Telihold

Szépirodalom / Abszurd (57 katt) Geonauta
  2020.10.28.

Vészjósló telihold ragyogott az égen hátborzongatóan kemény és hideg árnyékokat rajzolva, az amúgy kellemes későnyári éjszaka szinte kigúnyolva érezhette magát. Még a legnormálisabb embereken is úrra lesz ilyenkor a fölöslegesség érzés. Emberünkön egész másfajta érzés hatalmasodott el, mindkét keze ökölbe szorítva mélyedt a hosszú kabátja zsebébe, és mintha próbára tenné az ócska szövetet, olyan erővel feszítette lefelé az anyagot, hogy a vállába mélyedt tőle a kabát, egy-egy reccsenést hallatva tiltakozott is a nem épp rendeltetésszerű
használat ellen. Fogait csikorgatva próbálta a gyomra tájékán feltoluló kellemetlen érzést elnyomni, miközben átszelte a keskeny utcát kissé rézsút, így spórolva meg néhány métert. Látszott rajta, hogy ismeri a terepet, szinte láthatatlan akadályokat került ki, amik itt, ott a hold árnyékában burkolóztak rejtelmes sötétségbe. A célhoz közeledve ritkábbra vette léptei ritmusát, kéjes vágyainak tetthelyéhez közeledve a kellemetlen gyomortáji érzés is visszafogottabbá vált sejtve a közeli beteljesülést.

A gondosan olajozott kertkapu hang nélkül engedte tovább mit sem sejtve szándékáról. Emberünkben egyre nőtt a várakozásteljes izgalom, miközben lassan elérte a bejárati ajtót. Kicsit várakozott előtte, bentről semmi nesz nem hallatszott ugyan, de ezzel a kis feszültségfokozással az egekig tudta fokozni azt az érzést, amely nemsokára kielégülést nyer majd. A középmagasan járó hold fénye az ajtó üvegén keresztül megvilágította a kis lakás egy keskeny szegletet. A kevés fény is rögtön odavonzotta tekintetét, és mintegy terveire rímelve megpillantott egy hosszú, acélpengéjű és műanyagnyelű kést. A gondolat sebességével fogalmazódtak meg benne az elkövetkező percek tervei, és olyan határozott és követelő megvalósítás után kiáltottak ezek a gondolatok, hogy kétség sem fért ahhoz, hogy mi fog történni.

Az ajtó már nem volt olyan csendes, mint a kerti kapu, két rövid, de éles sikollyal tárta fel a mögötte félhomályban rejtekező helyiséget. Az áldozat minderről mit sem sejtett, mozdulatlan maradt, semmi jelét nem adta, hogy tudatában lenne a fenyegetően közelgő veszélynek. Emberünk érthető okokból nem törődött a világítással, csupán a hatalmas kést kereste tapogatózó keze, mert tekintete már mással volt elfoglalva, nem követte a kéz mozdulatait, egyenesen az áldozatra szegezte a sötétben bármilyen színű szemét, melyből a szándék szinte sütött, látszott, hogy gondolatai előbbre járnak már. Markába szorítva a félelmetes fegyvert a másik kezével kitapogatta a kés élét is, hogy a látás érzékszervét nélkülözve is megbizonyosodjon a penge éléről. A még biztosabb kézbentartás kedvéért a hüvelyk ujját is rászorította a markolatra, pedig annak már alig jutott hely a többi ujja mellett, amelyek teljesen körbe fonták a hatalmas tenyérben eltörpülő
nyelet. Maga előtt tartva és immár minden óvatoskodás nélkül megindult áldozata felé. Az áldozatnak semmi esélye nem maradt a nyilvánvaló szándék, és a hideg penge ellen. A telihold rávetette fényét a késre, ami a szemközti bútorokon verődött vissza mozgó fényvillámot hasítva, a sötétebb zugokat pásztázta.

Emberünk jobb kézzel hirtelen oldalra fordította a tehetetlennek bizonyult testet, és szinte ugyanebben a pillanatban lesújtott a késsel is. Az éles penge azonnal behatolt a testbe, és útját csak akkor fejezte be, mikor teljesen áthaladt rajta, és már ismét csak levegőt hasíthatott. A levágott rész elvesztve összeköttetését a testtel, önálló mozgásba kezdett a gravitáció hatására, mintha néhányat hintázna még utoljára. Emberünk elengedte másik kezével a testet, gyomra hangosat kordult, és hirtelen sarkon fordulva kinyitott egy fehér ajtót, mire világosság árasztotta el a helyiséget.

Kivette a vajas dobozt a fridzsiderből, és megkente a levágott serclit, majd kéjesen falni kezdett. A telihold meg tovább vigyorgott kajánul.

Előző oldal Geonauta
Vélemények a műről (eddig 1 db)