A kilences hülyeség az űrből

Külvilág / Lidércfény (44 katt) Jávorszki András
  2021.04.01.

Folytatva a trash sci-fikről szóló sorozatot, ma egy olyan filmről írok, ami öles léptekkel menetel a halhatatlanság irányába. Valami megmagyarázhatatlan oknál fogva ugyanis ez az izé (hirtelen nincs rá jobb szavam) remekül működik. Na nem azért, mert sci-fiként megy nagyot, hanem mert a maga bumfordi módján A 9-es terv az űrből piszok szórakoztató mű. Persze szigorúan csak akkor, ha a helyén tudjuk kezelni.

Majdnem száz éve, 1924 októberében, Poughkeepsieben született Edward Davis Wood Jr., akit a barátai röviden csak Eddie-nek szólítottak. Ő nem az a gyerek volt, aki azzal vívta ki a társai tiszteletét, hogy jeleskedett a tanulásban; jobban érdekelte a ponyvairodalom, a mind nagyobb népszerűségnek örvendő képregények és persze a mozi. Nem egyszer az iskolát is ellógta egy-egy jó film kedvéért, ám a szülei furcsa módon nem nehezteltek rá ezért túlzottan. Később, már a középiskola alatt – ahol megint csak nem a tanulmányi eredményeivel tűnt ki - megtanult dobolni, és mert egészen jó énekhanggal bírt, rövid időre még egy fiúbandába is bekerült. A nagy szerelme azonban a mozi volt.

A Második Világháború utolsó hónapjaiban a Csendes-óceánon szolgált, ahol tizedesnek léptették elő. 1948 végén költözött Los Angelesbe, ahol mindenféle munkát elvállalt. Dolgozott jegykezelőként, kifutófiúként, díszletmunkásként, de az igazi álma az volt, hogy filmezhessen, bár soha nem tanulta a szakmát. Az ezzel kapcsolatos ismereteit hallomásból szerezte, valamint akkor igyekezett magába szívni a tudást, amikor egy-egy forgatáson bámészkodott. Amihez igazán értett, az a behízelgő magatartás volt, amivel később támogatókat tudott szerezni az ötleteihez, amikben – a példaképét, Orson Wellest követve – rendezőként, íróként, színészként, és vágóként is igyekezett helyt állni.

Első önálló filmje a Glen or Glenda volt, ami a másságról, a transzvesztiták mindennapjairól, és kettős életük nehézségeiről szólt. (Ez jól ismert dolog volt Eddie számára, mivel az anyja, aki mindig lányt akart, gyerekkorában sokáig lánynak öltöztette, identitászavart okozva ezzel a fiúnál). Eddie korszakalkotó filmnek szánta a művet, de csúfos bukás lett belőle, és még csak nem is azért, mert a közönség akkortájt nem volt felkészülve erre a témára. A legnagyobb baj vele, hogy unalmas, logikátlan, a kísérő narráció kusza, a belerakott álomjeleneteknek pedig semmiféle funkciója nincs. Ahogy több más filmjében, úgy ebben is szerepel Lugosi Béla, aki nem tartotta sokra Eddie filmjeit, de a drogfüggő színész csak az ezekért kapott pénzből tudta fedezni káros szenvedélyét. A Glen or Glendát még követte néhány csapnivaló alkotás, mint például a Szörny menyasszonya, ami ugyan visszatermelte a kevéske gyártási költségét (egy húsüzem támogatta a filmet), de pusztán azért, mert a gyenge minőségű mozira a közönség főleg nevetni ült be, ami egy horrorfilm estében nem túl biztató jel.

Több próbálkozás után Ed Wood végül 1956-ban vágott bele A 9-es terv az űrből című sci-fi horrorjába (az más kérdés, hogy forgalmazót csak ’59-ben találtak hozzá), amitől a belépést remélte a nagyok páholyába. Ez végül is sikerült neki, még ha nem is teljesen úgy, ahogy elképzelte.

A történet szerint földönkívüli lények érkeznek hozzánk, megakadályozandó, hogy az emberiség elpusztítsa a galaxist. Hogy ezt mégis hogyan tehetnénk meg, az csak a végén derül ki, a magyarázat feltárásáig azonban rögös út vezet a vásznon éppúgy, mint ahogy az a valóságban is történt. Gyakorlott (de legalábbis józan ítélőképességgel megáldott) filmkészítő ugyanis tudja, hogyha keveset költhet, akkor kicsiben kell gondolkodnia. Például filmet készít három fiatalról, akik olcsó kézikamerával felszerelkezve bóklásznak az erdőben egy boszorkány után kajtatva (és akkor sem jut eszükbe a patak folyását követni, amikor már az életük múlik azon, sikerül-e kikeveredniük a sűrűből), de nem gondolkodik inváziós sci-fiben, mert ahhoz éppúgy három dolog kell, mint a háborúhoz. És Eddienek főleg csak tervei voltak, hőn áhított zöldhasúi nem igazán. Annyira nem, hogy ezt a moziját például a baptista egyház pénzelte.

