A januári lány

Szépirodalom / Novellák (921 katt) Mortelhun
  2020.12.05.

A mű megjelent a Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat 2021/1 számában.

Azt is mondhatnám, hogy kurvahideg volt azon a januári éjszakán, amikor beestem a Korsó Füzérbe. Most kérdezhetnéd, hogy hova? Ez akkoriban, úgy 20 éve egy igen felkapott hely volt felénk. (Na jó, a szomszéd nagyvárosban.) Pár nappal ezelőtt itt léptünk fel a Sikoltó Cipőfűző nevű zenekarunkkal, egészen pontosan egy december végi éjszakán, egy nappal szilveszter előtt, hogy nyomassunk némi rockot és beatet a nagyérdeműnek. Kellemesen bebasztam, a végén alig tudtam gitározni, de a sikerünk egészen nagy volt, én meg, ha pár percre is, de rocksztárnak érezhettem magamat. A csajok pisiltek utánunk, mi meg hajnalban pisiltünk mindenhova. Aztán reggel irány az autó, és mentünk haza. Szóval az az este olyan volt, ez a mostani januári viszont csendes.

Különösebb célom nem volt azzal, hogy ismét erre a helyre látogattam, csupán csak ki akartam szakadni kicsit a mindennapokból. Gondoltam, pár korsó sör jól fog esni. Álmos péntek este volt ez a Korsó Füzérben, alig páran lézengtek odabent. A pultnál kikértem egy korsó sört és hozzá rögtön két tüskét, hogy aztán a zenegépet különböző punkzenékkel teledobálva helyet foglaljak és elkezdjek átlényegülni. Az egyik távoli box mélyére húzódtam be. Ahogy telt az idő, a hely is kezdett megtelni fiatalokkal és idősebbekkel. A zene is változott, valamiféle mulatós és cigány zenei vonal lett az uralkodó. Nem éppen az én stílusom egyik sem. Gondoltam, iszok még egy sört és egy tüskét, aztán irány a vonat és húzok haza. Ám ekkor a zenegép felől felcsendült a Nirvanatól a Polly című nóta. Odanéztem. Egy fekete Nirvana pulcsis lány állt ott és pénzt dobált a zenegépbe. A lánynak a pulcsija mellett a haja is fekete volt és a farmerja is. Miután berakott vagy 15-20 számot a gépbe, a pultnál foglalt helyet. Csendben figyeltem őt. Nagyon senkihez nem szólt, csak ült ott, és mintha merengett volna. Tipikusan úgy nézett ki, mint akinek semmi szüksége arra, hogy zavarják. Nekem viszont arra volt szükségem, hogy zavarjam őt. Így felkászálódtam és leültem mellé a pulthoz. Kértem még egy korsó sört és hozzá egy fél Unicumot.

A lány rám nézett, én biccentettem, ő vissza biccentett és nézte tovább a sörét.

Az Unicumot lecsapva a gyomorba tudtam, hogy meg akarom ismerni ezt a csajt.

- Szóval Nirvana… - jegyeztem meg csendben és kissé tétován, mert tervem viszont nem volt, hogy miként is kéne közelebb kerülni hozzá.
Rám nézett, a tekintete olyasféle volt, mint aki egy érdekes, furcsa, ám egyben undorító rovart lát.
- Jók a füleid - állapította meg kissé gúnyosan.
- A Polly egy atom nóta - mondtam neki -, ám az én egyik hatalmas kedvencem az About a girl, meg úgy általában az egész Bleach album.

Hosszan nézett. Tudtam, most dől el, hogy feláll és otthagy a picsába, vagy pedig felveszi a beszélgetés fonalát, és mindkettőnknek talán jobban telik az estéje.

