Petrezselyem

Szépirodalom / Novellák (512 katt) Denken
  2022.10.17.

A mű megjelent a Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat 2023/1 számában.

– Még egyszer nem fogok szombati műszakban helyettesíteni! – morfondírozott Tamás, ahogy haladt keresztül a takaros kis ház udvarán. – Akárhányan kergüljenek meg vagy jelentsenek beteget. Ebbe a dög melegbe' biztos nem! Na! Ez már mindjárt más. Azért a vastag vályog csak tud valamit – lépet be a házba.

– Megjöttem! – kiáltotta a hűvös lakásba és rúgta le a poros cipőt a bejárati ajtó mellé.
– A konyhában vagyok szívem! – jött a válasz.

„Szívem? Mi a fene, még drágámnak se szólított soha.” – gondolta Tamás útban az előtérből a belső szoba irányába.

– Leves a kisasztalon!

És valóban ott volt felszolgálva a rózsamintás tányérban.

„Levessel várt? Jó lesz! Így délután háromkor megteszi. De mi ez a saláta benne?” – pislogott Tamás a gőzölgő lére, amely tetején egész petrezselyem levelek úszkáltak. – „Ezt általában össze szokta vágni apróra… Megint újít valamit. Talán ehető. Csak kicsit forrónak tűnik még. Na, várjunk vele!”

– Összeszedem az ajándékot! – lépett az üveges kredenc irányába, de már automatikusan kézbe kapta a tv távirányítóját is.
– Oké! – érkezett a válasz.
– Ennek a Zoli gyereknek, ha már negyvenes, nem egy hatos sörrel kéne kiszúrni a szemét – tolt félre pár doboz sört egy olcsó kevert társaságában, ahogy ásta be magát a kredenc belső felébe. Közben a tv is bevillant a félárnyékos szobába.

„…ez a felállított új hatósági szerv nem csak koordinálja országosan az MST-szindróma ügyét, hanem egyben első vonalban fogadja az új eseteket is. Természetesen attól függetlenül, hogy részleges tudatzavarról vagy a teljes személyiség megváltozásáról legyen szó.
– Igen, a kép alján már láthatják nézőink a folyamatosan hívható ingyenes telefonszámot, és kérdezném: tudunk e már előrelépést akár más országban is a betegség eredetének felkutatásában…”


– Réka! Megy a kibeszélős műsorod! – kiabált Tamás, közben két kézzel tologatta félre a nem tetsző üvegeket.
– Főzök szívem! – érkezett a válasz némi edénycsörgéssel párban.

„Há', már megint ez a szívem. Pedig ezt a műsort nem szokta kihagyni. Mondjuk hetek óta ugyanazt fújják. Már unalmas. De mi a csudát főz, ha vendégségbe megyünk? Mondjuk a Kinga főztjénél még az övé is jobb, hehe.” – kotorászott tovább. – „Még egy normális pia sincs, és már venni se tudnék, bolt ilyenkor persze nincs, a Kalapos presszó is bezárt. Szegény Lajos a pult mögött csavarodott be. A Zoli szerint franciául kezdett hadoválni. A részeges Královics meg azt hitte csak hülyéskedik, mindenkinek bordóit akart kikérni. Nagy műsor lehetett, he', kár, hogy nem láttam. Na ott beljebb az mi lesz?” – nyomta be a kezét egy sor üveg mögé a kredenc másik oldalába.

„…ezért sem nevezném konkrétan betegségnek, mivel a módosult tudatállapotot kiváltó okot, dolgot, tényezőt eddig nem sikerült felderíteni csak elméletekkel találkozhatunk világszerte is, konkrétumokkal sajnos nem. És bár az esetszámok csökkenést mutatnak, a jelek szerint sok lehet a felderítetlen eset. Ezért is kérjük a lakosságot, hogy forduljanak a felállított hatósághoz, ha szindrómára utaló jeleket tapasztalnak magukon vagy a környezetükben, mert, mint tudjuk, a módosult tudatállapotú személyek önmagukra és akár a közvetlen környezetükre is veszélyt jelenthetnek.
– Köszönjük! Nemes Éva szakpszichológussal beszélgettünk, a megalakult MST-szindróma kezelő hatósági szerv koordinációs…”


„Na, ez jó lesz, ez a whisky. Úgyis utálom. De legalább márkásnak tűnik. Remélem, nem ebből akar majd megkínálni. Mondjuk, ha előszedi megint azt a kerítésszaggatót, tuti a Réka nem enged csak ide a kanapéra. Vagy lehúzunk kártyázni az alagsorba egész éjszakára, ők meg eltrécselnek a Kingával meg a barátnőivel, mint múltkor… Hát ez?” – a kredenctől elfordulva pont belátott a nyitott hálószoba ajtón, az ágyon ruha kiterítve. – „A kék ruha? Ezt csak színházba szokta felvenni.”

– R.. - de az é-t már elharapta.

„Megint megorrolt valamiért, azért rakta ki, vagy rá akar venni valamire, azért ez a szívemezés is. Tuti! Mert a Kingát a Zoli mindenhová viszi. Ja ha tudná. Meg én utálom a színházat. A hülye komédiákat, amin olyan jókat röhögnek a barátnőivel. Vegyen fel amit akar! Nem szólok! Azért se!” – rakta le a whiskyt a kis asztalra majd leült a leves elé a kanapéra.