Az első percben egy bizonyos Criswell, a korszak népszerű televíziós sztárja köszönt minket, és úgy mondja fel a bevezető szöveget, mintha a film valós bonyodalmakat dokumentálna. Nem egyértelmű viszont, hogy egy már megtörtént eseményről beszél, vagy olyasmiről, ami még a jövőben vár az emberiségre, mivel a feleslegesen hosszúra nyújtott körmondatokban szereplő igeidők oda-vissza változnak, néha gyakrabban, mint a hivatalos álláspontok vírusjárvány idején.

Miután mi, balga földlakók nem válaszoltunk a békés kapcsolatfelvételi kísérletre, a látogatók úgy döntenek, életbe léptetik a kilences tervet. Feltámasztják a frissen elhantolt halottakat, hogy azok a városokba tóduljanak, aztán… mit is csináljanak? Felhívják a figyelmet az idegenek ittlétére? Arra, hogy veszélyt jelentünk az univerzumra? Vagy hogy kiirtsák az élőket? Mindez nem teljesen világos, de arra, miért találják elegendőnek, hogy mindössze három elhunytat keltsenek életre, megvan a válasz. A szűkös költségvetésből nem lehetett több száz fős zombisereget végig masíroztatni a kamera előtt, bár a végeredményt látva elmondhatjuk, hogy akár egy, a Z világháborút megszégyenítő élőhalott horda sem segített volna a sztorin.

A suta történetvezetés mellett a filmet a bakik teszik naggyá. (Plusz az a tény, hogy Eddie soha nem vett fel kétszer semmit, minden jelenet jó volt neki elsőre, „ahogy esik, úgy puffan” jelleggel). Egyszer például az egyik színész felrúg egy díszletként szolgáló sírkövet. A vámpír lányt játszó Maila Nurmi jól láthatóan összerezzen, amikor rálőnek. Egy másik snittben tisztán kivehető, ahogy a pilóta az ölébe tett lapról olvassa fel a szövegét. Többször látványosan belóg a mikrofonrúd, vagy annak árnyéka a képbe, világos nappalból egy perc alatt éjszaka lesz, a nyomozót játszó Tor Johnson (aki eredetileg pankrátor volt) pedig nem egyszer olyan mély dörmögéssel motyogja el a szövegét, hogy egész mondatokat alig érteni. Akad egy jelenet, amiben egy járőr az elvileg csőre töltött pisztollyal vakargatja a fejét. Állítólag azért csinálta, mert tudni akarta, Ed Wood mennyire figyel a felvétel részleteire. És akkor még nem szóltam arról, hogy a vágás során Ed képes volt egyetlen párbeszéd-jelenetet is úgy összekutyulni, hogy abból alig lehet kibogozni, miről szól tulajdonképpen a beszélgetés. Valójában annyi logikai és technikai baki van itt, hogy első megtekintésre ki sem lehet szúrni az összeset. Csavaros filmeket az ember azért néz újra, hogy kiszúrja a végkifejletet előre jelző, apró utalásokat. Ezt azért, hogy minél több hibát fedezzen fel.

Ha mindez nem volna elég, a film ráadásként kész sufnituning; a temető kriptái kartonpapírból vannak, a repkedő csészealjak fölött látszik a damil, a földönkívüliek vezére egy szimpla konyaasztalnál ül, a harci jeleneteket a koreai háború felvételeiből vágták be, a zenei aláfestés eredetileg egy orosz balett muzsikája, rendőrautók pedig csak azért kerülhettek a filmbe, mert az egyik stábtag apja a kapitányságon dolgozott. Lugosi Béla snittjei korábban A vámpír sírjához lettek rögzítve, és mivel a színész már nem élt a film forgatásakor, így azok utólag lettek beleerőszakolva. A többi szereplőnek jelmez már nem jutott, így a saját ruháikat hordták, kivéve a földönkívülieket, akik kaptak valami csillogós selyem-izét. (Ezek egy korábbi mozihoz készültek, mert például az idegenek vezetőjének mellkasán egy alabárd rajza látható). Sok esetben pedig színészekről sem beszélhetünk, mivel néhány szerepben Eddie barátai próbáltak helyt állni cserébe a pár száz dolláros gázsiért. Ne higgyük azonban, hogy a rendező ne tudta volna, mi az a jó film! Ő is látta és elismerte a művei főbb hibáit, de komolyan elhitte, hogy a közönség szórakozni akar, nem pedig tökéletesre faragott történeteket látni.

