A préda

A jövő útjai / Novellák (78 katt) edwardhooper
  2021.08.23.

A mű megjelent a Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat 2021/9 számában.

„Ne keress benne logikát!”

Edward Hooper: Kicsinyeké a világ és a lockdown! című regényéből



K. tudta, hogy figyelik. Tudta, hogy megfigyelik. Őt! Semmi kétsége nem volt efelől. A préda mindig tudja, hogy merre jár a vadász. Ő volt a préda. Tisztában volt vele, hogy minden lépéséről számot vetettek. Minden lélegzetvételéről jelentés készült. A bőre bizsergett és a szőrszálak felálltak a karján, ha erre gondolt. Tudta, hogy itt vannak. Körülötte, mellette, felette és talán benne is. Behálózták a teret, amiben létezett, amiben élt. Nagyon is jól tudta, hogy a szoba eldugott zugaiban is ott vannak. Nem volt előlük menekvés. Elbújni sem lehetett. Mert tudták, hogy K. merre rejtőzik. Honnan tudta K. mindezt? Ezernyi apró jelből következtetett arra, hogy a saját univerzuma tele van velük. Milliónyi lehetőség adódott, hogy ellenőrizzék, hogy megfigyeljék. Szinte alig mozdult ki otthonról. Mert, ha kiment, nem tudta kontrollálni, hogy mi történik odahaza a távollétében. De néha ki kellett menni. El kellett menni boltba és be kellett menni a hivatalokba, hogy rendezze a számláit. Mondták neki, hogy ha van internete, akkor ezt otthon is megteheti. K-nak viszont nem volt internete. Az internet veszélyes volt. Az internet a ragadozók eszköze volt, hogy az olyan prédákat, mint K. le tudják vadászni. Sem tévéje, sem rádiója nem volt. Mert tudta, hogy azok is csak arra jók, hogy őt megfigyeljék.

Szóval K. nagy nehezen összeszedte magát, és elvánszorgott itthonról, bevásárolt, hazafutott, arra lett figyelmes, hogy a konyhai lámpa mintha nem úgy világítana, ahogy kellett volna neki. K. nagyon jó megfigyelő volt. A világ legjobb megfigyelője volt. Szóval a konyhalámpa pislantott párat. K-nak ez egyből feltűnt. Az ő konyhalámpája nem szokott pislantani. Mielőtt elhagyta a lakást, biztos volt benne, hogy a lámpa rendeltetésszerűen működött és nem hunyorgott. Egyből kiszúrta. Őszintén szólva K. nagyon büszke volt magára. K-t nem lehet pofára ejteni, K-t nem lehet csak úgy elkapni, mert K. mindent tudott, és így K-t nagyon nem volt könnyű levadászni. Mindig kész volt, hogy kibújjon a pók hálójából. A lámpa kihagyását egy átlagos halandó fel se fogta volna. De K. nem volt átlagos halandó. Ő, K. volt, a Préda. Így nagybetűvel. Ez alakította ki a tudatában, hogy ő prédább volt a többi prédánál. A többiek ujjgyakorlatok voltak a vadászoknak. K. viszont más tészta volt. Nem tartotta magát átlagos halandónak.

