A búcsúzás kataklizmájára
Szívem sebeiből patakzik a vér,
Képed gyengül, de birokra kél.
Csendben gyászol mindent a lélek,
Egyedül maradtam ismét és félek.
Tudom, csak időt kell adnom és várnom,
A vihart - mint oly sokszor - kiállnom
S minden derűsebb lesz a napokkal,
De oly' messze még a hajnal.
Veszteség és gyász borítja belső pusztaságom,
Többé nem halmozod puszikkal kedves kis arcom.
Eltűntél, az emlékek sorába beálltál,
Gyermekedtől oly hirtelen elragadtattál.
A sötét elborított, mikor valósággá vált a hír:
Elmentél, mert a test néha csak ennyit bír.
Támaszra vágytam, ne ragadjon mocsarába a sötét,
S mégis csak bámultam, ahogy társam is lelép.
Két búcsú két támaszomtól darabokra tépett,
Bezártam magam, örömöm teljesen elégett.
Más nem lévén, magamra öleltem a sötétet,
Szeretteim nem értették, belőlem mi lett?
Lassú harc a gyógyulás, testben s elmében.
Hónapokig küzdöttem magammal lelkem ketrecében.
Talán kikecmergek szólista bajnokként.
Egyedül átvészelve a kegyetlen kínt.
Veszteség és gyász borítja belső pusztaságom,
Többé nem halmozod puszikkal kedves kis arcom.
Eltűntél, az emlékek sorába beálltál,
Gyermekedtől oly hirtelen elragadtattál.
A sötét elborított, mikor valósággá vált a hír:
Elmentél, mert a test néha csak ennyit bír.
Támaszra vágytam, ne ragadjon mocsarába a sötét,
S mégis csak bámultam, ahogy társam is lelép.
A hullámzás valós, mosolyra árnyékot vet a hideg,
A depresszió nem kímél, csak erodálja mindened.
A harc ellene örök és kegyetlen lehet,
De cserébe a küszködésed erőssé tehet.
Mikor hónapok óta senki meg nem érintett,
Mikor a gondolkodás is csak gépies és rideg.
Megtört bennem a kisírt szemű duzzogás,
És felrántva magam indult is a renoválás.
Veszteség és gyász borította belső pusztaságom,
Többé nem halmozod puszikkal gyermeki arcom.
Eltűntél, az emlékek sorába beálltál,
Gyermekedtől oly hirtelen elragadtattál.
A sötét elborított, mikor valósággá vált a hír:
Elmentél, mert a test néha csak ennyit bír.
Támaszra vágytam, ne ragadjon mocsarába a sötét,
S mégis csak bámultam, ahogy társam is lelép.
Eltelt egy év, minden seb hegesedik.
Lelkemben a gyermek még sír,
De ösztönösen ébred, erősödik.
Mert arra neveltél, hogy mindent kibír.
Tovább viszem hát a lángod, drága édesanyám,
Sosem feledve tiszta mosolyod, s szemed csillogását.
Szeretetem lesz örök mementója egy átlagos embernek,
Akinél jobbat ez a világ sosem érdemelhetett.
Szeretlek mindörökké, míg van bennem erő és szív,
Lelkem tiszta kacajjal minden reggel életre hív.
Itt leszel Velem emlékeim örökös forgatagában:
Csodádat őrizve mindörökké ahogy kell - Halhatatlan.
/2022.02.18./
