A raktár

A jövő útjai / Novellák (942 katt) Mickey Long
  2011.06.24.

Az őrzésünkre bízott terület egyik raktárajtajánál guggoltunk mind a négyen. Charlie, akit csak Popeynek szoktunk szólítani hatalmas alkarja miatt. Mellette Denis, akinek soha nem állt be a szája, és néha annyira idegesítően tudott viselkedni, hogy kinyílt a bicska a csizmámban. Végül az öreg Robert, aki szolgálatvezető volt köztünk, mert neki volt a legtöbb csillaga. Még most is a hóna alatt szorongatta a konyakosüveget.

– Michael! – fordult felém Denis. - Te is hallod, amit én?

A fülemmel rátapadtam az ajtóra. Valami mocorgást én is hallottam valahonnan.

– Ez csak Popeynek a gyomra… – azonosítottam be a zaj forrását, és lemondóan legyintettem. – Tudhatnád, hogy időre eszik!

Mintha ez lett volna a jel, Charlie az órájára nézett, és elővett a zsebéből egy csokit. Ráérősen elkezdte majszolgatni.

– Robert, mit tegyünk? – tekintettem az öregre.
– Mmmmiééé'? – fókuszolt rám nagy nehezen vizenyős, kék szemével. Néhány pillanat múlva, sikerült is neki.
– Valaki van bent! Ez biztos! El kellene fognunk!

Robert felemelte a mutatóujját, majd ugyanazzal a lendülettel hanyatt vágódott. A konyakosüveget apai szeretettel a kezében szorongatta.

– Denis! – néztem a társamra. – Te már voltál katona, mit tettetek ilyen helyzetben?
– Az úgy volt, mondom, hogy bevágtunk három gránátot, mondom, és belőttünk vagy két tárat, mondom – vigyorgott önelégülten.
– És utána?
– Utána, mondom, megint bedobtunk két gránátot!
– Na jó, viselkedjünk profiként, ahogy egy biztonsági őrhöz illik. Valakinek be kell menni megnézni, mi ez a zaj?! – summáztam, összehúztam a szemöldököm, és Popeyre néztem. Ráböktem a mutatóujjammal, majd az ajtó felé. Popey viszonzásul a kinyújtott karhajlatába csapott a másik kezével.

Denisre néztem, de ő egyre csak az öreget próbálta élesztgetni. Mélyről jövő sóhajtás után, odaszóltam.

– Neked jut az a megtisztelő feladat, hogy felderítsd, ki van odabent, és feltartsd, amíg odaérünk.
– Rendben van, bízd csak rám! – suttogta, és a bejárat elé lopózott. Hirtelen felrántotta az ajtót, ami hangosan tiltakozva nyikorgott. Be sem nézett, hanem erőből, azonnal behajította a gumibotot.
– NORMÁLIS VAGY?! – integettem neki vadul. – Mit csinálsz?

Denis megszeppenve nézett rám.

– Hát, hát…
– Te balfácán! A gumibot leltárban van, most már tényleg be kell menni valakinek! – csaptam a homlokomra. – Popey, te vagy a legjobb fizikumban, te jössz!

A szokásos választ kaptam tőle.

– Nem igaz, milyen pipogya alakokkal vagyok körbevéve, ez benne lesz a Szolgálati Naplóban – fakadtam ki. – Akkor bemegyek én!

A többiek egyetértően bólogattak. Robert közben gyermeki szeretettel szlopálta a vodka ízű anyatejet.

Óvatosan kinyitottam az ajtót, és bebukfenceztem. Vagyis annak szántam, de a küszöböt valaki megemelte a fontos pillanatban, így arccal előre végigszántottam a betont. A raktárban csend uralkodott, ha nem számítjuk az összeszorított fogaim közt kiáramló levegő sípolását, majd a fojtott káromkodásomat.

