Fakult sírkövek…
A homály földereng a párásodó szemem előtt,
Így nem látom, mit válasszak régi emlékek között…
Vajon a remény él tovább hosszan és jó bőszen?
Mit is reménykedek fehéredő hajjal, őszen?
Sírnom kell, hogy rég' elvesztettelek benneteket,
Pedig emlékszem, nagyon szerettem lelketeket…
Most meg… jó régen itt laktok fakult sírkő alatt,
Én látogatlak benneteket, bár idő haladt.
Itt vagyok a sírkertetekben, rendszeresen eljövök,
Veletek kapcsolatban én minden - múlt - rosszat ellökök.
Minek emlékezzek a rosszra, ne féljetek... eljövök.
Nézem, a temető fölött is délcegen tarol a napfény,
A sírkövetekről meg mi visszaverődik az ellenfény.
Épp, hogy látszik még kőbe belevésett nevetek,
De én tudom, melyikben laktok… húz a lelketek.
Még élek veletek a mindennapok emlékében,
És ez kavarog bennem, a mindennapok létében.
Tartják bennem lelket mindennapok szenvedésében.
Ma is körbejártam a fakult sírkövek között,
Letettem virágokat és használtam kötözőt…
Hazamegyek, mert a felhők rám-, meghozzák esőt…
Vecsés, 2017. január 3. – Kustra Ferenc
