Cim-cim-cimborák

Fantasy / Novellák (82 katt) Carun
  2020.07.12.

Zápp, a varázsló útja két erdőn át vezetett. Mivel a történetek többségében jobbára csak egyetlen egy erdő szerepel, ezért úgy döntött, hogy tesz egy hosszabb kitérőt, csakis azért, hogy ebben legyen egy második is. Az első unalmas volt és a második is az lett volna, ha a bozótból nem ugrik elő egy páncélos goblin.

– Hát te meg ki vagy? – kérdezte Zápp.
– Táncos vagyok, a paplovag! – felelte.
– Mit akarsz tőlem? Figyelmeztetlek, hogy hatalmas varázsló hírében állok!
– Nem vagyok én bandita! Az a végzetem, hogy téged szomorúvá tegyelek!
– Ez azért elég furcsán hangzik, nem gondolod?

Táncos csak megrántotta a vállát, majd szteppelni kezdett; páncélozott csizmái alatt csak úgy csikorogtak a kövek. Zápp tapsolt és nevetett. Feneketlen zsákjából előhúzta matróz harmonikáját és azzal húzta a talpalávalót.

– Ez nagyon jó volt! – lihegte Táncos kimerülten. – Fel kéne lépnünk a közeli városban. Úgy hallottam, hogy tehetségkutatót szerveznek.
– Akkor meg ne várassuk meg őket! Induljunk rögtön!

Cim-cim-cimborák néven meg is nyerték a tehetségkutatót, és az egész várost megtáncoltatták. Másnap a fülükbe jutott, hogy egy gonosz sárkány fenyegeti a királyságot.

– Szerintem menjünk és kapjuk el azt a bestiát! – mondta Táncos.
– Húzzuk el a nótáját, cimbora!

Zápp már elő is vette a repülő szőnyegét és felszállásra készen állt.

Három napig tartott az út, de ők nem unatkoztak: kártyával, kockával és énekléssel ütötték el az időt. Táncos még twistelni is próbálta megtanítani barátját, de a repülő szőnyeg nem volt alkalmas ennek kivitelezésére.

– Rá se ránts, koma! – lapogatta meg Zápp a goblin páncélos hátát. – Inkább igyál!

Kacagtak, és a varázsló feneketlen kulacsából literszámra itták a mézsört.

Sikerült hamar lerendezni ezt az egész sárkány-ügyet. Mint kiderült, a fenyegetés hátterében egy Eperkének nevezett királykisasszony állt, aki olyan házsártosnak bizonyult, hogy a tűzokádónak nem volt más választása, mint a közeli királyságon kiélni az elfojtott agressziót. A Cim-cim-cimborák csapata megegyezett a sárkánnyal; az összerabolt kincseinek a feléért visszavitték Eperkét az apja udvarába.

– Köszönöm nektek! – hálálkodott a király. – Mivel tudnálak titeket megjutalmazni? Esetleg felajánlhatom valamelyikőtöknek a lányom kezét?

A két bátor kalandor már épp válaszra nyitotta a száját, amikor…

– Hát nem gyönyörű! – A Zápp kezében tartott sárkányfióka apró lángcsóvát köpött a plafon felé.
– Én meg még azt hittem, hogy csak testes ez a leány – nevetett fel Táncos, és rumbát járva lépett az ifjú anyukához.

Eperke mélyen aludt. Nem is csoda, hiszen hat sárkányfiókának adott életet az éjszaka folyamán.

Zápp a bölcsőbe rakta az utolsó újszülöttet.

– Biztos hatalmas tűzokádó lesz majd belőle!

A király levelet küldött a sárkánynak, amiben leírta a történteket, és emlékeztette őt annak szülői kötelességeire. A sárkány nem ismerte el az apaságot. A per évekig húzódott, mert ezt az ügyet senki nem merte elvállalni – mindenki rettegett a vesztes fél bosszújától.

Zápp és Táncos elfogadták a keresztapaságot, de a király fele királyságát visszautasították, mondván, hogy adják azt inkább a keresztfiókáknak. További jó egészséget kívántak, és új kalandok után néztek.

– Úgy hallottam, hogy a Lidérckirály nagy gonoszságon töri a fejét. Gyere, Zápp, nézzük meg magunknak!
– Miért is ne! De előbb azért mulassunk egyet a tavernában!

Így is történt. A Cim-cim-cimborák azon az estén kirúgtak a hámból. Fellépésüket siker koronázta: a férfiak őrjöngtek, a nők ájuldoztak. Másnap reggel még szétosztották a sárkánytól szerzett kincs egy részét a szegények között, majd megkezdték útjukat a Lidérckirály kastélya felé.

Zápp még mindig alig tudta felfogni a történteket. Sikeresen bejutottak a kastélyba, átverekedték magukat százféle szörnyetegen, sarokba szorították a Lidérckirályt, de akkor…

– Nem én voltam! – mentegetőzött a Lidérckirály. A kezében tartott véres pengét úgy elhajította, mintha a markolat égette volna csontos ujjait. – Semmi közöm az egészhez! Nekem… nekem szemtanúim vannak!
A köréjük sereglett zombi harcosok egyetértően bólogattak.
– Z-zzz-zápp… – Táncos vért köhögött. – Nekem… végem…
– Pszt! Ne beszélj most, barátom! Súlyosan megsérültél, de rendbe fogsz jönni! – hazudta a varázsló. Arcát ezernyi könny áztatta, kezét Táncos halálos sebén tartotta.
– Egyszerűen fogta magát és beleszaladt a kardomba! – magyarázkodott a Lidérckirály. – Az ördögbe is! Hát miféle őrült képes ilyesmire?!

Zápp nem is figyelt rá. Még sokáig térdelt a hideg kövön halott cimboráját ölelve. Elmondhatatlanul szomorú volt.

Előző oldal Carun
Vélemények a műről (eddig 5 db)