Szerena-szisztéma (Akikó naplója) 49-50. fejezet

A jövő útjai / Novellák (606 katt) kosakati
  2022.10.29.

049.

A hajnal gyönyörű volt a szigeten. Enyhe szellő terelgette, hömpölygette az öböl vizén lebegő pára pamatokat. A felkelő nap fénye átderengett a fátyolon, és megszínezte a szeszélyes formájú felhőfodrokat. Opálos, finom fények remegtek körülöttem…

Nem bántam volna, ha megáll az idő, ha örökké tart ez a pillanat. Tudtam jól, hogy ez életem legszebb órája.

Engor még a párnáim közt pihent, én pedig a teraszon ültem, és Martha levelét forgattam az ujjaim között. A levelet még Evan adta át este, a szertartás után.

– Milyen szokatlan és kedves gondolat tollal írni, igazi papírra… – gondoltam.

A levél rövid volt:
„Kedves Akikó!
A sziget most már csak a tiéd. Én már nem térek vissza oda, és az operához sem költözöm el egyedül. Végleg visszavonulok a palotába. Itt várom meg, hogy eljöjjön az én utolsó percem is.
Ég veled! Martha.”


Mikor szeretnénk, hogy megálljon az idő, a percek őrült sebességgel kezdenek pörögni. Most is így történt.

Addig üldögéltem a teraszon, míg elszaladt az idő és mi kapkodva kellett, hogy készülődjünk. Sietve rángattuk magunkra ruháinkat, hogy időben odaérjünk a negyvenkettes kapuhoz, és onnan a többiekkel együtt időben elinduljunk a palotába, Norínához.

A kapunál már ott volt mindenki, mire odaértünk. A hazaindulók ezüst-szürke űrhajós egyenruhájukban feszítettek, az itt maradók pedig színes, szerenai viseletben parádéztak. Pár perc múlva Evan is megérkezett, és gyalogosan indultunk a palotába. Néhányan megkérdezték, hogy miért nem hívunk gömböket.

– Norína kikötése az volt, hogy gyalogosan végigjárjátok a parkot. Ezt elég lazán értelmeztük, de legalább a végén térjünk vissza az eredeti megállapodáshoz – mondta Evan. – Tehát a palotához gyalogosan kell megérkeznünk, a park felől.

Nem igazán értettük, hogy Evan miért ragaszkodik ennyire a megállapodás betűjéhez, de nem bántuk a sétát a reggeli frissességben.

A negyvenkettes kapu egy dombtetőn állt, és az építmény teteje kilátóként szolgált. A kapu tetejéről jól rá lehetett látni a főváros nyüzsgő agórájára, a park déli részére, a folyó torkolatára, és a palotára, amit csak a folyó egyik ága választott el tőlünk. Egyszerűbb, és rövidebb lett volna az utunk, ha lesétálunk az agórára, és átmegyünk a hídon, de Evan a park felé vezetett bennünket. A kaputól nem messze a „Csillagok kertjébe” érkeztünk. A kert minden szépsége ellenére csalódást okozott. Eddigi tapasztalataink alapján arra számítottunk, hogy a csillagvilág valamiféle ábrázolását láthatjuk majd. Aztán Evan elmondta, honnan ered az elnevezés.

– A királyok mindig ezen a helyen töltik a holdtalan éjszakát. Innen nézik a csillagokat, és a tisztánlátás reggelén, a folyón átúszva, innen térnek vissza a palotába.

A kert annak a dombnak egyik teraszos nyúlványán helyezkedett el, aminek a tetején állt a negyvenkettes kapu. A domb másik, hasonló nyúlványán épült meg az agóra.

Evan javaslatára egy órát pihenéssel, beszélgetéssel töltöttünk a kertben. Látta, hogy valamennyien kapkodva, sietve érkeztünk, és szükségesnek tartotta, hogy a tárgyalásra ne lihegve essünk be, hanem kipihenten és nyugodtan érkezzünk meg. Javaslatát örömmel el is fogadtuk, szívesen töltöttük el ezt az egy órát a gyönyörű, napfényben úszó kertben.