– Gyertek be! – suttogtam hátramaradt társaimnak.
– Mennék én, mondom, de valakinek biztosítani kell a terepet idekint – suttogta vissza Denis.
– És Popey? – húztam fel a szemöldököm.
– Ő viszont engem biztosít – majd egy kis szünet után folytatta: – Robert pedig az utánpótlást.
– Az biztos – mormogtam, és tényleg kezdett elegem lenni a mai napból. Óvatosan, centiméterről centiméterre haladtam előre a kihalt teremben, mégis sikerült egy meghatározhatatlan állagú, penetráns illatú valamibe beleosonnom.
– Tudtam, hogy Franky lesz – rémlett fel előttem a szolgálati kutyának befogott kóbor eb loncsos képe. Reméltem, hogy a vérnyomásom nem most akarja megdönteni a világcsúcsot. Megvártam, amíg az üstdobra hangszerelt XII. szimfónia lehalkul a fülemben, és tovább indultam. Néhány pillanat és konténer múlva ismét hangokat hallottam az egyik eldugott szeglet felől. Elővigyázatosan dugtam ki a fejem a sarok mögül, és úgy maradtam.

Apró, alig másfél méteres lény állt velem szemben. Aránytalanul nagy volt a feje, és hosszú, térdig érő kezében tartotta a gumibotot. A bőre hullasápadt volt. Én pedig azonnal felvettem vele a bőrszín-versenyt.

– Igazolja magát! – jutott eszembe az első épkézláb mondat, amit a fejembe vertek a kiképzésen.

Az apróság felemelte a kezét, göcsörtös ujja fényleni kezdet, és csak annyit mondott.

– Haza…

Igaza volt, tényleg haza kellett volna már mennem. De a váltás nem jött be, és sorsolásos alapon nekem kellett bent maradnom. Tudtam, hogy húzós lesz a negyvennyolc óra szolgálat, de azt álmomban sem gondoltam volna, hogy hallucinálni is fogok. Ráadásul, a jövő héten ismét bent kell maradnom. Megint negyvennyolc óra…

Az eszmefuttatás egy pillanat alatt játszódott le a fejemben, addig, amíg a kiskrapek a mellkasomhoz nem tartotta világító ujját.

A testemen átcsapó elektromos kisülés egészen a falig csapott. Ha én ezt a bátyámnak, Stevennek elmesélem, nem fogja elhinni…

Egy pillanatra még láttam, hogy a nagyfejű beleharap a gumibotba, majd hirtelen feketeség burkolt be, és elvesztettem az eszméletemet…

Franky féltő nyalakodására keltem fel, és sajnos addigra már jó néhány deci nyálszeretet lefolyt a nyakamon. Nem tudtam, meddig voltam eszméletlen, így ösztönszerűen néztem a csuklómra. Meglepődve konstatáltam, hogy egy órát elvesztettem! Pedig egy drága Casio volt…

A kutya nyakát simogatva léptem ki a raktár ajtaján. A többiek még mindig egymást biztosították, Robert pedig annyira vigyázott az utánpótlásra, hogy elfogyott. Popey az épület melletti bálákon vette ki hivatalos, négy órás pihenőjét.

– Én mentem volna utánad – mondta tényleg Denis –, de valakinek idekint is lenni kell, mondom.

Nem szóltam semmit. Ismertem az anyját, kedves asszony volt.



Elgondolkozva ültem a kényelmetlen forgószékben, és az íróasztalon heverő füzetet néztem. A fehér lapok csalogatva fénylettek a neonlámpa villódzó fényében. Egy sóhajtással előrehajoltam, és elkezdtem írni:

Szolgálati napló
1982. február. 1.

Szolgálatban lévők:
Denis Cochran
Robert Leary
Charlie Jones
Michael Spielberg

Szolgálati időnk alatt különleges esemény nem történt.

A szolgálat átadott: 1 db lámpa, 3 db poroltó, 4 db gumibot (az egyik sérült)…

Előző oldal Mickey Long
Vélemények a műről (eddig 4 db)