Rózsák a múltból

Szépirodalom / Novellák (347 katt) Tad Rayder
  2022.06.16.

Hosszú évek óta éltek boldog házasságban, és Johnnak mindig is Grease, a felesége jelentette a világ összes kincsét, amit csak kaphatott az élettől. Ők ketten nagyon sok mindent láttak és átéltek a II. világháborúban főleg, Josef Mengele jóvoltából, amiért nem is lehetett nekik soha gyermekük. Keveset gondolnak a múlt szörnyűségeire pedig van olyan, amikor álmaikban még elő-elő jönnek a gázkamrákba zárt zsidók négy fal közti hangjainak szörnyű lassú elhalása. S a sikolyok úgy hatottak álmaikban, mintha most is abban a korban tengődnének, tanácstalanul a holnappal kapcsolatban. Néha, amikor felébrednek, még akkor is látják a kegyetlenségeket, amit az SS tisztek csináltak az emberekkel, akiket nem is tekintettek embereknek, csak azért mert zsidók voltak. Auschwitz borzalmait még az is tetézte, hogy a németek teljesen természetesnek tartották a zsidók elleni kegyetlenségeket és a koncentrációs táborokban folyó különböző embertelen körülmények közt tartásukat. Greast varrónőként alkalmazták egy barakkban a többi zsidó nővel együtt, akik ruhákat varrtak a németeknek. A varrónői tudásának köszönhette, hogy megmenekült attól, hogy akikkel érkezett azokkal együtt Mengele keze közé kerüljön. Bár nem került oda, de az állandó félelemben való élés és a stressz ellehetetlenítette az életet a táboron belül, és elég volt neki az, amit látott. Egy nap, amikor az egyik SS tiszt odalépett hozzá, és megsimogatta a haját érezte, hogy nagy baj fog következni, mert ez a tiszt kinézte magának. Másnap ugyanúgy megjelent a varrodában a tiszt és arra szólította fel Greast hogy menjen vele. Grease nem tehetett mást így szót fogadott, de az, ami következett megpecsételte az életének összes hátralévő pillanatát. A tiszt megerőszakolta és utána félájult állapotban Mengelére bízta, hogy adja be neki a „vitamininjekciót”, amit ő készséggel meg is tett. Amikor magához tért, és rendesen tudatánál volt, bent volt egy szobában, ahol nem látott mást, csak fehér lepel borította ágyakat és mellettük egy fehér köpenybe öltözött férfit tevékenykedni. A fehér köpenyes férfi meglátta, hogy Grease már tudatánál van és azonnal odalépett hozzá. Látta Grease arcán a nyugtalanságot és így szólt.

– Nyugodjon meg! Nincs semmi oka az aggodalomra – Grease továbbra is kétségbe esett szemekkel nézett a fehér köpenyes férfira és megkérdezte.
– Mit adott be nekem maga állat?

Mengele zord arcán halovány mosoly jelent meg és higgadtan közölte Greassel, hogy „vitamininjekciót” kapott, hogy megerősödjön, aminek hallatán a nő kicsit megnyugodott. Amikor Mengele visszaengedte a varrónők közé a barakkba, akkor az futott át Grease agyán, hogy amikor meglátta a fehér köpenyes férfi arcát, mintha nem is embert látott volna, hanem mintha a zord halál, tündöklő tevékenységét látta volna eleven mivoltában. Az, ami vele történt, szégyenletes dolog volt, bár nem tehetett róla, mégsem merte elmondani azoknak a nőknek, akikkel együtt dolgozott, mert félt a kiközösítéstől, és hagyta magában inkább elraktározni lelke egyik eldugott kis szegletében, bízva abban, hogy az idő segít feldolgozni. Éjszakánként, amikor nyugovóra tértek a napi robot után, a teste fáradt volt, mégis inkább a gondolatait részesítette előnyben, mint az alvást. S a gondolatai arra a férfira tévedtek, akit akkor látott meg, amikor leszállították őket a vonatról, és az állomáson szétosztották őket, ki hova kerül. A férfi kitűnt a tömegből magasságával és szikár testtartásával, ami magára vonta Grease figyelmét. Abban a pillanatban remélte, hogy még láthatja a férfit, mert olyan érzés kerítette hatalmába, amit azelőtt még soha nem érzett. Szerette volna megismerni és beszélgetni vele, de a körülmények nehézzé tették ennek a lehetőségét. Bízott benne, hogy még látni fogja, ameddig meg nem, addig maradnak az éjszakánkénti elmélkedések róla. A férfiről, aki felkeltette az érdeklődését. Röviddel azelőtt, hogy álomra hajtotta volna Grease a fejét halk kopogást kezdett hallani odakintről az éjszaka sötétjében, mintha apró kövek ütődnének az ablaküvegnek jelzésszerűen, hogy felfigyeljen rá, de ugyanakkor mások ne vegyék azt észre, és ne ébredjenek fel rá. Kinézett az ablakon és a sötétben csak egy árnyékot vett észre a barakktól nem messze, aki titkon remélte, hogy Grease észreveszi, és tud vele beszélni. Amikor Grease meglátta, hogy az a férfi van kint a sötétben, akire felfigyelt a tömegben, nem akart hinni a szemének. Azt hitte ébren álmodik.

