Linktár

A csapos és a különös idegen

A mű megjelent a Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat 2021/4 számában.

A magas termetű idegen késő délután fáradtan lépett be a Szomjas Tüzér ajtaján.

– Egy sört! – vetette oda a kövér csaposnak, miközben lerázta a vizet hosszú, fekete köpenyéről.
– Nehéz nap volt, haver? – próbált viccelődni a dagadt, miközben egy kétes tisztaságú pohárba kitöltötte az állott sört, és húsos kezével a vendég elé tolta.
Amaz gyorsan megfogta és egy hajtásra kiitta, majd a pultra csapta az üres poharat.
– Ez jólesett. Adj még egyet!

A csapos újratöltötte a szemmel láthatólag szomjas idegen poharát, miközben fürkészően bámulta. Unatkozott. Egyedül volt és beszélgetni szeretett volna valakivel. A kocsmában alig lézengtek páran, csak egy-két alkesz törzsvendég, de fejben már ők is a delíriumos vadászmezőkön jártak. Kint vigasztalhatatlanul zuhogott az eső.

– Hallod-e, te tényleg szomjas voltál. Kemény volt a meló?
– Kemény – mondta szűkszavúan az idegen.
– Mit csinálsz? Mivel foglalkozol?
– Ezt-azt. Amit a főnök mond.
– Aha. Nem baj, ha nem mondod el… Jó arc a főnököd?
– Ezen még soha nem gondolkoztam, de azt hiszem, igen. Így is mondhatjuk. Az emberek annak tartják.
– De elég sokat dolgoztat, nem? Tessék, itt van még egy korsó, a cég ajándéka.
– Ez van, ezt kell szeretni... Mindig ezt csináltam, máshoz nem értek.
– Ej, haver, én is így vagyok vele. Tudod, gyerekként csillagász akartam lenni, de nem fűlt a fogam se a fizikához, se a matekhoz. Viszont élni meg nagyon szerettem. Aztán elkallódtam. A végén itt kötöttem ki, ebben a lepusztult csehóban a sok barom között. De nem panaszkodom, mindenkinek meg van írva a sorsa.
– Úgy bizony!

A pultos újra teletöltötte az idegen poharát, miközben a rádióban egy felkapott, szintetikus slágert játszottak. Ujjaival ritmikusan dobolni kezdett a pulton, miközben az idegen arcát fürkészte. Halott arc volt, szürke és sápadt. Nem árult el érzéseket.

– Szar meló lehet, ha ennyit iszol közben.
– Nem mindenki bírja. Lehet, már én se. Főleg ilyenkor, amikor nagy a hajtás. Az ivás segít.
– Azt hiszed?
– Azt.
– Hát, te tudod.

Mindketten elhallgattak, mintha angyal szállt volna el felettük. A csönd megsűrűsödni látszott, csak az eső verte gyászos kopogással az ablakot.

Az idegen hirtelen kiitta a maradék sörét, megtörölte a száját, és leugrott a bárszékről. Valahonnan néhány összegyűrt papírpénzt szedett elő, és hanyag mozdulattal a pultra dobta.

– Bocs, de mennem kell, ma este még sok dolgom lesz. Tartsd meg az aprót!
– Meló?
– Mi más? – nevetett fel szarkasztikusan, és leszegett fejjel elindult az ajtó felé.

A rádióban éppen az aktuális híreket mondták. Pont a járvány adatokról beszéltek. Ma ismét új rekordot döntött a halálozás.

– A viszontlátásra! – köszönt még utána a csapos udvariasan.
– Nem akarod te azt, bár egyszer még úgyis összefutunk – morogta a különös idegen, majd kilépett az ajtón.

A pult mellett csak egy félig felszáradt víztócsa maradt utána, ott, ahol az imént még a sörét kortyolgatta.