Linktár

Lidércfény-díj?

A mű megjelent a Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat 2021/2 számában.

Nemrégiben egyik kedves alkotónk megkeresett bennünket azzal az ötlettel / kérdéssel, hogy tervezünk-e a jövőben kézzelfogható Lidércfény-díjat kiadni. Összedugtuk hát a fejünket, hogy megvitassuk eme dolgot. Előzetesen elmondhatom, hogy a szerkesztőség tagjai eléggé hasonló módon látják a kérdést.

Az irodalmi díjak története száz évnél is távolabbra nyúlik vissza – az első irodalmi Nobel-díjat 1895-ben adták át. Mára országonként minimum fél tucat irodalmi díj létezik, Magyarországon jelenleg 110 irodalmi díj van. Persze ezeket többnyire profi költők, írók kapják olyan szervezetektől, alapítványoktól, amelyek minden téren kellő tudással és tapasztalattal rendelkező tagokból állnak, s nem utolsó sorban komoly anyagi háttérrel rendelkeznek. Legalábbis ezt gondolhatnánk. Az utóbbi évtizedekben egyre inkább, és egyre többet hallani különböző irodalmi díjak körüli botrányokról. A közösségi média megjelenésével, azok széles körű használatával percek alatt akár több tízezer ember is nekimehet egy-egy, szakmai zsűri által hozott döntésnek. Százezrek kérdőjelezhetik meg a díjat odaítélők mentálhigiéniáját. Milliónyi kérdés futhat be, hogy: „Miért ez nyert, és miért nem az, vagy akár amaz?” Elmondhatjuk, hogy ez ma már általános, hiszen a szólásszabadság lehetővé teszi a szabad véleménynyilvánítást is, és rengetegen vannak, akik élnek is ezen jogukkal – bár nagy részük bölcsebb maradna, ha csendben maradna. Egyrészt innen eredhetnek a fentebb említett botrányok gyökerei, s részben ezáltal romolhat akár jelentős mértékben egy-egy irodalmi díj megítélése, vagy nívója. Persze az is lehetséges, és bizonyára elő is fordul, hogy az egyes díjakat odaítélő zsűritagok már kiöregedtek, nem képesek követni a friss trendeket, az újdonságokat, és a régi beidegződéseik miatt ezek még adott esetben a jelöltek listájára sem kerülnek fel. Ilyenkor érthető a fiatal szakmabeliek értetlensége, vagy felháborodása.

Hogy ne menjek messzire konkrétumok terén, és azért megemlítsek egyet, nézzük meg röviden az Avana Magyar Sci-Fi Egyesület (és Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata) által 1998-ban alapított Zsoldos Péter-díj példáját. Az utóbbi években különösen sok kritika érte a HungaroCon-okat is szervező egyesület díjakkal kapcsolatos munkáját, de

„A díj megalapítása óta kemény kritikáknak van kitéve. Gyakran bírálják az értékelés módját, a zsűrit, a nevezés módját, de leggyakrabban a díjazott művek színvonalát. Éppen ezekre tekintettel 2016. évtől a Clavis Irodalmi Ügynökség egy évre átvette a szponzori szerepet, remélve ettől ezen hiányosságok megszüntetését és a díj presztizsének emelkedését. Vegyes megítélése ellenére az egyetlen jelentősebb hazai sci-fi elismerés.” – írja a Wikipédia. ( https://hu.wikipedia.org/wiki/Zsoldos_Péter-díj)

„2019-ben a Zsoldos-család úgy döntött, hogy az egyesület által alapított díjat ők szeretnék tovább gondozni – a Zsoldos-család tájékoztatása szerint – a Petőfi Irodalmi Múzeummal közreműködve.”
„Mivel a díj további sorsát nem alakíthatjuk, így az egyesület továbblépett, és 2020. április 23-án, a könyv és a szerzői jogok világnapján alapítottunk egy új díjat, amelyet Monolit-díjnak neveztünk el. A díjat a zsáner szereplőivel, írókkal, kritikusokkal, olvasókkal, rajongókkal beszélgetve alakítottuk ki.” – olvasható az Avana egyesület honlapján. ( https://zsoldosdij.avana.hu)

Ráadásul a külföldi „példákat” követve itt is előfordult, hogy az odaítélt díjat az író nem fogadta el. Kis magyar rögvalóság. Hiszen nem mondhatjuk azt, hogy a hazai sci-fi-t kedvelő emberek száma olyan sok lenne, s még kevesebb közülük az, aki ilyen művek írására adta (adja) a fejét, s mégis, ebben a kis számú „közösségben” is jellemző sajnos a klikkesedés, amelyek között dúlnak a harcok.