– Elnézést hölgyem, hogy csak így magára török az éjszaka közepén, de máshogy nem tudtam megoldani, hogy találkozhassak önnel. Igaz veszélyes, mert kiszöktem a barakkból és nem is szabadna itt lennem, de nem bírtam tovább és látni akartam önt. – Greaset nagyon meglepte az, amit John mondott, de érezte, hogy ez valami más, nem csak egy szimpla találkozás az éj leple alatt. Nem értette, hogy hogyan találta meg, de nem kérdezte a férfit, inkább örült neki, és az adott pillanatnak, hogy együtt lehet vele.

– Remélem nem követtem el hibát azzal, hogy látni akartam – mondta John és mélyen Grease szemébe nézett.

A nő elveszett a férfi tekintetében, annyira megbabonázta, és csak annyit mondott.

– Egyáltalán nem. Örülök neki.

Egy kis időt együtt töltöttek a barakk ablakától távolabb eső helyen, és elköszöntek egymástól, remélve, hogy még lesz alkalmuk találkozni. A szemükben csillogtak az első örömteli találkozásuk szikrái és egy lágy öleléssel egymás tudtára adták, hogy nem közömbösek a másiknak. John az ölelés után megcsókolta Grease kezét, amiben minden tisztelet benne volt. Benne volt a lebukás veszélye a találkozásukban, de az SS tisztek nem vették észre őket az éjszakai őrségben és így nyugodtan térhettek vissza a barakkjaikba anélkül, hogy bajuk lett volna belőle. Azokat az időket élték amikor minden egyes nap amit túléltek, ajándéknak számított, és az, hogy egymásra találtak, plusz erőt adott számukra. Néhány találkozás után John bevallotta Greasenak, hogy ő nagyon beleszeretett, de fél, hogy viszonzatlan marad a szerelme, amire Grease egy csókkal válaszolt, ami hihetetlen érzés volt a férfi számára. Ahogy a nő hamvas ajka érintette a férfiét, ő a mennyekben érezte magát, és azt akarta, hogy soha ne legyen vége ennek a csóknak. Az álom csakhamar folytatódott, de addig Greasenek a varrodában kellett a napi robotot kibírni, Johnnak pedig a nácik által tudatosan alkalmazott kényszermunkát kellett elviselni napi 12 órában, ami embertelen volt és kegyetlen, mert igaz, hogy egészséges volt, de az étel nélküli munka egy idő után rajta is meglátszott, és semmi más nem adott neki erőt, csak az, hogy Greaset újra láthassa minden nap után. A férfinek a nő olyan volt ebben a kegyetlen világban, mint egy gyémánt, ami csillog a sötétben és a sok rossz között a gyémánt ragyogása volt az, ami őt éltette. Nem hitte, hogy bármikor is fog ilyet érezni, de megtörtént vele, és a nácik kegyetlenkedései közt is volt egy halovány reménysugár, amiért élni akart. Az pedig nem volt más, mint a lány.

