Kávbojok: John Blood Fiai I.rész

Szépirodalom / Novellák (891 katt) Zspider
  2011.05.08.

1/2 rész

3 cowboy
6 golyó
150 osztrák

1849. Magyarország:

A forradalom bukásának árnyéka egyre inkább a befedte a nemzetet. Három fiatal fiú, menekülve a katonaság elől elmentek a legbátrabb emberhez, akit ismertek, János bácsihoz, akit egy másik kontinensen úgy hívtak, hogy John, John Blood. Az öreg utolsó napjait töltötte erdő mélyén megbúvó erdészlakban.

A három fiatal fiú zavartan lépett be a poros házba. A széken ült az öreg, aki megjárta Amerikát, arannyal tért vissza, és akit a faluban csak cowboynak neveztek. A legbátrabb férfi, akit a fiúk valaha ismertek. A forradalom előtt egy évvel tért haza, és pár hónappal később betegedett meg. Az orvos szerint csoda, hogy eddig bírta, de az biztos, hogy ő már nem fogja látni a végét a harcoknak.

A fiúk bátortalanul léptek a székében lepedőbe takart férfihoz. Az lassan nézett fel. A nyitott ajtón a fény megvilágította az arcát, ami beesett és szürke volt. Köhögve tisztította meg a torkát.

- A nyugaton… - sziszegte fáradtan János bá. – Másképp ment volna. Nem kellene hadsereg, csak bátor férfi.
- Tudjuk Jani bá - legyintett az egyik fiú és betakarta az öreget, de az lerántotta magáról a lepedőt.
- De nem értitek! - kiáltott fel majd fuldokolva kezdett ismét köhögni. – A bátorság nem az, hogy harcolsz, hanem hogy ki mersz állni!

A fiatalokból ketten fivérek voltak. Zoltán és kisöccse, István évek óta olvasták János bácsi leveleit a kalandokról, és ezeket mutatták meg a barátjuknak, Mátyásnak. Álmodták, hogy olyan fegyverforgatók lesznek majd egy napon, mint ő, de mikor a forradalom eljött, és lovakon jöttek begyűjteni az ifjakat, ők elmenekültek. Féltek az igazi háborútól. Ez nem kaland volt és nem banditákat kellett megállítani, hanem egy hadsereggel kellett szembenézniük. Ez nem az ő álmuk volt. A rengeteg lett az otthonuk, és az pár falusi segítette őket, akik nem vetették meg döntésüket. Köztük a húszas évei elején járó Zoltán és Mátyás nagy szerelme, Ágnes. A lány szinte bezuhant az ajtón, és az első asztalba kapaszkodott meg. Gyönyörű vékony szőke hajú lány volt zöldes szemekkel, amik csillogva néztek fel a fiúkra.

- Az osztrákok! Ide tartanak! A hadsereg nem fog ideérni! Segítenetek kell!

A fiúk zavartan néztek össze, majd István a nála pár évvel idősebb lányért futott, és felsegítve a székhez vitte. A lány fehér ruhája foltos volt, és ő nagyon fáradt, látszott rajta, hogy eddig futott. Nagy levegőket vett, és próbált ismét megszólalni. A másik két fiú vizet öntött egy korsóba, és azt adták oda a lánynak.

- Mit csináljunk? – kérdezte István, de válasz nem érkezett.
- Itt elbújhatsz velünk – mondta Zoltán a lánynak
- És családunk? Mi lesz velük? – kérdezte Mátyás. – Mi lesz, ha idetalálnak? Ez nem megoldás!
- Mi mást tehetnénk? - kérdezte Zoltán feladóan. A három fiú akkor látta meg az öreg Jánost, aki az egyik szekrénybe pakolt.
- Jani bá?

Hiába szólogatták az öreget, az nem fordult meg. Mikor kész lett, egy dobozt rakott az asztalra. A faládát felnyitva három hatlövetű pisztolyt láttak meg a fiatalok. Oldalt rengeteg tölténnyel. A fegyverek régiek voltak, de remekül ápolták őket. A fiúk zavartan nézték a pisztolyokat.

- Jani bá… - mondták az ifjak, de az öreg közbeszólt.
- John, John Blood. A nyugat fegyverforgatója és ma, ti is azok lesztek.
- De János bácsi, mi nem tudunk…
- Harcolni? Napi több órát gyakoroltok ezekkel a pisztolyokkal, verekedtek és vadásztok. Itt az ideje, hogy befejezzétek a bujkálást. Tegyetek büszk…

A férfi szavai után hátrazuhant, majd tántorogva az ágyára dőlt. A fiúk azonnal rohantak hozzá és a lány pár lépéssel követte őket. John fáradtan nézett rájuk, remegő kezét alig bírta emelni, hogy megfogja Istvánét.

