Zsúfolt szerda

Szépirodalom / Novellák (168 katt) n13
  2020.09.26.

Normál zsúfolt szerda délután az óvárosi postán. Meleg, tömeg, izzadság, türelmetlenség. Mi kell még?

Az utcáról gyanús külsejű férfi lép be, arca nagy részét maszk takarja, szemével a terepet fürkészi. Elindul, végigmegy a sorok között, majd határozottan az egyik pénztárablakhoz lép. Az ablaknál egy terebélyes asszonyság várakozik a küldeményére, hatalmas teste groteszkül tornyosul a többiek fölé.

– Sajnos nem jött a nevére semmi, asszonyom, háromszor átnéztem – mondja fáradtan a rongyosra tiport lelkű postáskisasszony.
– Hát akkor csak keresse tovább! – replikázik a matróna. – Itt kell, hogy legyen!
– Bocsánat! – kezdi udvariasan a férfi, de semmi jele, hogy észrevették volna. – Bocsánat, ez itt most egy… – de gyorsan letorkolják.
– Várjon már egy percet! Nem látja, hogy a hölggyel beszélek?
– De…
– Ott a sor vége, én is kivártam! Maga meg keresse már meg végre azt az átkozott levelet. Nevetséges, hogy egyesek mit képzelnek magukról.

A férfi összehúzza a szemöldökét, melegítő felsője alól hirtelen előránt egy fekete, fegyvernek látszó tárgyat.

– Fel a kezekkel, nyavalyások, mindenki a földre! – ordítja, de senki nem reagál.

A kövérség szúrós, gonosz tekintettel stíröli a postáskisasszonyt, miközben zsíros, mitesszeres arcát kapargatja műkörmös kezével. A postáskisasszony úgy tesz, mintha nagyon keresné, papírlapokat emelget, asztal alá néz, dobozokba kukkant bele. Tudja, hogy úgysem lesz meg. De mi mást tehet? Ha segítőkésznek mutatkozik, a debella talán hamarabb elunja és lelép. Mögöttük a tömeg már morgolódik.

– Fel a kezekkel! – üvölti újra a férfi, miközben vadul hadonászik a pisztollyal, de senki nem néz rá. Kerülik a tekintetét. Van most elég baja mindenkinek, főleg, hogy megakadt a sor, és így áll már vagy tíz perce. Mindenkinek sietős. Egy békés, irigységben megöregedett férfi a sorban motyogni kezd valamit az orra alatt, erre aztán a többiek is rákezdik.
– Ha nincs meg, hát nincs meg! Ne tartsa fel a sort, kérem.
– Úgy van! Mi is szeretnénk még ma végezni! Nem akarunk egész nap itt rostokolni!
– Húzzál haza, dagadék!
– Mit képzel az ilyen!

Egyre nagyobb a zaj, erősödik a lincshangulat. A rabló még egyszer nekifut.

– Mindenki a földre, ez egy postarab… – hangja elvész a kiabáló, vadul gesztikuláló tömegben. – Ez egy… – kezdi, majd elhallgat. Egy darabig csalódottan néz, aztán leengedi a pisztolyt, nagyot sóhajt, majd megfordul és kisiet az ajtón. Menet közben magában motyog. – Tudtam, hogy nem szerdán kellett volna jönnöm. Ilyenkor semmit nem lehet elintézni!

Előző oldal n13
Vélemények a műről (eddig 12 db)