Abban az időszakban Auschwitz Birkenau volt a koncentrációs táborok legnagyobb megsemmisítő helyszíne, ahol az emberi mivoltot félre lehetett dobni, és szörnyeteggé változtak a németek a zsidók elleni gyűlölettől vezérelve. Ezt John is tudta és rettegett attól, hogy nem fogják túlélni, bármennyi erőt is ad Grease jelenléte az életében, de sokszor a holnaptól való félelem elhatalmasodott rajta. Kiszámíthatatlan volt minden nap, mi fog történni. A látvány, ami nap, mint nap a szeme elé tárult, gyakran már elviselhetetlennek tűnt, hogy sok más társát, akivel előtte nap még beszélgetett, gázkamrákba küldték zuhanyozni, ami a németek terve volt a kivégzést illetően. Beküldték őket zuhanyozni, és a zuhanyrózsából Zyklon B gázt engedtek rájuk, ami lassú kínkeserves halált jelentett mindazoknak, akik bent tartózkodtak a helységben, mert egyetlen társuk nem volt más, mint saját maguk félelemtől hörgő, és levegő után kapkodó halálsikolya. John ezt tudta, hogy ha nem tart ki, ő is így végezheti, pedig sokszor tényleg más nem tartotta életben, mint a Grease iránt érzett szerelme.

Rövidesen találkoztak, ismét kijátszva az őröket, ami életveszélyes volt, mert ha észreveszik őket, azonnal megölték volna mindkettejüket, és akkor odalett volna a táborban szövődő szerelem jövőképe. Bár egyre többször találkoztak, Grease akkor sem mondta el Johnnak, mi történt vele. Sem azt, hogy kapott valami „vitamininjekciót”, amit maga a tábor orvosa, Mengele adott be neki. Inkább örült minden egyes percnek, amit Johnnal tölthetett, mert akkor biztonságban érezte magát. Szeretett a férfi társaságában lenni abban a kis időben, amikor az megadatott nekik és a biztonságérzete is megnőtt, de a bizalom, a mindennapos rettegés miatt nagyon nehezen alakult ki nála, ezért sem mondta el, mi történt. John megígérte Greasenek, hogy ha egyszer kijutnak innen, elveszi feleségül, amit a lány meglepett arccal vett tudomásul, de annál boldogabb szívvel. Elmondta neki, hogy amióta először találkoztak, azóta csak ezt tervezgeti, és ez az álma, hogy őt boldoggá tegye. A lány nem hitt a fülének, hogy a sok borzalom között is akadhat még valami jó is, és ez a jó éppen őt találta meg. Mennyekben érezte magát a boldogságtól. Pár perc boldogság felért neki egy ígért jövővel, amiért ő is megerősödött lélekkel tartott ki a mindennapok borzalmai közt, remélve, hogy egyszer valósággá válik, amit John mondott neki.

Amikor 1945. január 27-én a szovjet katonák felszabadították Auschwitzot, akkor lélegezhetett fel John és Grease, mert véget értek az elmúlt évek sokat látott borzalmai, és ezután megpróbálták a hátuk mögött hagyni az egész koncentrációs tábor adta rémálmokat. John tartotta magát az ígéretéhez, és mindent megtett annak érdekében, hogy Grease boldog legyen az oldalán, amit a lány értékelt is, és le sem tudta tagadni, hogy a férfi mellett mert ragyogott a boldogságtól minden egyes nap. A tábor adta sok rossz emlék még elevenen élt bennük a múltból, de mindezek ellenére is el tudtak helyezkedni, és Grease bolti eladónak állt, John pedig egy cipész mellett kapott állást, és így építhették a közös jövőjüket, aminek meg is lett az eredménye, mert tudtak venni egy lakást, ahol berendezkedtek a közös életre.