- Tulajdonképpen mit akarsz te tőlem? - kérdezte halkan, és belekortyolt a sörébe.
- Tulajdonképpen beszélgetni - válaszoltam neki -, hiszen olyan szerencsétlenül ültél itt, olyan magányosan, én meg egy boxban bujkáltam ugyancsak magányosan. Mondom, a zene jó, te sem tűnsz egy tapló prolinak, így idejöttem.
- Szerencsétlenül ültem? - kérdezte kissé meghökkenve.
- Igen, de jöttem és javítottam a helyzeten.
A lány elgondolkodva nézett maga elé pár igen hosszú pillanatig.
- Laci! - szólt oda a pultosnak. - A srác következő sörét én fizetem, ha már megmentett engem attól, hogy szerencsétlenül nézzek ki.

Aztán rám nézett és hosszan néztünk egymás szemeibe. Mogyoróbarna szemei voltak, hatalmas nagy szemek fekete tussal kihúzva.

- Laci! - szóltam oda a pultosnak, ha már így hívták. - Akkor legyen két sör, úgyis a kisasszony fizeti, és két vodkát is öntsél már hozzá, az meg az én hozzájárulásom az estéhez.

Laci a pultos elénk rakta a két korsó sört, és a két fél vodkát. Megemeltük a poharakat és koccintottunk, majd lecsaptuk a matériát.

- Nóri - nyújtotta felém kezét a lány.
- Miki - fogtam meg a kezét és óvatosan megráztam azt.

A kezeink pár pillanatig összeforrva maradtak, majd mintha ezer éve ismernénk egymást, hosszas beszélgetésbe keztünk, kezdve onnan, hogy hol tanul, mit csinál, mi érdekli, majd ugyanezt megbeszéltük velem kapcsolatban is. Elmondta, megismert, mert az előző héten ő is itt volt a koncertünkön, csak én egy tapló paraszt voltam amellett, hogy atom részeg is.

Erre nem tudtam mit mondani, de ő biztosított róla, hogy valójában megszokta a seggfejeket, mert velük van tele a világ. Ezen a ponton kényszeredetten vigyorogtam. Az idő rohant, fogyott a sör és a vodka. Olyan éjfél körül közöltem vele, hogy vélhetőleg meg fogom csókolni valamikor az éjszaka folyamán. Ő pedig közölte, hogy ott lesz vége a barátságunknak. Nem mertem kockáztatni. Szóval az idő rohant, és hajnali egy körül szólt, hogy mennie kell, a barátaival van találkozója. Nem tapsoltam az örömtől, de ez van, ha ő megy, akkor megy. Átfutott az agyamon, hogy az utolsó vonatot már nem érem el, így minimum hajnal 4-ig még itt kell ülnöm.

Nóri pedig vette a kabátját, összeborzolta a hajamat, megköszönte az estét, mondván életmentő voltam, és kiment.

Laci rám nézett.

- Mikikém - ekkorra már a nevünkön szólítottuk egymást -, egy körre a ház vendége vagy. Legyen ez afféle fájdalomdíj! A Nóri aranyos csaj, de nem kerek.
- Köszi, Lacikám - mondtam neki fáradtan.
Ám ekkor két hideg kéz, vékony kecses ujjakkal befogta hátulról a szemeimet.
- Na ki vagyok? - kérdezte Nóri.
Megfordultam, és összenéztünk.
- Nem akarsz elkísérni?
- Miért ne? - gondoltam. - Más dolgom úgysincs.
- Mehetünk - mondtam neki, majd vettem a kabátomat és kiléptünk a fagyos, januári éjszakába.
- Te, Miki - nézett rám kérdőn -, mennyire vagy te szavatartó ember?
- Miért kérded? Tudod, ez attól függ….
- Azért, mert ígértél nekem valami csókfélét.

Hozzám bújt, és magához szorított. Éreztem az apró, ám annál keményebb melleit. Zavarba jöttem. Majd egyszer csak megfogta az arcomat, felpipiskedett és megcsókolt. Hosszan és finoman. Nagyon hosszan és nagyon finoman. Álltunk ott a csikorgó -10 fok körüli hidegben a szikrázó csillagok alatt és csókoltuk egymást. Előbb finoman, majd vadul. Nehezen hittem, hogy ez velem történik meg. Amikor abbahagytuk, tétován megfogta a kezem.