A kertből hosszú-hosszú, kanyargós lépcső vezetett le a folyópartra. Közvetlen a lépcső aljától szép kis híd ívelt át a víz fölött, a palota kertjébe. A híd keskeny volt, csak libasorban sétálhattunk át rajta. A túlsó parton a palota egyenruháját viselő férfiak és nők fogadtak bennünket. Miután mindenki átkelt, csapatunk élére álltak, hogy elvezessenek a királynőhöz.

050.

– A palota szebbnél szebb teraszos kertjei tele voltak zegzugos tisztásokkal, kanyargós ösvényekkel, lépcsősorokkal, pavilonokkal, szobrokkal, pihenésre csábító padokkal. Mesebeli szövedéke volt ez a buja növényzetnek, és az emberek ügyesen beleillesztett alkotásainak. Tavacskák, vízesések, rózsalugasok mellett haladtunk el. Igazi tündérkert volt az egész. Romantikus, fantáziadús, és harmonikus…

– Aki egy ilyen kertben élheti a mindennapjait, az természetes, hogy nem a pusztításon töri a fejét – gondoltam. – Ha ez a kert a szerenai életérzést fejezi ki, akkor nem kell semmi rosszra számítanunk…

Visszafogottsága, rejtélyes arckifejezése mindig felébresztette bennem az ösztönös bizalmatlanságot, gyanakvást, de most minden esetleges ellenérzésem elillant a királynővel kapcsolatban. Nem kis meglepetésünkre Norína nem a palotában, hanem egy félárnyékos tisztáson fogadott bennünket. A tisztás tele volt vesszőből font székekkel, asztalokkal, kosarakkal. Norína ott ült a tisztás közepén, húsz-huszonöt idősebb, és fiatalabb nő társaságában…

És babot fejtett.

Nagy kosarakban állt a fejteni való, és kis tálkákban, az asszonyok ölében a kifejtett szemek. Az üres hüvelyeket nagy kosarakba dobálták, kezük gyorsan járt.

Norína nem állt fel jöttünkre, hanem minket is hellyel kínált. Mellőzve a formaságokat, kihagyva az udvarias üdvözlések üres tiszteletköreit a babról kezdett beszélni.

– Mint láthatjátok, a babszemeknek körülbelül az egytized része más színű, mint a többi. Ha kiválogatjuk, és csak ezt a tizedrészt vetjük el, a termésnek megint csak a tizedrésze lesz más színű.

Értetlenül nézegettünk egymásra, nem értettük, hogy tárgyalás helyett miért traktál minket biológiai előadással a Szerena uralkodója.