A lakásnak az utcára nyíló ablaka egy gyár füstöt okádó kéményére nézett, és ez mindkettejüket Auschwitz krematóriumainak lélekromboló emlékét juttatta eszükbe. Ezt az egy dolgot ha figyelmen kívül hagyták, a lakás kényelmes volt, elég tágas két személynek, és nem zárták ki annak a lehetőségét sem, hogy a jövőben hárman legyenek. A közös élet boldog volt, bár a kezdetek nehezek voltak, de John mindig azt mondta, hogy a munka erősebbé teszi az embert, és kitartóbbá a céljai elérésében. Ennek volt ékes bizonyítéka a lakás. A közösen eltöltött időt, hogy még emlékezetesebbé tegye, John Grease minden születésnapjára egy csokor rózsát vett, ezzel bizonyítva, hogy mennyire szereti, és ő az élete értelme. Greasenek ez a gesztus annyira furcsa volt a kezdetekben, mert senkitől nem kapott életében sem ajándékot, nemhogy rózsát egy férfitől. John élt a meglepetés erejével, és sikerült is neki, mert Grease könnyektől küszködve ölelte át és köszönte meg a hatalmas virágcsokrot egy csók kíséretében. Álomszerű volt az, ami velük történt a borzalmas múltat leszámítva persze, az valahol mélyen mindig is ott marad bennük, az ott szerzett emlékek, és ezek után még egy rossz dologgal szembe kellett nekik nézni. Azzal hogy Greasenek nem lehetett gyermeke, amit egy alapos kivizsgálás után állapítottak meg Oswiecimben, a lengyelországi kórházban, ami kevesebb, mint egy kilométerre volt a tábortól. Az az érzésük támadt, hogy soha nem tudnak szabadulni attól a szörnyű helytől és életük végéig elkíséri majd őket. A rémségek borzalmas otthona. Amit tudtak is, hogy miért lehet, nem csak az emlékek miatt, hanem azért, mert a kórház, ahol Greaset kivizsgálták, nem volt más német fordításban, mint Auschwitz. A vizsgálatok után Grease elmondta Johnnak, hogy volt idő, amikor történt vele olyan a táborban, amit soha senkinek nem mert elmondani, még neki sem. John egyből tudta miről van szó, és csak ennyit mondott:
– Gondolom, utána az SS tiszt elvitt ahhoz a szörnyeteghez, hogy egy kicsit rendbe hozzon.
– Igen – válaszolta Grease –, és ott kaptam valami „vitamininjekciót.
– Hogy mit? – hördült fel azonnal John.

Nem értette, hogy ez mit is jelent, de a Greaset vizsgáló orvos elmondta nekik, hogy Grease semmi mást nem kapott, mint „vitamininjekciónak” álcázott terméketlenségét szolgáló szert, ami meggátolja azt, hogy a jövőben tudjon gyereket szülni. Nem akartak hinni a fülüknek és nagyon el voltak, keseredve.

– Ez nem lehet igaz! – mondta John hangját visszafogva a kórház falai között, de inkább kiengedte volna mérhetetlen nagy csalódásának okát. Inkább Greaset vette figyelembe és elhatározta, hogy akármi is történik, vele marad, figyel rá, és a nehéz pillanatokban támogatja.

Szüksége is volt, rá mert amikor hazamentek a kórházból, Grease magányba zuhant és csak annyit mondott Johnnak:

– Egyedül akarok lenni.

A férfi megértette, és hagyta is a magánszférájába kicsit elmerülni a kedvesét, de közben aggódott is érte. Grease naphosszat csak ült a szobában, még dolgozni sem ment el, ezzel arra ösztökélve Johnt, hogy ő is otthon maradjon vele. John elment a cipészműhelybe, és akinél dolgozott elmondta neki mi történt. Nagy meglepetésére megértette a felettese, és annyit mondott neki.

– Az elkövetkezendő időben nagyon figyeljen Greasere, mert most nagy szüksége van rá minden eddiginél jobban.

John megfogadta azt a tanácsot, amit magától is tudott, de azért jól esett neki, hogy más is megértéssel viseltetik irántuk. Így teltek múltak a hónapok, és egyszer John megelégelte ezt a helyzetet, és odaállt Grease elé, és azt mondta:

– Pakold, össze az összes ruhánkat, mindenünket, elmegyünk innen. Levegőváltozásra van szükséged.

