Újjászületés

Fantasy / Novellák (957 katt) Maggoth
  2011.03.28.

A nap még nem kelt fel, mégis minden fényben úszott. Halványan vöröslött az ég, és úgy éreztem, muszáj nekivágnom az útnak, mert szólít a végzetem. Lassan megindultam az utcán várakozó Peugeot felé. A házban senki sem mozdult, még akkor sem, amikor a motor életre kelt. Gázt adtam, aztán a tengerparttal párhuzamos szerpentinre kanyarodtam a rejtélyes, kora reggeli fényözönben.

Céltalan utazásba kezdtem a hegyek felé.

A jobb oldali ablak mellett folyton változó homokdűnék nyugtalan vonala futott, körülöttem fények villództak, és kaotikus zajok dübörögtek. Az idő hol felgyorsult, hol lelassult; a homlokomról útnak induló verítékcsepp órák múltán ért az állkapcsomhoz. Ahogy az otthonomtól távolodtam, egyre kevesebbet gondoltam a feleségemre és a fiamra; arcuk lassacskán árnyképpé sötétedett. Tudtam, sosem látom többé őket; vonásaik rohamosan halványodtak, már nem kellett olyan erősen koncentrálnom, hogy mindkettőjüket elfeledjem.

Valahol új lehetőségek vártak, nem az a sivár egyhangúság, amelytől idáig gyötrődtem. Bensőmből idegen érzések törtek fel, a változás felé tartottam, mert eddigi létem csupán haldoklás volt, elnyújtott agónia, amelyet álarcként viselt derűvel lepleztem. Pénzt nem vittem magammal, mégis tudtam, hogy olyan messzire jutok, ahonnét nincs visszatérés. Mindenkinél bekövetkezik ez a pillanat, ám a többség engedi elillanni.

Negyven unalmas év szállt el fölöttem anélkül, hogy bármire jutottam volna, pedig éjjel-nappal hajtottam. Senki sem vett észre, kaméleonként szürkültem a hétköznapokba. Mintha kötelességem lenne rabszolgaként kimúlni anélkül, hogy megtudnám, mi van a színfalak mögött. Régen elterveztem az utazást: csak úgy, neki a vakvilágnak. Vágytam markomba szorítani az ismeretlent, és a szélbe szórni múltam emlékeit.

Elmosolyodtam, majd rágyújtottam egy cigire. Letekertem az ablakot, és kifújtam a füstöt a mélán várakozó homokdűnék felé. Úgy tűnt, a világ leghosszabb tengerpartján autózom, de a homokos öblök lassan átadták a helyüket a hegyvidéknek. Kiléptem a hétköznapi keretek közül, és sejtettem, hogy hamarosan különleges dolgok történnek majd velem, ám arra nem készültem fel, hogy nőként szállok ki a kocsiból egy luxusvilla bejárata előtt.

Fogalmam sem volt róla, hogy különös metamorfózisom, mikor következett be.

Az egyik pillanatban a visszapillantó tükörben még egy kemény, borostás férfiarcot bámultam és a fölfelé kanyargó autópályát, a következőben már egy hullámos, szőke hajú, érzéki nőt, akit addig sohase láttam. Tompa nyögésemben iszonyat rezgett, miközben a szélvédőn keresztül tanácstalanul az előttem magasodó épületre meredtem.

A szívem riadtan dübörgött; olyan gyorsan vert, akár egy kolibri szárnya. Nemcsak a testem változott meg, hanem a rajtam lévő ruha és a kocsi is, amelyben ültem. A ház némán ragyogott a napsugarakban, amikor kilöktem a narancssárga Honda CR-V ajtaját. Kivágott hátú, combközépig érő, kék ruha feszült rajtam, amelyet a jármű színével harmonizáló, magas sarkú cipő egészített ki. A csuklómat körbefogó, brillekkel díszített karóra déli tizenkettőt mutatott, noha alig hatvan perce hagytam el otthonomat a kora reggeli pirkadatban.

Minden megváltozott, de én ugyanaz maradtam.

Felsétáltam a hófehér lépcsőkön, és beléptem a nyitott bejárati ajtón. A tágas előtérből világos nappaliba jutottam, ahol egy hatalmas tükörben megszemléltem magam. Amit láttam, nem töltött el felhőtlen örömmel, pedig nem panaszkodhattam. A leghosszabb comb tulajdonosává váltam, amelyet valaha is láttam; mindezt tökéletes, nyúlánk alak s izgató, buja arc tette teljessé – szebbel még sosem találkoztam. Körbeforogtam, elfogott a szédülés.

Mi ez az egész? – kérdeztem magamtól.

Magyarázatot kellett találnom. Az épület falait nyomasztó atmoszféra járta át. A szépség látszat volt csupán, torkomat láthatatlan ujjak fojtogatták. Ahogy lassan körbejártam a szobát, a szorongás undok kígyóként tekeredett utánam.

