Linktár

Ki hallgat

A mű megjelent a Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat 2011/5 számában.

Biz' nem mind szendereg, ki még hallgat,
csak ólombetűkben rejtőzve el
szaggatják átok-fekete varjak,
s szívéből dobbanásokat vesz el...
Üres kétségbeesés.

Biz' nem mind áruló, ki még hallgat,
paplannak szaggat magára reményt,
kispárnát csak bizalomból hajthat,
hinni s érezni próbál, mit nem ért...
Csak magányos szenvedés.

Biz' nem mind nyúlszívű, ki még hallgat,
teste mégis félelemtől reszket,
tudja, bánatába mégsem halhat,
s bár "nem így képzelte el a rendet"...
Egymagában oly kevés.

* * *

Biz' szíveink nyitókódja más és más:
Van, kinek elég egyetlen tollvonás,
ki úgy takargatja bűzös szennyesét,
hogy szavaiba fojtja ellenfelét...
Öntelt és elvakult.

Biz' a bátor nem önmagáért harcol,
elöl áll a sorban, kér, megint, karmol,
bátran kiáll, küzd, verekszik elvekért
még, ha tudja is, az ügy már elvetélt...
Feje a porba hullt.

Biz' ennél én sokkal jámborabb vagyok:
ha gyomrom szorítja rettegés-marok,
fájdalmaimban engem csendem ölel,
kísérteni kegyetlen lidérc jön el...
Felperzsel, lángra gyújt.

* * *

Tekintetem már a semmibe réved
várva, vágyva, hogy ősi tiszta fények,
s néhány baráti kéz simítson újra,
intve hívjanak egy új, közös útra...
Tán emléke megfakul...