Grease csak értetlenül ült az ódon fotelben, de egy kis idő után megszólalt.

– Hova megyünk?
– Olyan helyre, ahol kizökkensz a letargiából és végre önmagad leszel.

Így szedték össze mindenüket, és költöztek Németország egy kis eldugott településére, Heppenheimbe, ahova 758 km utazás után érkeztek meg. A megérkezés utáni egy-két napot pihenéssel töltötték egy kis tanyán, amit John vett az összegyűjtögetett pénzén, és ez volt az első nagy meglepetése Greasenek.

– Itt jó lesz nekünk – szólalt meg John. – Ez most már a kettőnké.

Grease nem akart hinni a fülének és a letargia, amibe esett, mintha köddé vált volna egy pillanatra, kisimult arca úgy ragyogott a hír hallatán, hogy le sem tudta tagadni, hogy mit érez. Boldog volt. Most először, már nagyon rég óta.

A tanya egy főépületből és egy melléképületből állt, amit gyönyörű erdőség ölelt körül a vidéken. John azért választotta ezt a helyet, egyrészt Grease miatt, hogy jobb és nyugodtabb környezetben legyen, másrészt pedig eldöntötte, hogy többet nem lesz mások szolgálója, és saját maguknak fog dolgozni. Ezért, ahogy múlt az idő, a maradék pénzét állatok vételébe fektette bele. Vett tehenet, tyúkot, juhot, és a tejet és a tojást eladták a környékbeli embereknek, a juhot meg tartották saját haszonra. Ahogy telt az idő, és minél többet töltöttek ebben a környezetben, Grease is egyre jobban érezte magát, és úgy érezte, háta mögött tudja hagyni, persze a szíve mélyén elfogadva a borzalmat, amit okoztak neki a táborban, hogy nem lehet gyermeke. Ezután a trauma után ez a környezetváltozás nagyon jót tett neki, és tudta, hogy ezt Johnnak köszönhette, mert ha ő nincs akkor már lehet, hogy rég ő sem lenne. Hálás volt a sorsnak, hogy őt mellé rendelte. A tanyájuktól nem messze volt egy kis virágüzlet, benne pedig egy vevői szemmel szívesen látott és tapasztalt eladó, akinél szívesen vásárol az ember. John ezt meg is tette, mert ismét közeledett a kedvesének születésnapja és egy hatalmas csokor rózsát vett a boltban, amit otthon gondos rejtegetés után adott át Greasenek, aki könnyekig hatódott a virágcsokor láttán.

– Ez gyönyörű! – hangzott a meghatódott pillanatban, amikor meglátta.

Grease megkérdezte Johnt:
– Mégis miért kapom mindezt a jót tőled? Meg sem érdemlem.

John úgy tett, mintha meg sem hallotta volna, és lágy csókot lehelt Grease ajkára, s csak annyit mondott:
– Azért, mert te vagy életem szerelme, és mindent megteszek azért, hogy boldognak lássalak.

Greasenek jól estek John szavai, és mintha azt várta volna, hogy az álomból ébredve egy sivár környezet és boldogtalan tájkép fogja körbe venni, de nem így történt. Az álom valóság volt, és hús vér énjében John ott állt előtte az illatos rózsákkal a kezében, s Grease elhihette, hogy mindez érte van. John olyanná varázsolta a mindennapjait, mintha egyikőjük sem élte volna át azokat a borzalmakat, és láttak volna sok egyebet, mint amit, és a közelmúlt szenvedései már csak halovány emlékfoszlányként éltek mindkettőjükben, amit felváltott a boldog együtt töltött idő mosollyal teli időszaka. Grease nem hitte soha, hogy lehet valaki oldalán olyan boldog, mint Johnén, s az szokott eszébe jutni, amikor a táborban titokban tudtak találkozni, az is milyen boldogsággal töltötte el mindkettőjüket. Grease viszonozta John csókját és nyugtázta magában, hogy ez egy újabb boldog pillanat, amit együtt tölthetnek el a nap alatt. S akkor John megszólalt.