A teraszon át kiléptem a kert harsogóan zöld gyepére. A távolban úszómedencét pillantottam meg a forróságtól remegő levegőben, és odasiettem, mert ösztöneim azt súgták, muszáj belemerülnöm.

Megfontoltan levetkőztem, majd tökéletes ívű fejessel a fenékig süllyedtem. A víz jéghideg volt, testemet meglepő nyugalom árasztotta el. Agyam kitisztult, gondolataim rendezettekké váltak.

Legszívesebben felemelkedtem volna, de ellenálltam a késztetésnek. Rövidesen színes karikák táncoltak a szemem előtt, majd görcsösen rángatódzva fuldokolni kezdtem. Tüdőm pattanásig feszült, ahogy tekintetemet a medence halványkék burkolatára szegeztem. Érzékeim riadót fújtak, de tudtam, ha válaszokat akarok kicsikarni, el kell mennem a végsőkig.

Minden erő kiszállt belőlem, majd váratlanul a felszínen találtam magam.

Levegőért kapkodva az átforrósodott fémkorlátba kapaszkodtam. Kiemelkedtem a vízből, aztán kéjesen, mint egy nagymacska végigheveredtem a medence szélénél álló nyugágyon, és kéjesen borzongva hagytam, hogy a szomjas napsugarak feligyák a bőrömről a vízcseppeket. Miután megmerítkeztem, újjászülettem, akár ha megkereszteltek volna, és tökéletesen magamra találtam a vonzó, fiatal nő testében.

Kate Lamarnak hívják – jutott eszembe.

Még nem voltam teljesen ő, de tudtam, hogy percek vagy órák múlva eggyé válok vele. Elmosolyodtam, aztán felvettem hanyagul ledobált ruháimat. Ahogy a ház felé indultam megláttam egy formatervezett kerti asztalt; tükörfényes lapján fekete mobiltelefon várakozott egy palack habzóbor és egy kristálypohár társaságában. A kecses bútordarab néhány perccel ezelőtt még nem volt ott, váratlan feltűnése mégis természetesnek hatott. Töltöttem magamnak a gyöngyöző nedűből, és miután megédesítettem vele ajkamat, a telefon híváslistájának böngészésébe fogtam.

Nevek meneteltek a szemem előtt: Georges, Jacques, Antoine, mindegyikhez tudtam arcot is kapcsolni. Lassan kortyolgattam az italt, és Kate memóriáját élesítettem. A felködlő emlékképek némelyikétől megbizseregtem, amiből tudtam, hogy a tulajdonosával lefeküdtem. Érdekes játék volt, de a bor végül elfogyott, akárcsak a regiszterből a nevek. Visszatettem mindent oda, ahol találtam, aztán a villához sétáltam.

Könnyedén léptem át a küszöböt, a szorongás légköre elillant. Az egyik szobában találtam egy zongorát, érzékien végigsimítottam fényesre politúrozott fedelén, mielőtt felhajtottam volna. Gondolkodás nélkül a fekete-fehér billentyűk elé ültem és ösztönösen játszani kezdtem, kezem magától csalta elő a fülbemászó dallamokat.

Hirtelen ötlettől vezérelve rögtönözni kezdtem. Sötét hangulatú harmóniát komponáltam, amelynek ide-oda verődő hangzatai földöntúli síkokat idéztek. A pokoli muzsika széttépte a valóság díszleteit. Az ujjaim alól feltörő futamok egyre hátborzongatóbbá váltak, és megmutatták végre a valódi lényemet.

A szemben lévő tükörben démoni alakot pillantottam meg Kate finom arcvonásai mögött. Sötét tekintet láttam, gonoszul villanó agyarakat, amelyek konfettiként tépik szét az emberi lelkeket – az ezüstösen csillogó üveglapon az Ördög szénfekete portréja rajzolódott ki.

Már tisztán emlékeztem rá, ki vagyok és honnét jöttem.

Egy Drake Shelton nevű férfit betöltöttem haraggal, amíg végül megölte a családját, és cél nélkül nekivágott a világnak. Ereiben aranylövés keringett, mit azért adott be magának, hogy utazása ne a rendőrségen érjen véget. Mivel még nem vágytam a hazatérésre, találnom kellett egy másik kiégett embert, ami egy kis átmeneti zavarodottságtól eltekintve, nem okozott problémát.

Tudatom egy pillanatra összekapcsolódott a letargiájából eszmélő Kate-ével.

A szőke cicababa rémülten sikoltozott, amikor ráébredt, hogy valaki egy drogokkal telítődött szervezetű férfi testébe zárta. A Drake által vezetett Peugeot éppen akkor szakította át a szerpentin szalagkorlátját, hogy pokoli csattanással a tengerbe zuhanjon.

Gúnyos kacajjal néhány gyászos taktust játszottam az emlékükre, aztán kárörvendő mosollyal lehajtottam a zongora fedelét.

Előző oldal Maggoth