- A falunak szüksége van rátok, neki szüksége van rátok – utalt ezzel Ágnesre, akihez a két fiú fordult. – Tegyétek meg John Bloodért. Az álmaitokért - suttogta a férfi, és lassan lehunyta a szemeit. A keze élettelenül esett ki Istvánéból. Az könnyezve nézett a többiekre. Ágnes Zoltánhoz bújt, és Mátyás belemarkolt a legifjabb vállába. Az lassan felállt, és betakarta az öreget, majd mikor megfordult, látta, hogy a könnyes arcokon a gyász helyét elhatározás vette át.

Ágnes zavartan nézte a fiúkat, aki szótlanul törölték meg az arcukat. Rettegve figyelte, ahogy elmentek az ágytól és az asztalhoz tartottak.

- Ne - suttogta halkan, és remegve nyúlt a fiúk után. A trió mind elvett egy-egy pisztolyt, és elkezdték a golyókat betölteni. Megpergették a tárakat majd szinte egyszerre csapták be azokat a revolverekbe.

- Mire készültök? - kérdezte a lány, de a három csak ránézett és ő feladóan hajtott fejet. A fiúk megindultak a szekrény felé fegyverövekért és régi amerikai ruhákért.

Mátyás a lányra pillantott.

- Menj vissza a faluba. Nemsokára ami is megyünk.

„Ne tegyétek” - gondolta Ágnes. „Maradjatok, maradjunk.” A lánynak ők voltak a családja, Fivérei és a szerelmei. Örült, mikor nem mentek el a háborúba, és most úgy érzi, ő hozta el hozzájuk a háborút. Könnyeivel küszködve bólintott, és sarkon fordulva rohant ki a házikóból, tudta, hogy ha csak egy pillanatra is megáll, visszafordul. Tudta, hogy a fiúknak meg kell tenni ezt, és csak ő állíthatná meg őket. Tudta, hogy esélyük sincs a sereg ellen, de azt is, hogy rosszabb lenne, ha most lebeszélné őket. Ez volt a három fiú álma, hogy cowboyok legyenek és Ágnes álma, hogy az ő cowboyai. Mégis most bármit megtenne, hogy ne legyenek azok.

A falu öregjei és asszonyai együtt álltak az utcákon és várták a magyar sereget, de az nem jött. A déli napsütést sűrű köd nyelte el. A ködből pedig Ágnes rohant ki. Anyja rémülten futott érte, mivel lánya érkezése után szinte azonnal a földre borult. A térdelő lányt felhúzta az anyja.

- Drágám! Mi történt?
- A segítség – lihegte Ágnes. – Érkezik.
- Miféle segítség? - kérdezte Ágnes anyja, de ő nem tudott válaszolni, mert a templom harangja megszólalt. Az osztrákok már látótávolságban voltak. Az egyik öreg a toronyban álló papra nézett.
- Hányan vannak?
- Több mint százan! - válaszolta az atya, és a falusiak feladóan hajtották le a fejüket. Ágnes sírva bújt az anyjához és nézett maga mögé, remélve, hogy a fivérek nem hazudtak. Szeme sarkából alakokat látott a sűrű ködben és mosolyogva kiáltotta el magát:

- Itt vannak!

A ködben három férfialak látszott. Cowboyok ruháját hordták. A falusiak lassan ismerték meg az ifjakat. Megvetve figyelték a három fiút. Zoltán békésen egy szivart gyújtott meg, Mátyás puskáját élesítette, és István lovukat vezette, ami fel volt pakolva zsákokkal.

- Hazaáruló gyáva férgek! – üvöltötte az egyik öreg. – Takarodjatok innen!
- Nem – mondta Zoltán. – Ti mentek. Mindannyian. Most azonnal. Rejtőzzetek el az erdőben - parancsolta Zoltán komoran, mire az öreg megtorpanva figyelte őt, és pár pillanat múlva a falusaik megindultak a ködös rengeteg felé. A fiú fivérére és barátjára nézett, akik bólintottak.
- Meg fogják öletni magukat – morogta az orra alá az öreg.
- Hát nem érti kend? – kérdezte Ágnes. – Ezek a fiúk gyermekkoruk óta cowboyt játszanak a faluban. Évek óta tervezik, hogy hol és hogyan lehet a legjobban megvédeni a falut - mondta a lány csillogó szemekkel és az anyja lassan átkarolva vezette őt be az erdőbe. Ágnes még egyszer, utoljára visszapillantott a fiúkra.
- Atyám – szólította meg Mátyás a távozó papot. – A lakban van egy ember, akinek méltó temetés kell.
- János bá… - mondta elképedve a keserűségtől a pap.
- Nem. John, John Blood - vágta közbe a fiú. A pap szomorúan bólintott, és megindult a falusiak után. A három fiú elindult a lóhoz, és elkezdték lepakolni róla a dolgaikat.

Folytatás következik

Előző oldal Zspider
Vélemények a műről (eddig 1 db)