– Van még neked ott valami a rózsák közt.

Grease talált egy kis ajándékkártyát, amin ez állt.

Köszönet mindenért!
Az eddig közösen megélt évekért.
Minden szál rózsa szívem egy darabja
Szirmaik hulljanak eléd
Rózsaszőnyeget alkotva.


Ahogy Grease olvasta a sorokat, az arca úgy változott át megható arcvonásokká, és a szemeiben egyre másra gyűltek az öröm és a boldogság könnyei, amik végül a padlón koppantak, ahogy legördültek az arcán. S ekkor John még egy lépéssel közelebb ment hozzá, és megfogta a kezét, s közben letérdelt. A zsebéből elővett egy kis dobozkát, amit kinyitva Grease felé nyújtott és megkérdezte.

– Leszel a feleségem?

Grease könnyei mellé társult a meglepett zokogás, és a kettővel küszködve igent mondott Johnnak. Most kezdte igazán csak elhinni, hogy mindez vele történik és neki is esélye van a boldogságra egy nagyszerű ember mellett, aki olyan, kit álmodni sem mert volna magának. Nem értette, hogy John mit is lát benne, de mindaz, amit érte tesz, bizonyítja azt, hogy tényleg igazán szereti, és ez jól esett Grease szívének. Néha a szörnyű múltat felválhatják a boldogságban megélt percek. Grease nem tartotta magát olvasott személynek, sőt nem is szeretett, de még az irodalmat sem becsülte különösen, de most ezt az idézetet helyénvalónak találta, ami magától jutott eszébe. Ez volt az eljegyzésük estéje ahol John végérvényesen bebizonyította Greasenek, hogy őt akarja egy életen át szeretni, és amíg dobog a szíve, addig azt érte fogja tenni.

Az eljegyzésük után folytatták az otthoni munkákat, és boldogultak a mindennapokban, immáron mint egy jegyes pár. Az esküvőre sem kellett sokat várni, az eljegyzést követő pár hónapon belül az is megvolt és mivel ismeretlenek voltak ezen a vidéken, családtagok nélkül, csak a szomszédságukban lévő két embernek szóltak, hogy legyenek a tanúik az esküvőn. Ez a két ember nem volt más, mint Peter és Klaus, apa és fia. Ők is ketten éltek ezen a településen már évek óta, amikoris Klaus felesége meghalt hosszas betegség után. Peter jóra való fiú volt, és ezt John is tudta, annak ellenére, hogy sokat nem beszélgettek az elmúlt időben, amióta ideköltöztek Heppenheimbe. Az esküvőjük áttörte ezt a gátat és ezután majd minden nap beszéltek egymással, és így szép lassan egy szoros barátság alakult ki köztük. Peter különösen megszerette Johnt, aki a fiú érdeklődése nyomán minden háztáji munkát nagyon szívesen megmutatott neki. Amikor Grease fáradtnak tűnt, akkor mindig Petert kérte meg, hogy segítsen neki, amit a fiú nagyon szívesen meg is tett. Miközben csinálták a munkát, sokat beszélgettek, és egy idő után John azt vette észre, hogy megszerette Petert, és a fiú is kötődik hozzá. Peter szerette John társaságát, mert talán felnézett rá a kora miatt, és mivel sokat mesélt neki a háború ideje alatt eltöltött időről, így e-felől is egyfajta tisztelet övezte a fiú szemében. Peter szeretettel hallgatta John történeteit, így került arra is sor, hogy elmesélje, ő és Grease megismerkedésének nem épp zökkenőmentes történetét. Gyakran, amikor befejezték a munkát, még ott bent a házban egy tea mellett is beszélgettek, és a tea elfogyasztása után útnak indították Petert, nehogy Klaus aggódni kezdjen. Klaus örült annak, hogy ilyen jóba lettek az esküvő óta, bár igaz, előtte sem voltak rosszban de azt tudta, hogy a felesége halála óta nem voltak ennyit emberközelben és barátságban, mint mostanában. Ez a fajta ismerkedés hiányzott mindkettejüknek, hogy valakikkel közvetlen kapcsolatba kerüljenek, mert az egymás közti kommunikáció az megvolt, de csak az a mindennapos apa fia kapcsolat volt, most meg mindkettőjükön, de főleg Peteren látszik, hogy jól érzi magát. Egyik nap aztán munka közben John észrevette Peteren, hogy valami nincs rendben. Amikor rákérdezett, Peter először vonakodott, hogy elmondja, de aztán úgy is tudta, hogy nem tudja eltitkolni, de nem is akarta.