A végére, ha nem is áll össze minden, azért megkapjuk a nagy finálét és a magyarázatot. A főszereplők (leginkább a pilóta és a katonatiszt karakterét tekinthetjük annak) felfedezik a temető mellett dekkoló űrhajót, bemennek, ahol aztán a nyelvi akadályokkal mit sem törődve, könnyedén eltársalognak a földönkívüliekkel arról, mégis mi folyik itt? A válasz pedig: meg szeretnék megakadályozni, hogy az emberiség létrehozza a Napbombát, ami azon a zseniális elven működik, hogy begyújtja a fényt, ezzel felrobbantva a galaxist. Ilyenről persze még senki nem hallott korábban, de az idegenek nagylelkűek, ezért részletesen elmagyarázzák a működési elvét, hátha mégis megcsináljuk.

Ahogy említettem már, a film a baptista egyház pénzéből forgott, így viszont nekik volt néhány kikötésük a készülő produkcióval kapcsolatban. Például nem kaphatta meg az eredeti Sírrablók a világűrből címet, mert azt túl erőszakosnak találták. Ed Wood egyébként nem sokáig győzködte őket arról, hogy adjanak neki támogatást. Azzal érvelt, hogyha ez a film bejön, és sok bevételt hoz, abból elkészíthetik a saját mozijukat az apostolokról, ők pedig belementek. Úgy gondolták, hogy ezt az akkortájt divatos, idegen-inváziós sztorit nem lehet elszúrni. Az apostolok történetéből persze nem lett semmi, mert a film alig termelte vissza még a hatvanezer dolláros gyártási költségeit is. Hogy ez a pénz mennyire nem volt elég szinte semmire, arról nem csak a gyenge minőség tanúskodik, de az is, hogy az imént már említett Maila Nurmi például nem kapott sminkest, így a színésznő saját maga készítette el minden reggel odahaza az arcfestését, és úgy buszozott el a stúdióba. Ő egyébként pontosan tudta, milyen gyenge minőségű moziban fog szerepelni, de nem sok választási lehetősége volt. Saját tévéműsorát ugyanis egyik napról a másikra megszüntették, így munka nélkül maradt. „Tudtam, hogy szakmai öngyilkosságot követek el” – mondta egy későbbi interjúban, ahol a film premierjére is visszaemlékezett. A közönség dőlt a röhögéstől, mások szitkozódva hagyták el a vetítőtermet, miközben Eddie és a stáb azt sem tudta, milyen kicsire húzza össze magát a székekben.

A 9-es terv az űrből gyorsan feledésbe merült, ahogy ezek után Ed Woodot is mellőzték. Az ambiciózus, de kevés tehetséggel megáldott rendező immár senkit sem tudott meggyőzni arról, hogy valóban ért ahhoz, amit csinál. Fizikai munkásként volt kénytelen elhelyezkedni, például raktárosként, vagy – folytatva apja mesterségét – a postán vállalt állást. Munkamániájára jellemző, hogy később, álnéven több mint száz regényt írt, de csak néhányhoz talált kiadót, mivel ezeknek a színvonala ugyanolyan csapnivaló volt, akárcsak a filmjeié. Pár év múlva néhány barátjának hála aztán újra kapott munkát kis, olcsó produkciókat gyártó vállalkozásoknál, elsősorban forgatókönyvíróként és vágóként. Ezek egy része C kategóriás, vérgőzös horror volt, de akadt köztük néhány pornófilm is.

Eddie grandiózus, szórakoztató sztorikat látott a munkáiban, de alighanem ő volt az egyetlen, aki ezt gondolta. Ma valószínűleg már senki nem emlékezne rájuk, de aztán 1980-ban Michael Medved filmkritikus könyve, a The Golden Turkey Awards a 9-es tervet minden idők legrosszabb filmjének, Ed Woodot pedig a valaha élt legrosszabb rendezőnek titulálta, amivel felkeltette a kíváncsiságot az emberekben. A 9-es tervet újra előszedték, kielemezték, néhány mozi és tévécsatorna pedig ismét műsorra tűzte. A művet azóta több tucat nyelvre leszinkronizálták, az eredetileg fekete-fehér kópiákat kiszínezték, és néhány éve még DVD kiadása is megjelent, rajongók hadát szerezve ezzel. A bugyuta mozi így szép lassan kultuszfilmmé vált, és megtörtént vele az, amiről Eddie csak álmodozott, nevezetesen, hogy ma már dollármilliókat fial a jogtulajdonosnak. A rendezőnek így végül sikerült a halhatatlanok közé jutni, igaz, ő maga ezt már nem érte meg. 1978 decemberében hunyt el szívinfarktusban, mindössze ötvennégy évesen. Halála – amennyiben a városi legenda igaz – éppolyan nevetségesen bizarr volt, akár a filmjei. Tévénézés közben lett rosszul, és segítségért kiabált, de a felesége csak annyit szólt neki vissza a konyhából, hogy ne hisztizzen. Mire jó félóra múltán mégis ránézett, Eddie már nem élt. Vajon mit szólt volna, ha még láthatja Tim Burtonnek az 1994-es, róla szóló filmjét?

Előző oldal Jávorszki András