Egy elfeledett orosz mese.....

Horror / Novellák (101 katt) netuddkijim@citromai
  2020.10.23.

- Fuss! És ne nézz hátra! Bármi történjék, ne nézz vissza!

- Indulj már! - kiáltott rám Nyikolaj és egy nagy adag vért köpött fel. Átadta a maradék két tár lőszerét, majd bekúszott a legközelebbi fa mögé. Lábának csonka maradványát olyan kelletlenül húzva maga után, mintha már nem is a teste része lenne.

- Rohanj, Zsenyka! - hörögte, és utolsó erejével átnyújtotta az éjjellátóját is.

Könnyek szöktek a szemembe. Legszívesebben ordítva bőgtem volna, de az adrenalin és a félelem most felülírt mindent. Felkaptam a hátizsákom meg a lőszer nélküli gépkarabélyom, és futottam. Futottam a szűk ösvényen át az erdő mélye felé teljes erőmből. Éreztem, sem a tüdőm, sem a lábam nem bírják sokáig, de nem állhatok meg.

Közelednek! Nem! Nem állhatok meg!

Megpróbálom futás közben bekapcsolni az éjjellátómat, de mikor megfogom az ujjaim hegyével, érzem, hogy a lencse szilánkosra tört. Rohanás közben bokrok tüskéi vágják össze az arcomat. Nem állhatok meg! Teljesen vakon botorkálok a sötétben mélyebbre és mélyebbre az erdőben. Eluralkodik rajtam a pánik, miközben egyre közelebbinek hallom a gyors lépteket a hátam mögött. De nem nézek hátra. Nem szabad!

Tudom, lehetetlen, hogy ilyen gyorsan utolérjenek. De itt vannak.

Úgy botlok meg egy faágban, mintha egy földből kinyúló kéz ragadta volna meg a bokámat. Kb. tíz métert gurulok az enyhe lejtőn. Majd megállok a térdig érő kis árokban egy hatalmas kidőlt nyírfa és egy kisebb bokorcsoport találkozásánál. A lehető legkisebbre, magzatpózba húzom össze magam. Magam elé tartom a pisztolyom, és elkezdek imádkozni.

Eszembe jutott Nyikolaj. Nem hallottam az ordítását, de tudtam, hogy vége.

Közelednek! Itt vannak! Hallom a saját szívverésem. Ők is hallják, érzik, hogy itt vagyok.

Ennyi volt! A dobogó léptek abbamaradnak, helyette lassan kúszó testek neszeit pár méteres távolságból. Összeszorítom a fogam, és hang nélkül kibiztosítom a fegyverem. Olyan sötét van, hogy nem látom a saját kezemben lévő pisztolyt, csak a hideg vasát érzem. Egyre közelebb és közelebb érzem magamhoz a rejtélyes morajlást. Érzem a szagukat. Hallom, ahogy levegőt vesznek, közvetlen közelről szinte karnyújtásnyi távolságból.

Rövid sorozat dördült a messzeségből a rengeteg erdőben. Belémhasított a felismerés: nem vették egy ideig észre Nyikolajt, ami képtelenségnek tűnt akkor. Nem láttam semmit a vaksötétben, csak hallottam, hogy az erdő megelevenedik körülöttem. Az engem halálos csendben bekerítő entitások borzasztó sebességgel egyszerre indultak el a hang irányába. A Hold vékony sugarai haloványan átküzdötték magukat a felhők vonulatán, és gyöngén megvilágítottak egy tisztást. Zsenyka emlékei szerint a völgybe vezetett.

El kell érnem az evakuálási pontot egy órán belül, különben végem - összegezte magában a lényeget, majd a lehető legnagyobb csendben egy macska fürgeségével elindult az alig látható tisztás felé.

Egy halk nesz után egy tizedmásodperccel egy súlyos test csapódott neki. Belemélyesztette borotvaéles fogait a lökéstől elfeküdt katonanő vastag kabátjának a vállába. Három lövést irányzott vaktában, közvetlen a bal válla fölé. A kilenc milliméteres lövedékek közül kettő robbantotta szét a vaskos koponya felső részét és tört utat a fogakon keresztül a tarkón át, majd a koponya tartalma a halott leveleken landolt.

Felállt a nyirkos földről és tovább futott.

Egyetlen gondolat lett úrrá egész lényén: Életben maradni bármi áron!

Elcsigázottan és rettegve indult tovább a sötét, alattomos, őszi erdő korhadt öreg nyírfái között szinte hangtalanul.



Ha igény van rá, folytatása következik...

Előző oldal netuddkijim@citromai
Vélemények a műről (eddig 4 db)