Aisa 6.

Fantasy / Novellák (38 katt) B.C. Angyal
  2020.07.04.

Azaz csak kezdett volna. Bummm! Kivágódott az ajtó, és egy tetovált, rövid, égővörös hajú, kissé telt nő rontott be rajta, annyira picike, zöld színű ruhában, hogy Aisa és Ainara helyette is elszégyellték magukat. Bár azt elismerték, hogy ez a fajta zöld nagyon jól áll neki, kiemelte kelta hajszíne szépségét. Az azonban sehogyan sem fért a fejükbe, hogy lehet egy nőnek ennyire rövid haja, illetve hogy engedik, hogy ennyire erkölcstelen ruhákban járjon.

Egymástól függetlenül, de nagyjából ezek a gondolatok suhantak át a két nő agyán, miközben a vöröset nézték, aki erős illatfelhőt is húzott maga után és szemlátomást feldúltan, róluk tudomást sem véve huppant le az egyik fotelbe. Aisa érdeklődve nézte, majd maga sem értette miért, de a szobát kezdte pásztázni. A falak és bútorok vonalait, színeit, egymáshoz való harmóniáját, vagy diszharmóniáját, így akadt meg a szeme Merrionon, aki döbbenten bámulta, majd mérte végig szakértő, férfi szemmel a fotelben ülő nőt. Aisában fellángolt a féltékenység, arca elsápadt és jobb híján erősen belecsípett a férfi karjába. Az fájdalmában felszisszent és mérgesen nézett rá. Ainara mindebből alig vett észre valamit, Luminara azonban ismét elvigyorodott.

- Tamara – szólt a nőhöz –, micsoda udvariatlanságra vall, hogy csak így berontasz!
- Teszek az udvariasságra, vészhelyzet van. A grimoire feltűnt. Az a Grimoire.
- Hol? – ugrott fel helyéről Luminara és testtartása erős érzelmekről árulkodott.
- A régi kőkör közelében, de sajnos csak egy pillanatra volt látható.
- Olyan, mintha csak játszadozna velünk! – sóhajtott bosszúsan Luminara és visszaült a helyére.
- Szerintem inkább csúfolódik! – felelte dühösen a Tamara nevű nő, és néhány pillanatra csend állt be a beszélgetésbe. Mérgesen néztek egymásra, de nem az egymás iránti harag, hanem a közös ellenség, a Grimoire miatt. Végül mindketten sóhajtottak, és immár ellazultabban feléjük fordultak. A Tamara nevű nő csak most nézett körbe, és látta meg a fegyelmezett Ainarát, a dühös Aisát és Merriont, aki csak lopva mert ránézni.
- Hát ezek meg kicsodák?
- A múlt emlékei – válaszolta mosolyogva Luminara és bemutatta őket egymásnak. – Ainara, Aisa és Merrion: utazók a múltból, akik segíthetnek a jövőnket megmenteni. Ő itt Tamara, régi barátom, iskolatársam és a fekete mágia szakavatott ismerője.

Távolságtartóan néztek egymás felé. Aisa és Ainara nem is próbálta leplezni ellenszenvét, melyet a „fekete mágia” szavak keltettek bennük.

- Nem élek vele – válaszolt Tamara, mintha olvasott volna a gondolataikban -, csak nagyon, nagyon jól ismerem.
A két nő továbbra is merőn nézte, ezért egy hatalmas sóhaj után, hajába túrva folytatta:
- Na jó, éltem vele és használtam, de már nem, oké?
Aisa és Ainara lassan biccentett, de fenntartásaik még maradtak.
- Ott tartottam, mielőtt Tamara berontott volna, hogy elmesélem, hogy is alakult az élet Atlantisz pusztulása után.
- Várj! – szólt közbe Merrion. – Nem Atlantiszban vagyunk?
- Atlantisz? – élénkült fel Tamara.
- Nem – válaszolt Ainara.
- Lilith átvert minket – vette át a szót Aisa. – Erre akkor jöttem rá, mikor belépve megnéztem a könyveket. Amelyiket meg akartam érinteni, azon évszám is volt: 1869.
- A XIX. században vagyunk? – hitetlenkedett Merrion.
- Nem – felelt most Tamara – a XXI.-ben! Ti ismeritek a nagy Lilith papnőt?!

