A megálló

Szépirodalom / Novellák (489 katt) The Economist
  2021.08.17.

A mű megjelent a Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat 2021/9 számában.

Tudtam. Abban a pillanatban, amint megláttam. Ahogy bárgyún mosolyogva, kacatokkal teletömött bevásárló szatyorral a kezében, sete-sután megindult felém a saroktól.

Miért mindig engem találnak meg? Most is. A megállóban! Hát létezik ennél kiszolgáltatottabb helyzet?

Ha az utcán sétálva botlik beléjük az ember, kicsit megszaporázza a lépteit, aztán otthagyja őket. De itt nincs hova menni. Húsz percenként jár a busz, ha most eloldalgok, várhatok megint a végtelenségig.

Most a sarkamra kell állni. Különben is! Nehogy már én sunnyogjak el! Egy bolond miatt!

Na, itt is van. Öten várunk erre a nyamvadt buszra, de neki pont én kellek. Már elkerülte a magas öltönyöst, még a néni van hátra, a fiatalember a világos pólóban, meg a nő a tacskóval. Talán a tacskó elvonja a figyelmét!

Tudom, gyávaság. De mit bánom! Inkább szegény nő vesződjön vele, mint én. És nem…

Már itt is van. Lerakja a szatyrot. A koszréteg alatt még ott virít az áruházlánc logója. Gondolom, ők se ilyen reklámhordozóról álmodtak. És kezdi is.

– Nem jön, nem jön. Bezzeg a politikusok a luxusautókkal mindenhova odaérnek!

Nem nézek a szemébe. Csak bátorításnak venné. Nem is vitatkozok. Még az kéne, hogy elkezdjen itt nekem jelentet rendezni!

– Nem törődnek azok a magunkfélével.

Meredten bámulok a semmibe. A gyengeség legkisebb jelére lecsapna. Ha egy cseppnyi együttérzést fedezne fel, soha meg nem szabadulnék tőle. Erősnek kell lenni! A gyengéknek végük.

– Nem igaz?

Nem reagálok. Szavai leperegnek rólam, akár golyók a várfalról.

– Hm?

Semmibe veszem. Ettől láthatóan összezavarodik. Elbizonytalanodva felveszi táskáját, és elindul.
Megfutamítottam!

– Bolondok! – tör ki belőlem megkönnyebbülten.

A fiatalember a világos pólóban riadtan néz rám. Nyilván őt is megijesztette ez a félnótás.

– Ne aggódjon, már elment! Tele van velük a város!

A fiatalember nem válaszol, meredten bámul maga elé. Nem egy szószátyár típus.

– Nem igaz?
– Öö...
– Ahogy mondja, nem veszik észre, hogy senki nem kíváncsi rájuk.

A fiatalember feltűnően az óráját kezdi vizslatni. Megértem.

– Ne aggódjon, nem késte le. Meddig utazik?
– Ö… a Szondi utcáig.
– Majdnem a végállomás. Remek. Majd jól elbeszélgetünk. Itt is van!

Az öreg Ikarus nyikorogva áll meg. Felpattanok rá, és az egyik ülés felé mutatok.

– Üljön csak be!
– Inkább nem.

Nem törődök az ellenkezésével, betuszkolom a belső ülésbe.
– Messze még a Szondi utca. Jobb, ha leül. Így beszélgetni is egyszerűbb. Tudja, ezek a bolondok... Nem szabad velük szóba állni.
– Nem?
– Nem. Ha egyszer hozzájuk szól, soha nem szabadul meg tőlük. Soha!

A fiatalember szeme elkerekedik a rémülettől. Megértem, ijesztő gondolat. Magam is beleborzongok. Nem szabad gyengének lenni. A gyengéknek végük!

Előző oldal The Economist
Vélemények a műről (eddig 6 db)