hogy előre törjek.

Ropogó hangja parancsol
dőljek a saját kardomba,
fivérem kitép a sötétből,
s erőt önt fáradt karomba.

Aquir hatalomszó sikolt
ízekre szaggatná testem,
puha kézzel oltalmaz rég
elmúlt szívbéli szerelmem.

Már előtte állok, pengém
most ezüst ívként villan,
halk roppanás, s a szörny
feje a sziklákon koppan.

Az acél kihullik kezemből
lassan térdre ereszkedek,
s azokért, kik értünk haltak
én halk imádságot rebegek.

Ti, akik elmúltatok, s már
csupán szellemek vagytok,
a szívünkben apró, fényes
gyertyákként ott lobogtok.

Előző oldal bel corma
Vélemények a műről (eddig 2 db)