– Hamarosan elköltözünk, és már összepakoltunk mindenünket.

Johnt nagyon meglepte az, amit Peter mondott, de jobbnak látta nem kérdezősködni, mert érezte, hogy valami olyan dolog állhat ennek az egésznek a hátterében, amiről a fiú nem szívesen beszél. Peter bement Greasehez, hogy elbúcsúzzon, és amíg a fiú a házban volt, John az apját látta meg a távolból inteni, és egyben búcsúzni. John szótlanul, de annál szomorúbban emelte fel a kezét, hogy visszaintsen, ezzel tudatosult benne, hogy két nagyszerű emberrel kevesebb lesz a környezetükben, akikkel megismerkedhettek ez alatt a rövid idő alatt, amióta itt vannak, és máris olyanok lesznek, mint a múló pillanat, akikre csak emlékezni lehet holnaptól. S ahogy eljött a másnap Peter nem jött többé segíteni a ház körüli munkákban és Johnnak nagyon hiányzott. Megszerette a fiút. De tisztában volt vele, hogy inkább a barátságát, mert, ahogy ő maga egyre jobban idősödött, jobban tudta értékelni a fiatalabbak lendületességét, és olykor irigység is fogta el, hogy ő, bár még nem öreg, de azért már nem tud olyan gyorsan mozogni, mint egy nála harminc évvel fiatalabb személy. Peterben meg nem csak a segítőkészség volt meg, hanem mint ember is példásra vizsgázott John szemében, mert mindig tisztelettudó volt. Örült, hogy ismerhetett egy ilyen fiút. Ismét ketten maradtak Grease-szel és bár Grease is szomorkodott egy kicsit, hogy többé nem jönnek a megszeretett emberek, és aggódott is értük, mi lesz velük, de ezt Johnnak nem mondta, hisz minek is mondta volna, amikor mindketten így éreznek irántuk. Az hogy ismét csak ketten maradtak a környezetükben, megerősítette bennük azt az érzést, hogy mennyire fontosak egymásnak, és ahogy eddig is, John rajongásig oda volt Grease összes mozdulatáért. De az idő vasfoga rajta is meglátszott, jobban mint Grease-szen, és egyik pillanatról a másikra ágynak dőlt, miután egy kis munka után nehezebben vette a levegőt, mint ahogy kellett volna. John valahol érezte, hogy ő ebből már nem tud talpra állni, és megkérte Greaset, hogy van, egy levél az éjjeliszekrényben, azt vigye el a virágboltba. Grease nem igazán értette, de megtette, amit John kért tőle, és átadta az eladó hölgynek a borítékot. A borítékban ez állt.

Kedves Hölgyem!
Bizonyára emlékszik rám, én vagyok az az idős bácsi, aki a feleségének vette a csokor rózsát. Most arra szeretném e levélben megkérni, hogy én már nem tudok elmenni többet a rózsákért, mert máshol van dolgom, de a levél mellett talált összeg fedezni fogja, és küldjön tíz esztendőig minden évben egy csokor rózsát a nejemnek. Hálás köszönet a jó szívéért! Isten kísérje minden útját!
John Bácsi


