A mező koronája

Szépirodalom / Novellák (739 katt) SzaGe
  2021.08.28.

Zöldellő rét közepén terebélyesedett egy hatalmas tölgyfa. Egymaga emelkedett a mező fűtengere fölé, és büszkén állt egy kisebb domb tetején. Termetes lombkoronája szelíden bólogatott, miközben simogatta a nyári szellő. A napsugarak eközben éltető melegségükkel pásztázták a mező élővilágát, miközben tengernyi apró rovar járta táncát a reszkető tölgyfalevelek sűrűjében. Vajon hogyan kezdődött el az élete? Töprengett rajta eleget az idős tölgyfa, hiszen senki se tudja, hogyan került a kis makk a mező közepén álló dombocska belsejébe. Ráadásul a fekete anyaföld nem sokáig tudta kordában tartani a makkban szunnyadó életet, hiszen a külső burka felrepedt, és egy zöldellő száracska indult el kíváncsian felfelé a maga kalandos útjára.

Pár év eltelte után csemetévé cseperedett a tölgyfa, viszont sose felejtette el azt a hűvös reggelt, amikor egy éhes őzike szökellt fel hozzá. Először csak szagolgatta, körbe-körbe járta, ezután éhségét csillapítva rágcsálni kezdte a friss hajtásait. Nem esett jól a kis tölgynek a hívatlan vendég falatozása. Miután az őz jóllakva távozott, a kis fa pityeregni kezdett a megcsócsált hajtásai miatt. De nem sokáig szomorkodott. Elhatározta, hogy újra zöldellő rügyeket fog hozni. Az idő múlásával sokkal szebb és sűrűbb lett fiatalos lombja, mint azelőtt.

A következő évben egy elképesztő méretű hangyaboly telepedett a dombocska oldalába. Szorgos, dolgos népség, mégis kényükre-kedvükre feljárkáltak a tölgyfára, berágván magukat a vastagodó kérge alá. Eleinte csak csiklandozta az apró rovarok szüntelen menetelése, de egy idő után már kellemetlenül érezte magát miattuk. Csak tűrte és tűrte az apró járatok kiépítését a szürkés kérge alatt. A hangyák egy napon máshová költöztették a királynőjüket, és ahogy megjelentek, úgy el is tűntek. A kis tölgynek hónapokra volt szüksége ahhoz, hogy sebei begyógyuljanak.

Egy szép tavaszi napon egy mókus pár úgy gondolta, hogy ideális otthonuk lesz a tölgyfa. Ennek felettébb örült az egyre terebélyesedő vendéglátó, és tengernyi ízletes makkal ajándékozta meg a vörös mókusokat. Sőt, még azt is megengedte nekik, hogy odút készítsenek maguknak a téli időszakra. A mókusok akrobatikus táncukkal fejezték ki hálájukat, amin az egész mező élővilága ámuldozott. Telt-múlt az idő, ám az egyik borongós délután nem tértek vissza sétájukról az apró odúlakók. A tölgyfa nagyon elszomorodott. Bánatában már kora ősszel lehullajtotta az összes levelét, hogy így emlékezzen a fürge mókusok társaságára.

Gyorsan szálltak az évek a növekedő tölgyfa felett. Törzse megvastagodott, ágai megerősödtek, és félgömb alakú lombja a mező koronája lett. Az egyik nyári napon nagy vihar kerekedett a környéken, de a tölgyfa rendíthetetlenül állt a természet haragos erőivel szemben. Ám egy kósza villám csapott le a legvastagabb ágára, ami azonnal letört a törzséről. Nagyon fájt neki a legnagyobb ékességének elvesztése. De úgy gondolta, hogyha a falánk őz nem fogott ki rajta, ha a hangyasereg menetelését kiheverte és szeretett mókusai emlékét a szívébe tudta zárni, akkor ezt is túl fogja élni. Nem vesztegette az időt. Két ágacskát is növesztett a letört helyére, amik hamarjában megerősödtek.

A tavaszi pipacsrengeteg már javában díszítette a tölgyfa körüli táj arculatát. Eközben egy favágó sétált keresztül rajta, egyenesen a mező koronája felé. Megállt, felnézett rá, és csodálkozott a hatalmasra nőtt kocsányos tölgyfán. Háromszor körbejárta, és arra gondolt, milyen jó alapanyag lesz majd belőle. Elővette fejszéjét, megélesítette fenőkövével, és csapásra lendítette a szerszámot. Mégis habozni kezdett. Egyszerűen nem tudta megtenni. Leeresztette fejszéjét, és a tenyerét a tölgyfához érintette. Óvatosan végigtapogatta mély barázdákkal díszített kérgét, miközben gondolataiban megjelent a tölgyfa hihetetlen története. Szerszámát letéve fütyörészni kezdett, és leült a fa mellé. Ekkor egy élénkzöld levél hullott a favágó sapkájára. Óvatos mozdulattal levette és végigsimította a karéjos mintájú ajándékot. Varázslatos pillanattá érett kettőjük találkozása, ami egy ember és egy tölgyfa barátságának a kezdetét jelentette.

Előző oldal SzaGe
Vélemények a műről (eddig 2 db)