„…ha már elmélet, az MST-szindrómával kapcsolatosan egy igazán különleges vendégünket köszöntöm, Illés Csaba fizikust, ha jól értelmezem az anyag és atomkutatás professzora.
– Igen, tömören! Jó napot kívánok!
– Ahogy jelezték, egy különleges elméletet hozott nekünk a szindrómához kapcsolódóan.
– Erre kicsit pontatlan az elmélet meghatározás.
– Elnézést, de hogyan is nev…
– Nem probléma! De kezdjük is talán onnan, hogy az ön által szindrómának nevezett jelenség először mutatta jeleit. Még az előttem szóló igazgató asszony is említette, hogy eddig kiváltó okot nem találtak. És bár folyamatosan kutatják és monitorozzák a környezetünket és a jelenséggel érintett embertársainkat is, rossz helyen keresik a válaszokat.
– És ön tud erről az...
– Igen, igen, bár nekem is időbe telt. És bocsánat, ha a szavába vágtam, de most térjünk is rá. Tehát az első MST megjelenések időpontját közvetlen megelőző fontos esemény nem került látókörbe, a tudományos felfedezéshez mérten nem kapott elég nagy visszhangot a nyilvánosság előtt, pedig ez egy meghatározó momentum. Itt egy jó ideje folyó kísérletek sorozatának eredményeiről lenne szó, amelyben a tudósok áttörő eredményt értek el. Az eredeti elképzelés szerint az anyag egy új fázisát próbálták létrehozni, amely extra dimenziós értékekkel rendelkezik, lényegében a kvantumanyag egy olyan formája, amelyet az alkotóelemek dinamikus mozgása határoz meg, nem pedig statikus elrendezésük. Ez egy olyan topológiai fázis, ahol az extra dimenzió sikeres létrehozásához a tudósok a kvantumbiteket célozták meg a fibonacci-sorozaton alapuló kvázi-periodikus lézerimpulzusokkal, majd látva a modell-eredményt nagyobb eszközhöz nyúltak. Hadron gyorsítóban közel fénysebességgel száguldó részecskecsomagokat rekurrens indítással bizonyos pontokon összevezettek, ami rövid időre óriási energiákat szabadított fel, és a várt, nem csak időben, de térben is mélyebb formájában strukturálható kapott anyagi szerkezetet állandósítani igyekeztek annak felhasználására és dinamikájának tanulmányozására a...
– Elnézést professzor úr, úgy gondolom a nézőink nem biztos, hogy követni tudják, én már egy kicsit elveszt…”


„Mekkora bohóc, a csíkos öltönyében magyaráz ám! Mintha bárki is értené. Csak a csokornyakkendő hiányzik, tényleg, hehe. Ez a leves nem is lett rossz, csak ez a gaz ne lenne benne.” – lökte arrébb Tamás a kanállal a nagy petrezselyem leveleket.

„…tehát a collider b segítségével végzett mérési eredmények széles spektrumában a...
– Professzor úr, a fő témánktól úgy érzem eltér...
– Arról van szó, hogy olyan energiajellemzőket mértek ki, aminek eredetét sem tudják beazonosítani. És amit szintén nem tudtak, hogy még ha csak a mi idő-értelmezésünk szerint nagyon rövid időre is fenntartott anyagfázis mellett egy olyan tér és idő szintjére, ha úgy tetszik dimenziójára nyitottak kaput, amelyből nem szokványos energiák nagy mennyiségű összetett csoportjai szabadultak fel, illetve újra alakultak a mi energiasíkunkban.
– És az MST-témához kapcsolódna a további...
– Kapcsolódik! Elnézést…”


„Mekkora katyvasz duma! Asszem lassan át kéne öltözni.” – a fogyó leves illatát egyre jobban felváltotta a kissé átizzadt munkáspóló szaga.

– Réka! Kivasaltad az ingemet, amit reggel kitettem?

Nincs válasz, csak némi edénycsörömpölés hallatszik a konyha felől.

„…kísérletek nem sokkal azelőtt valósultak meg, mielőtt a személyiség-változások elkezdődtek volna. Ezek az energiacsoportosulások vagy szuverén kvantumrezgések, amelyek közül számos ezen a síkon a mi emberi fizikai létünkkel tud csak tökéletes egységet alkotni. Ebben az egységben fejeződnek ki az általuk hordozott információk, melyek gondolatok, érzelmek tökéletes halmazai, tehát nevezheti akár entitásoknak vagy akár lelkeknek is őket.
– Ő… ezt most úgy érti megszállják az embert, mint egy szelle...
– A tudatunkba épülnek, részlegesen, vagy akár el is nyomhatják azt.
– Hát... ő... ez valóban érdekes, de talán tudományosan is meredek teória.
– Kérem, ez nem teória!
– De miért ilyen biztos ebben a hm... másik dimenzióból érkező lelkek...
– Mert én is onnan jöttem!”


Tamás majdnem kiköpte az utolsó kanál levest.

– Azt a leborult! Réka! Hát ilyen nincs! Ezt hallgasd meg! Rékkkk…

Megakadt a hang a torkán, keserűség futott össze a szájában, a feje előre bukott. A szeme előtt a tányérban keringőt jártak a petrezselymek a rózsamintával. Még hallotta a nőt belépni a szobába miközben eldőlt a kanapén.

– A nevem Eszter. Te ficsúr!

Előző oldal Denken