Az utolsó bejegyzés

Szépirodalom / Megtörve (84 katt) SzaGe
  2020.08.19.

„Kedves naplóm! Légy ma is a tanúm! Utoljára! Amire készülök, az úgyis túlmegy az élet határán. Végignézted utazásomat a sötét ürességbe, és elkövetkezett az, ami kísértett már egy ideje. Vagyis végig itt volt az ajtóm előtt, párszor kopogtatott, míg végül beengedtem. Lehet, nem kellett volna, de most már mindegy, hisz elhagyott s kirekesztett a családom, mondván: te köcsög drogos, takarodj a szemünk elől! Itt már nincsen segítség, itt már nincsenek okok, itt már nincsenek barátok, csak te, meg a fecskendőbe szívott megváltás, ami maradt nekem. De vajon kell ennél több útravaló? Hamuba sült pogácsák vagytok lelkem tarisznyájának, ezt tovább becsülöm rövidke életem hátralévő perceiben!

Élj erkölcsösen, ne légy haragtartó, dolgozz életed végéig, házasodj meg, nevelj gyerekeket, fizesd a csekkjeidet, szeress mindenkit a hangyától az elefántig! Kitaposott karmák sokasága, unalmas predestinációk éltetése. Mindezt narkotikus állapotomban magyarázzák el a hozzáértők. Hát, ki kíváncsi erre? Ilyenkor a szememet lehunyom és koncentrálok kicsit, így talán előbb vége lesz a szent beszédnek.

Talán a rendszer az oka, talán a sok okoskodó prevenció, talán a drogos hanyatlás esszenciája, talán a sok józan életű ember, aki szemet huny a problémánkra. Mit tudnak ők rólunk? Végignézik satnyulásunkat, majd vállvonogatva továbbállnak. Magunkra maradunk, miközben gonosz démonok üldöznek, bárhová is beteszem a lábam. Látom őket, és ők viszont látnak engem! A lelkemet akarják még akkor is, ha a templom ajtajában húzom meg magam. De ez kevés! Marha kevés, hisz lassan a bőröm alá furakodnak, ami ég a cucctól. Mert szer az kell! Elviselhetőbbé teszi az életet, és ez csak egy pici mellékhatás. Vagyis ezt gondoltam az elején. Most már tudom az igazat. A séta nehézzé lesz, a vándor megfárad benne, a Sárgaköves út bűzös latyakká változik, a reménységet felváltja a kiúttalanság, és Dorothy nem érkezik meg Óz birodalmába. A gonosz nyugati boszorkány meg röhög a markában, seprűjét a szívembe szúrja, majd hahotázva elröppen a dolgára.

A végső állomás pedig a halál, vagy ilyesmi. Már magam se tudom, mert az elbizonytalanodás gátlástalanul felemésztett. Ennek ma véget vetek, felnézek az égre, és szembe köpöm önmagamat egy aranylövéssel.”

Előző oldal SzaGe
Vélemények a műről (eddig 5 db)