XII.LFP.AMF - A tiszai nagybélű

Horror / Novellák (124 katt) Logan Ainsley Moore
  2021.09.12.

Nevezés a XII. Lidércfény pályázatra
conceptart_01
conceptart_14


Oszt maguk hallottak-e mán a tiszai nagybélűről? Ha nem, hát én nem csodálom, mert erről az sem beszílt szívesen, aki egyszer mán látta, aki meg csak hallotta, az nem merte említeni sem! Hogy mifíéle szerzet, azt nem tudta senki, mer' sokszor csak a nyomát lehetett látni. Vót, hogy csak a birkák szaladtak szíjjel, máskor a kiserdőben típte meg a fákat, de egyszer az is megtörtént, hogy reggelre a juhásznak csak a csontja álldigált a cifraszűr alatt!

Télen nem tudni, hun vót, biztos aludt, mint a varangyosbíkák, mer' csak akkor gyött elő, mikor nagyon meleg vót íccakára is. De csakis setít, holdtalan íccaka! Nem, ha felhő takarta, hanem tiszta íjjel, ha a hold teljesen elfogyott, és olyan sötét vót az íccaka, mint a pulikutya valaga. Sokan rebesgettík, hogy tán a Kopasz-hegyből gyün, de azt is mondták, hogy valami lápi fene, az alól bújik ki.

Az az egy biztos, hogy ilyenkor a ladányiak bent maradtak a házában, és íccaka is ígve hagyták a gyertyát, vagy a mícsest, de olyat is hallottam, aki ilyenkor a tiszta szobában aludt az ágy alatt az egísz pereputtyával!

Úgy mondták, hogy a Taktaközben mindig is látták ezt, ott vót akkor is, mikor az emberek odamentek, és ott lesz mindég.

Na, de történt egyszer, hogy a kis Balogh Zsuzskát felkűdte a mostohája Tokajba a piacra valamiér’, de aznap nagyon nagy vót a hősíg, oszt a kislyány nem gyütt egísz nap. Biztos elaludt valami bokor tövíben, mer’ nagyon apró lyánka vót.

Mán sötítedett, oszt az apja elindult keresni, de mer’ nem tanálta sehun, hát hazament, hogy tán meggyütt, ha meg nem, hát majd hajnalba’ újra utánamegy. Merhogy aznap íccaka nem vót a hold sem az ígen, fekete vót minden, mint a szurok!

Na, azon az íccakán hallottam én is motozni a nagybélűt! Mikor itt gyütt a kertek alatt, minden elhallgatott. Se pirregés, se bíkabrekegés, de én mondom, hogy még a szellő sem mozdult! Az emberek az ablakon sem mertek kinézni, oszt a gyerekik meg ébren kucorogtak a sarokba! Mink is így vótunk, elhihetik, mer’ ídesanyánk elmondta, hogy ilyenkor jár a nagybélű, oszt, aki szájal, azt kiveszi az ágyalul is megenni!

Hallani lehetett, ahogy csörtet a rét szélín a bodzásban, meg röfög, ahogy a fűben turkál. Olyasfajta vót, mint a disznók hangja, de én mondom magukna, sokféle disznót hallottam röfögni, de ez nem disznó vót, úgy íjjek!

Mi? Fíltünk hát, mind fíltünk, meg a legínyek is, pedig máskor nagyon tudtak hetvenkedni!

Reggelre oszt kisült, hogy megvan mindenki, csak a Kertísz Miskáík góréja dűlt ki, de az rá a pajtára. Az állatok meg szíjjelszaladtak, a lú meg se lett sose.

De a kiserdű az ártíren el vót feküdve, a legelő meg úgy összetúrva, hogy a következű esőkor akkora dágvány lett, hogy azíven legeltetni sem lehetett mán! Az örgeik aszonták, űk se láttak míg ekkora drimbolást!

A kis Balogh Zsuzska meg pirkadatkor ott ácsorgott a falu szélin hóttsápadtan, térdig sárosan, oszt a haja meg tele vót bogánccsal, meg csombékkal. Űtet nem bántotta, de nem lehet tudni, hogy mit látott, mer’ elmondani sose tudta, meg is némult majd fél évre, alig tudták otthol összekaparni, hogy ember legyen belűle valahogy.

Níkem ne mondja senki, mer’ ez csak a tiszai nagybélű lehetett, ahogy ídesanyám elmesílte! Mondom én igaz lelkemre, úgy íjjek!

Előző oldal Logan Ainsley Moore
Vélemények a műről (eddig 2 db)