– Ez a természetes visszarendeződés – folytatta Norína rezzenéstelen arccal. – Ez az emberekkel is így működik. Mi annak idején a Földről válogattunk embereket. A mi követelményeinknek a földiek csak körülbelül egytizede felelt meg. Ebből az egytized részből kerültek ki az első telepesek, és a későbbiek is. A követelmény egyébként nem volt túl különleges, azokat hoztuk el, akik bírták egészségileg az utat, és elfogadták a mi elveinket. De hiába is válogattunk. A válogatottból is kiemelkedett mindig egytized rész. Ez az egytized rész nem hivatalos kategória, nincsenek szabályozott, meghatározott keretei, ez mindig magától alakul ki. Itt, az egyenlő esélyek világában bárki beletartozhat, mindenkinek megvan rá a lehetősége, de az egytizedes arány mégis hosszú távon stabil. Ennek a kiemelkedő egytizedrésznek viszont nem elég a jólét és a biztonság, nem életcél az átlagosan jó élet, őket nem elégíti ki a már meglévő dolgok tökéletesítése, finomítása, nekik szükségük van nagy célokra, embert próbáló nagy feladatokra. Energiájuk olyan, mint egy folyóé, ami áttör a hegyeken, hogy eljuthasson a tengerbe. A mindenkori király dolga tudni, hogy a folyót nem lehet megállítani, csak abba lehet beleszólása, hogy hogyan, milyen módon jusson el a tengerbe. A király dolga tudni, hogy hol a tenger, és melyik a leghelyesebb odavezető út. Az első generációkat lefoglalta a letelepedés, a városépítés, a rendszer kialakítása, az új telepesek kiválogatása, ideszállítása, letelepedésük segítése. Eddig mindig volt olyan mennyiségi, és minőségi fejlődési feladat, ami lekötötte ennek a bizonyos egytizedrésznek az energiáit. Most viszont közeledünk egy veszélyes stagnáláshoz, ami után hanyatlás következik, ha nem találjuk meg a fejlődés új irányát. Népességünk gyarapodása lassan eléri azt a határt, amit életszínvonal csökkenés nélkül nem léphetünk át. Bolygónk eltartó képessége nem végtelen. Hamarosan be kell vezetni a népességszabályozást. De ez csak elodázza, és nem oldja meg a problémát. Új életteret kell majd keresnünk, de ehhez előbb fel kell vennünk a hivatalos kapcsolatot a Földdel. Ha a Föld elfogadja a segítségünket, akkor sok-száz évre való feladat lesz nekünk a Föld, és harminc lakott bolygójának felzárkóztatása. Igazi, nagy kihívás lesz… Később, a távoli jövőben pedig a Földdel együtt kutathatunk majd új életterek után. Ha a Föld elutasít minket, akkor más irányban kell új élettereket keresnünk, és közben még meg is kell védenünk magunkat a Földdel szemben. Ez a kérdés éveken belül mindenképpen felvetődött volna, érkezésetek azonban hirtelen aktuálissá tette. Ha úgy döntötök, hogy nem tértek haza, nem viszitek el a Szerena hírét, néhány év múlva akkor is hivatalos követet küldünk a Földre. Ha úgy döntötök, hogy elviszitek a hírt, azzal pár évvel előrehozzátok az expedíciót, és részt vehettek a kapcsolat létrehozásában. Hallgatom hát, mi a döntésetek.
– A döntés megszületett – mondta Engor. – Legénységünk egy része nem kíván részt venni ebben a történelmi feladatban. Ők elfogadják a Szerena vendégszeretetét, és itt maradnak. A legénység kisebbik része, az én vezetésemmel hazaviszi a Szerena hírét és ajánlatát.
– Bízom benne, hogy küldetésetek sikerrel jár – mosolyodott el a királynő. – Egy szerenai űrjáró fedélzetén elkísér benneteket a Szerena első hivatalos követe, Nolen. Amennyiben sikerrel jár, hazatérése után átadom neki a koronát, hogy a friss és közvetlen tapasztalatai birtokában építhesse ki a kapcsolatot a Földdel.

A váratlan bejelentés hallatán sokan felszisszentek, Evan pedig elsápadt.

Nem igazán értettem ennek a felzúdulásnak az okát, hiszen nem ismertem Nolent, és nem ismertem elég jól a Szerena hatalmi viszonyait sem. A felszisszenők talán megszerzett pozícióikat féltették, vagy Nolen személyével kapcsolatban voltak aggályaik… Csak annyit érzékeltem, hogy a változás elég nagy lesz ahhoz, hogy alaposan felkorbácsolja az indulatokat.

– Négy év múlva töltöm be a hetvenet, azt az életkort, amikor a királyok rendszerint visszavonulnak a magánéletbe – folytatta Norína. – Akkor akartam átruházni Nolenra a hatalmat. Döntésetek most előrehozta ezt a pillanatot.

Még mindig tartott a döbbent csend, Norína pedig folytatta.

– A nagy feladathoz új, erős, és fiatal király kell. Az én képességeimet ez már meghaladja – Norína körbepillantott a jelenlévőkön, és tekintete Engoron állapodott meg. – Szerencse kísérjen az utadon, és a további életedben, kedves fiam! Most pedig menjünk a palota dísztermébe, és a Nagytanács előtt személyesen jelentsük be, erősítsük meg megállapodásunkat!

Norína vezetésével szédületes tempóban viharzottunk végig a palota termein, folyosóin, teraszain. Körülnézni, a látnivalókat megcsodálni sem volt időnk, és máris ott álltunk a Nagytanács hatalmas termében.

Nem tudom, Norína miért sietett ennyire… alig bírtunk vele lépést tartani. Talán véglegessé akarta tenni a döntést, mielőtt meggondolja magát…? Vagy mielőtt mi meggondoljuk magunkat…? Vagy mielőtt magához tér a felszisszenő ellenzék? A királynő arckifejezése, tekintete egyszerűen megfejthetetlen volt.

A Nagytanács előtt pillanatok alatt megtörtént a hivatalos regisztráció. A Szerena nevében Norína és Evan, a földi hajó képviseletében pedig Engor és én regisztráltunk.

Ezzel a megállapodás törvénnyé vált.

Előző oldal kosakati