Összességében tehát levonhatjuk azt a konzekvenciát, hogy az irodalmi díjak megítélése sokrétű (ami önmagában nem baj), és ez sok esetben problémát okoz, árnyékot vet az alapítókra, elhitelteleníti magát a díjat, valamint megosztja (megoszthatja) még a legkisebb közösségeket is.

A fentiek ismeretében és fényében tehát azt kell mondjuk, komoly aggodalmaink vannak egy új, 111. irodalmi díj alapításával kapcsolatban. Ám ez csak az egyik ok.

Amennyiben a Lidércfény közel tizenhét éves elveihez, irányvonalaihoz szeretnénk magunkat ezen kérdésben is tartani, akkor igencsak bajban lennénk. Hiszen eleve van hat irodalmi kategóriánk a „Szépirodalom”-tól a „Külvilág”-ig, és ezek tovább tagolódnak. Ha csak egyik, vagy másik alkategóriában osztanánk ki a díjat, a többi kategóriában alkotó írók, költők jogosan érezhetnék magukat másod-, harmad- vagy akár sokadrendűnek. Az egyszerűség kedvéért most hagyjuk el a „Külvilág” kategóriát, és az alkategóriákat is bontsuk csak novella és vers részekre. Így is tíz díjat kellene évente odaítélni. Mi is történne ez esetben? Tíz ember repesne a boldogságtól, meg a családjuk, barátaik, közeli ismerőseik. A többi lidércfényes alkotó pedig minimum elszomorodna, és talán kedvét is szegné a további íráshoz. Nem szeretnénk kitenni ilyesminek szeretett közösségünket.

A következő dolog, hogy az oldalra beérkező minden egyes novelláról és versről a szerkesztőség minden tagjának néhány mondatos véleményt kellene írnia, illetve egy táblázatban vezetnie, hogy az általuk kialakított értékelési módszer szerint melyik alkotás éppen hogy áll. Továbbá kellene legalább egy szerkesztőségtől független, objektív személy is, aki szakmailag elég képzett ahhoz, hogy egy efféle feladatot elláthasson.

A következő dolog: egy irodalmi díj alapítása azért nem olyan egyszerű, hogy kitaláltuk, aztán itt a díj, örülj neki. A díj hitelességéhez, elismeréséhez (szakmai és írói részről is) minimum az kell, hogy álljon a háttérben valamilyen jogi szervezet (pl. egyesület, alapítvány), ami gondozza a díjat, amely törvényileg tiszta úton kaphat támogatásokat a díj életben tartásához, vagy akár csak annak megvalósításához. Évekkel ezelőtt próbálkoztunk egyesület alapításával, ám végül az nem jött össze. Az alapítványi formához komoly tőke kellene, ami nem áll rendelkezésünkre. Nem bejegyzett, underground társulatként pedig nem sok lehetőségünk van. De még ha lenne is, sajnos ráfordítható időnek és energiának is szűkében vagyunk.

Bizonyára jó dolog díjat adni és kapni. Nyilván örül az ember, ha elismerik a munkáját, hobbiját, és tudjuk, hogy ennek több szintje is van a családi, baráti dicsérettől kezdve az első önálló kötet megjelenésén át egy díj elnyeréséig. A Lidércfény szerkesztőségének sosem volt célja kiemelni a többiek közül egy-egy alkotót – ez ellentmond a 2003-ban lefektetett alapelveinknek. Úgy érzem, az azóta eltelt idő alatt egyszer sem ítéltük meg az alkotót, még a pályázataink során sem. Mindig az alkotásának a minőségét néztük, az ötletet, a megvalósítást, és amikor tudtunk, amikor hagyták, igyekeztünk, és ma is igyekszünk segíteni a lehetőségeinkhez, tudásunkhoz mérten abban, hogy fejlődhessenek.