Amikor az eladóhölgy elolvasta a levelet, könnyár marta a szemét a meghatódottságtól. Elhatározta, hogy teljesíti a bácsi akaratát. A levél alján ott volt a cím is, amit gondosan felírt John, hogy biztos célba érjenek a virágok. Amire Grease hazaért, John elment, és egyedül hagyta. John ott feküdt az ágyon lehunyt szemekkel, és Grease fölé hajolt, hogy hátha csak elaludt, de a szív, ami érte élt, megszűnt dobogni, s Grease-ben a világ összes fájdalma egyesült a torkán kijövő sikoly és üvöltés egyvelegétől. Abban a pillanatban, amikor felfogta, hogy nincs tovább, arra gondolt, hogy ennél még az is jobb lett volna, hogy ha a táborban leli halálát, s hibáztatta Istent és egyben köszönetet is mondott neki azért, hogy megismerhette ezt az embert, aki őszinte szívvel szerette, amíg lehetett. John betartotta az ígéretét és mellette volt, amíg lehetett, így mély fájdalommal a szívében engedte el ezt a sok hosszú évet, amit együtt töltöttek. Hibáztatta magát azért, amiért nem volt ott vele az utolsó pillanatokban, de ezzel meg kell, hogy békéljen ezt ő is tudta.

Johnt hamarosan eltemették és Grease egyedül maradt a tanyán. Érezte a házban a jelenlétét, minden mozdulatát mintha vigyázta volna, még odaátról is. Fizikálisan már nem tudott ott lenni vele, bármennyire is szerette volna ezt Grease, de mindig beszélt hozzá, és elmondta neki, mennyire hiányzik, és fáj, hogy itt hagyta. Tudta, hogy mostantól a magány lesz a társa a mindennapokban, de ezt félretéve inkább arra gondolt, hogy ez mégis csak társas magány, mert John nem halt meg, a lelke tovább él, és itt van vele. Nem volt más választása, mint megbékélni vele.

1 évvel később

Grease a konyhában tevékenykedett, amikor csengettek. Amikor kinyitotta az ajtót, semmi mást nem látott, csak egy hatalmas rózsacsokrot a levegőben, meg egy kézfejet, ami tartotta a virágot. Ahogy betette maga mögött az ajtót, a rózsák illata megtöltötte a ház minden szegletét, és bár nem tudta, hogy kitől kaphatta, mégis volt egy sejtése, amit hamar el is vetett magában. Gondolta, hogy ez lehetetlen. John szerette egy életen át, de azt nem tudta elképzelni, hogy még odaátról is gondoljon rá. Butaság, nyugtatta meg magát ezzel a ténnyel, de az biztos, hogy eljátszott a gondolattal. Örült a virágcsokornak, mert boldog énjének egy részét hozta vissza régmúlt időkből amire szívesen emlékezett vissza, de amikor visszatért a jelenbe, látta a virágcsokrot, de a vele együtt társult magányt is, ami az elmúlt egy évben körbefonta, és megtanította vele, hogy így is lehet élni, hogy a szép az már csak emlék, és a jelen az pedig a zord magány. Ennek ellenére, mivel pont az tette erőssé, amitől annyira félt, szépnek látott mindent, amit megélt, és mindig elmesélte Johnnak az adott nap élményét. Így teltek az évek, vele együtt a születésnapok, és még kilenc alkalommal kapott rózsacsokrot ezen a jeles napon. Az utolsó mellé egy boríték volt tűzve.

Kedves Grease!
Emlékszel, amikor azt mondtam neked, hogy van egy boríték az éjjeli szekrényemben? Ez a boríték tartalmazta az elmúlt tíz év ajándékait számodra, amivel innen is, ahol most vagyok bebizonyítom, hogy te voltál életem szerelme. Remélem, egyszer még találkozunk itt a Fehér fény országában, és ismét megfoghatom a kezed. Addig is én itt várok rád őszinte szerelemmel.
John


Amikor elolvasta Grease a levelet, nem akart hinni a szemének. Az elmúlt tíz év rózsacsokrait mind John küldte, ezzel is bizonyítva, mennyire is szerette. S az ami eszébe jutott, most már értelmet nyert, mert John még a túlvilágról is boldoggá tette azon a napon, mint ahogy azt az életében tette. Grease megértette honnan jöttek a rózsák. A múltból.

Írta: Németh Balázs
Sümeg 2021. 07. – 7. 10.

Előző oldal Tad Rayder