- Egy estére lehetek a barátnőd? Mármint erre az estére lennél a barátom? - a hangja remegett.
Csak néztem bambán, majd lassan bólintottam.
- Megtisztelnél… - mondtam tétován, és egyébként így is éreztem.

Elindultunk az éjszakában. Az egyik téren, a Tiszához közel találkoztunk a haverjaival. Olyan nyolcan lehettek. Nóri, mint a barátját mutatott be neki, hosszan dumáltunk. Tekertünk egy spanglit is, és pár doboz sör is előkerült hozzá. Közvetlenek voltak és tisztelettudóak velem/velünk. Miután rendesen ászellemültünk, folytattuk utunkat a városban. Sokszor megálltunk csókolózni, volt, hogy egy játszótéren hintáztunk, csúszdáztunk, és olyan is volt, hogy csak mentünk kézenfogva és Tankcsapdát, Pearl Jamet vagy Pál Utcai Fiúkat énekeltünk. Az egész történés olyan valószerűtlenül kellemes volt. Egyszerűen nem akartam, hogy vége legyen. Talán életemben először kívántam, hogy bárcsak megállna az idő. Hajnali 4 óra előtt pár perccel kikísért az állomásra. Végtelennek tűnő ideig csak néztük egymást.

- Van jegyed? - kérdezte halkan, ezzel megtörve a csendet.
- Igen van - válaszoltam neki.
Megölelt.
- Ez az éjszaka… ez olyan más volt. Olyan életszagú. Olyan szerelmes, olyan nyálszagú… olyan Mikis - mondta, miközben igyekezett belémbújni.
- Gondolom, már nem találkozunk soha többé - ezt kijelentettem, mintsem kérdeztem.
- Nem - válasza inkább csak suttogás volt, miközben egy könnycsepp jelent meg az egyik szeme sarkában.

Mögöttünk a hangosbemondó közölte itt a vége a románcnak, mert a vonatom rögtön itt lesz. Megcsókolt.

- Köszönöm, hogy a barátnőd lehettem - suttogta -, és köszönöm, hogy úgy is bántál velem, szeretetteljesen, tisztelettudóan.

Válaszoltam volna, de se szó, se beszéd elrohant a januári lány. Igen, a januári lány… Mert később csak így neveztem, ha eszembe jutott, vagy a barátokkal beszéltünk erről az estéről. És, hogy láttam-e valaha? Láttam-e ezután az este után? Láttam.

Olyan 2 év múlva egy májusi délutánon a barátaimmal betértünk a Korsó Füzérbe pár sörre. Természetesen egész idő alatt őt kerestem a tekintetemmel. Persze hiába. Sajnos a pultban sem Laci állt, hogy kérdezősködjek. Már esteledett az idő, kezdett beköszönni a szürkület, amikor kimentünk cigizni páran, és a kocsma melletti móló felé sétáltunk. Ekkor vettem észre ott két lányt. Háttal ültek nekem. Az egyikük vékony, feketehajú lány volt matrózcsíkos topban, szakadt farmerban. Lett egy sejtésem. Ahogy azzal a 7-8 sörrel a fejemben a mólóra léptem, az megreccsent alattam. Mind a ketten hátranéztek. Az egyikük Nóra volt, ahogy sejtettem, a januári lány. Elvörösödtem. Csak néztük egymást. Nem mertem megszólalni, bár nem is igen tudtam volna mit mondani. Néztem a mogyoróbarna szemeit, és azt a semmivel össze nem hasonlítható mosolyát. Tétován intettem, s ő visszaintett. Az idő ismét megállt, hogy aztán visszavonulót fújjak. Nem mentem oda hozzá. Éreztem, az megtörné a varázst, annak a januári éjszakának a varázsát. Nos, ezek után már valóban nem találkoztunk soha. Éveken át eszembe jutott még, de megtartottam őt magamban, mint egy kellemes gondolatot. A múlt egy olyan szilánkját, amely nem szúr, viszont a fény felé tartva ezer színben pompázik.

Előző oldal Mortelhun
Vélemények a műről (eddig 3 db)