Weboldalunk továbbra is nyitott bárki számára, aki szeretné alkotásait közkinccsé tenni, s a mai napig elég nagy lyukú szűrővel dolgozunk. Kiírt pályázataink is nyitottak, alapvetően nem feltétel, elvárás, hogy már lidércfényes alkotó legyen. Ráadásul a témákat úgy próbáljuk meg kitalálni, hogy azok inkább játékos kihívást jelentsenek, mintsem komoly versenyre szólítsanak. Sokkal inkább szólnak arról, hogy: „Hé, alkotók! Van itt ez az újabb elborult, elmebeteg ötletünk. Van kedvetek írni hozzá valamit?” És igen, ezeket szoktuk értékelni, díjazni a lehetőségeink függvényében, ha már vannak olyan bátor alkotók, akik a saját ötleteik megvalósításán túl megtisztelnek bennünket azzal, hogy a pályázatainkra is küldenek be egy-két nevezést.

Ha valakiben felmerülne, hogy „De hát már kiírt a Lidércfény tizenegy pályázatot, amit ugyanúgy értékelnek meg díjaznak, akkor miben lenne más egy évente kiadott Lidércfény-díj?”, akkor az eddig nem figyelt. Egy irodalmi pályázat kiírása, értékelése lényegesen kevesebb időbe és energiába kerül, és alapvetően nem feltétlenül igényel jogi személyt (kivétel ez alól a pénzdíjas pályázat). Egy irodalmi-díj alapvetően szakmai elismerés (kellene legyen), tehát szükséges hozzá a megfelelő szakképzettség. Továbbá, mint fentebb írtam, ahhoz, hogy hiteles legyen, elismerjék mind szakmai, mind írói részről, elengedhetetlen egy jogilag bejegyzett szervezet. A kiírt pályázataink azért lehettek sikeresek, „mert az elmúlt évek miatt bíznak az ítéletünkben annak ellenére, hogy csak underground csapat vagyunk” (– idézet egyik szerkesztőnktől), de véleményem szerint ez nem elégséges egy komoly, nívós, szakmailag is elismerhető díj létrehozásához.

Visszatérve a Lidércfény-díj ötletére, hadd idézzem egyik szerkesztőnk ezzel kapcsolatos gondolatait:
„Az alkotókat egyébként sem lehet összehasonlítani éves teljesítményük alapján, és inkább az a cél, hogy segítsék egymást, és ne egyfajta rangsorban harcoljanak a helyekért az év 365 napján. Ha valaki szereti a versenyt, akkor beküld egy művet a pályázatra, a Lidércfényre pedig nyugodtan feltöltheti a műveit „teljesítménykényszer” nélkül. Így bátran mernek kísérletezni, néha őrültségekkel is.
Én nem tudnék választani közülük azzal a tudattal, hogy közben ezzel másokat megbántok. Mindegyiküket egyformán kell szeretni, és elfogadni őket a fejlődésük adott szakaszában az összes őrültségükkel együtt. Különben elveszik az oldal otthonos, közösségi tér jellege, ahol akkor sem néznek rád csúnyán, ha éppen rossz napod van, és borostásan sétálgatsz kockás pizsamában.”

Összegezve a fentieket bátran leszögezhetjük: eddig sem terveztünk és ezután sem tervezünk Lidércfény-díjat alapítani. Maradunk, akik eddig voltunk, igyekszünk szabadidőnk, fölös energiáink, lehetőségeink függvényében mindent megtenni a Lidércfényért, és a bizalmukat belénk fektető alkotókért, miközben próbálunk hűek maradni az alapelveinkhez. Immár tizenhét éve pislákolunk kibertérben, s ahogyan a kezdetekkor mondtuk: „Fényt hozunk a virtuális világ irodalmi mocsarába.” Azt hiszem, ennyi a dolgunk, és nem több.