Így aztán lekapcsolta a konyhai lámpát. Fogott egy zseblámpát, odament a lámpához, elhúzta az asztalt és a lámpa alá tett egy széket. Felállt rá, bekapcsolta a zseblámpát és tüzetesen vizsgálni kezdte az izzót. Jól megnézte a benne kacskaringózó volfrámszálat. Végig futtatta tekintetét a dróton. Megvizsgálta, hogy van-e nyoma cserének. Egy megbuherált izzószál képes volt jelzéseket leadni. Morzekód lehetett. K. csak tudta, hisz ő is így csinálta volna. De a szál épnek tűnt. És a burkolat is. A „tűnt”-szó szöget ütött a fejében. Tűnik… Eltűnik, feltűnik. Egy csomó szinonima kezdett kavarogni az agyában. És, ahogy kavarogtak, forogtak és szélsebesen száguldoztak elméjében a szavak, hirtelen bevillant valami. Ha a villanykörte izzószála normálisnak „tűnik”, akkor az nem biztos, hogy az a normalitás jele. Márpedig, ha a legcsekélyebb gyanú felmerül az izzószál normalitása vagy nem-normalitása felől, akkor az felettébb gyanús. Szóval, nagy a valószínűsége, lehet, esetleg biztos, hogy a villanykörtét megbuherálták. Átalakították, átváltoztatták, olyanná tették, hogy képes legyen megfigyelni őt. Itt K. kezdte elveszíteni saját gondolatfonalát. Ezt meg is jegyezte magának, ezért összeszedte magát és megkettőzött erővel koncentrált a lámpára. Paradoxonba futott. Ha valami nem gyanús, akkor az gyanús, és ha nem gyanús, akkor is gyanús. Ez a gondolatáramlás kezdte kikezdeni az idegeit. Jó lenne megnyugodni! - szólította fel magát. Nem igazán ment. Egy paradoxon kifoghat az emberen. Végül is feloldathatatlan rejtélyt jelentetett. Persze az is az eszébe jutott, hogy hagyni kellene az egészet a francba. De akkor mi értelme lett volna a gyötrődésnek, amin az utóbbi órákban keresztülment.

Vagyis… Nem lehetett csak úgy elmenni a dolog mellett. Aztán valami ismét bevillant az agyába. Valami, ami kiutat jelenthetett ebből a helyzetből. A megoldás kulcsa lehetett benne. A lámpa… Ó, igen! A lámpa elektromossággal működik. Mi az, ami még elektromossággal működik? Hát, az agya! Az idegei, neuronjai! Ó, a megoldás kulcsa! Olvasta valahol, hogy az emberi agy hatalmas hálózatot alkot. Ami! Ami elég elektromosságot termel egy izzólámpa működtetésére. A cikk ezt is említette. Itt érzett valami megnyugvást, valami kismértékben legördült a válláról. Most már biztos, hogy a lámpa-teóriája megállta a helyét. Az agya is beleszólt az izzó működtetéséhez. És a pislantást azt jelentette, hogy ha K. agya összeköttetésben volt a lámpával. Így megtudják K-t figyelni! Rafinált módszer volt. Ki hitte volna?! K. összeköttetésben állt a lámpával és… Akkor az is lehetett, hogy kapcsolat volt közte és az Univerzum között. Ezt onnan vette, hogy a tudósok az agy bonyolultságát az Univerzum bonyolultságával hozták összefüggésbe. És hát, ki más irányíthatta, felügyelhette az Univerzumot, mint egy isten? Lámpa, agy, Univerzum, isten. K. itt megrettent ettől a szillogizmustól. Hangosan fel is nyögött. Hogy is van ez? A lámpát K. agya is működtette, az agya olyan volt, mint az Univerzum, és az Univerzum közepén egy isten trónolt, akkor… Akkor K. nem volt más, mint ez az isten?!

K. maga elé meredt. Felkelt, felkapcsolta a lámpát. Döbbent arccal, üveges szemmel huppant vissza a lámpa alá húzott székre. A rettegés visszatért. A préda tényleg ő volt. Saját agyának prédája volt. Saját magát hozta létre, saját maga kreatúrája volt. Gép és alkotó ott pihent a lámpa alatt. K. lassan felfelé fordította a fejét és lámpát kezdte figyelni. K. pislantott egyet és a lámpa is pislantott egyet. K. képén széles, hátborzongató vigyor futott végig. K. most már mindent értett. De a rettegés továbbra is maradt. Szabadon lebegett az Univerzum és K. agya között. És a lámpa pislogott tovább… És K. istenének malma kíméletlenül és komótosan őrölt tovább.

Előző oldal edwardhooper