Rémálmok birodalma: Sid és az álom

Horror / Novellák (1074 katt) stephan
  2011.06.01.

Sidney az éjszaka sötétjében hazafelé tartott a későbe nyúló munka után. Ma este egyetlen taxit sem lehetett látni a város különösen kihalt utcáin, így kénytelen volt egyedül végigmenni a rémítő zajokkal körülvett sikátorokon, az utcák macskakövén misztikus köd terjengett a csatornákból előtörő forró pára miatt.

Sid az egész napos monoton munkától kábultan bolyongott a furcsa árnyakkal körülvett, lepusztult házak között. Hirtelen egy éhes kóbormacska keserves nyávogására lett figyelmes, amint az a szemetes konténer mélyében halk puffanással a végén eltűnt. Az ősz utolsó aranysárga leveleit a kísértetiesen süvítő fagyos szél seperte a járdaszegély mellett. Sid a régi épületek dzsungelétől nem messze lakott, csupán néhány sarokra járhatott lakásától. Alig várta, hogy hazaérjen és kipihenje magát a hosszú nap után. Valami furcsa érzés lopta be magát a fiatal nő szívébe. Egyre szaporázta lépteit, már nem is volt nevezhető sétának, a lány már-már kocogott. Mindig is félt egyedül mászkálni ebben a nappal is igen különös városban, de éjszaka még soha sem járt erre.

Sidneynek az a félelmetes érzése támadt, hogy valaki követi. Folyamatosan zihált, ahogy szaporázta lépteit, tudta, ha megáll, akkor mindennek vége. Félelemtől reszketve, ahogy lábai bírták, futott. Próbált erőt venni magán, hogy hátranézzen, de az a megmagyarázhatatlan érzés még mindig uralma alatt tartotta. Nem mert, nem is tudott hátra nézni, csak az lebegett a szeme előtt, hogy néhány száz méter után végre hazatérhet. A hely, ahol járt, egyre ismeretlenebbé és rémisztőbbé vált, attól a tudattól, hogy eltévedt, csupán lélegzetvételnyi ereje maradt, csupán az oly erős életösztönnek köszönhetően lépett a most már ólomnehéznek tűnő lábaival.

A sikátorok legmélyére tévedve hallotta az egyre közeledő lépteket, távolinak hangzott, de mégis rettegett.

Egy kátyúba lépve kitört a cipőjének sarka és elvesztve egyensúlyát. Sidney úgy zuhant a földre, mint akit nagy erővel eltaszítanak. Teljesen hatalmába kerítette a félelem és a rettegés, ahogy hallotta a továbbra is - most már oly közelinek tűnő - lépéseket. Próbált felállni, de törött bokája nem engedte. A fájdalom belehasított Sidney egész testébe, és úgy rogyott vissza a földre, mint egy bábu, amit, ha nincs többé szükség rá, egy poros, sötét raktár mélyére dobnak. Csak feküdt és zokogott az éjszakai párától nyirkos utcakövön. Remegő kezekkel próbált meg kotorászni táskájában, de teste teljesen elgyengült a rettegéstől.


Sidney az éjszakai homályban emberi körvonalakat vél felfedezni, ami vészesen közeledett felé. Nem tehetett mást, csak feküdt a hideg úton, és a félelemtől reszketve zokogott.

Az emberi alak kezdett testet ölteni. Egy férfi volt az, akinek olyan zölden világított a szeme, mint annak a macskának, amit néhány perccel ezelőtt látott eltűnni a kukában. Ettől Sid csak még jobban megrémült, majd ahogy egyre lentebb vitte tekintetét - a most már csupán néhány lépésre álló férfin - a hold sugarai visszaverődtek egy vértől vöröslő tőrről. Sid csak sikított és remegett, világossá vált benne, hogy nincs menekvés...

A férfi keze lesújtott Sidneyre.


Sidney sikoltva ugrott fel ágyában, a sötét szobában és könnye patakzott és reszketett, mint a nyárfalevél.

Csak álom volt. Csak álom! Nincs semmi baj! - nyugtatni próbálta magát Sid.

Mikor próbált visszatérni álmába, a sötét alak úgy emelkedett fel ágya mellett, mint egy épp lecsapni készülő kobra, a lányra meredő szeme élénkzölden izzott az éj sötétjében. Sidney öntudatlan állapotba került meglátva az irtózatos szempárt, amint oly mereven és fenyegetően bámulta, Sid őrjöngött sikítozott, de a félelem hatalmában mozdulni sem bírt, a férfi csak állt ott mosolyogva:

Ne félj! Nem fog fájni!

Az idegen alak villámcsapásként sújtott le a törékeny lány testére...

Előző oldal stephan
Vélemények a műről (eddig 4 db)