Kisebb hangzavar támad, egymást érték a kérdések, de felelet alig akadt rá. Merrion dühös lett, hisz ő Atlantiszra szerződött, nem a jövőre. Aisa próbálta nyugtatgatni, miközben idegesítette Tamara Lilitht istenítő szónoklata, Ainara pedig megpróbált valamiféle egyensúlyt és logikai láncot találni a zűrzavarban. Luminara türelme végül elfogyott, és rácsapott a mellette lévő asztalra. Csöppnyi csönd támadt, mindannyian felé fordultak. Luminara, kölcsönvéve Tamara mozdulatát, végigsimított feszes kis kontyán, majd kihúzta magát és rájuk nézett:

- Mondtam, ez egy hosszú beszélgetés lesz.
- Fogd rövidre, Lumi, meg kellene keresni a könyvet.

Luminara lesújtó pillantást vetett Tamarára, mire a másik csak megemelte a szemöldökét, jelezve, hogy ha harcolni akar, készen áll.

- Miután Atlantisz elpusztult – fordult újra feléjük –, a megmaradt túlélők a Föld különböző pontjaira menekültek, és vitték magukkal a tudást, amit megmentettek. Ezt az új hazájukban talált népeknek lassan átadták, így az emberi faj kezdett felemelkedni.
- Korábban nem a mai, tudományosan homo sapiens sapiensnek nevezett faj volt az uralkodó – folytatta Tamara –, hanem az atlantidák és a nero mars, azaz a Marsról származó lények. A mai emberek ősei mellettük éltek, de tudás tekintetében messze elmaradtak tőlük.
- Úgy tudnám ezt szemléltetni – vette vissza a szót Luminara –, mint a felnőtt-gyermek kapcsolatot. A megmaradt atlantida és marsi népek jobb híján keveredni kezdtek a mai emberi faj őseivel, tudásukat egyszerűsítve és ábrákba rejtve adták el, illetve az úgynevezett grimoire könyvekbe írták le. Ezek a rejtett könyvek időről időre megmutatják magukat, és a kiválasztottak képesek kézbe venni és olvasni, ezáltal a világot megváltoztatni.
- Ezek nagy erejű varázskönyvek – vette vissza a szót Tamara -, amikben sajnos gonosz, sötét varázslatok is vannak. Az utóbbi évszázad történései azt mutatták, hogy az egyik ilyen, talán a legfontosabb könyv rossz kezekbe került.
- Mi történt? – suttogta Ainara.
Luminara és Tamara egymásra néztek.
- Két hatalmas, borzasztó háború tombolt, mely nem helyi, hanem világméretű volt. Míg Atlantiszon a férfi-nő egyensúly mérvadó volt, addig az új, létrejött világban ez felborult és elbillent a férfi, erősen marsikus energiák felé. Az emberiség történelmét folyamatos és szakadatlan háborúk jellemzik, ezek közül a legborzasztóbb az utolsó volt, amely mint II. világháború vonult be az emberi történelembe.
- De miért?! – kiáltott fel Aisa.
- Pénz és hatalom.
- Ezért háborúztak? – döbbent meg Merrion.
- Ti még egy olyan korból jöttök, amikor harcolni csak végszükség esetén harcoltak, az életet védve és mentve. Manapság, mert még most is vannak kisebb háborúk, a nyersanyagért, a minél több pénzért és hatalomért folyik a vetélkedés.
- Milyen világ ez?! – kiáltott fel felháborodva Aisa, mire a másik két nő csak megvonta a vállát.
- Ilyen – hangzott a rövid, velős, egyáltalán nem kielégítő felelet.
- A grimoire könyvek nem egyszerű varázskönyvek – folytatta újra Luminara -, a mester, aki számára megnyílnak, képes a felolvasott szavak által gyökeresen megváltoztatni a világot.
- Azt akarod mondani – szólalt meg első ízben Ainara –, hogy amit abból felolvasnak, azonnal megjelenik a fizikai világban?
- Minden létező világban, nem csak ott – válaszolt Tamara.

Aisa és Ainara összenéztek és első ízben félelmet éreztek. Aisa szégyellte magát, amiért annyira meg akarta menteni Atlantiszt. Most már belátta, olyan erők közelébe került, amiket nem tud uralni. Ainara azon kezdte törni a fejét, hogy tudnának minél hamarabb hazajutni, Merrion pedig semmit sem értett, és ez látszott is rajta.

- Én harcos vagyok – szólalt meg –, nem értek sem a mágiához, sem a lélek vagy Isten dolgaihoz, ezért kérlek, magyarázzátok el nekem, mi folyik itt.
- Az Élet energia, minden energia. Ennek az energiának nincsen iránya, folyása, csak van és minden teremtett élőlényt áthat – Tamara hangja meglepően gyengéd, arcának vonásai lágyak lettek, ahogy Merrion felé nézett. Aisa szívét megint marcangolni kezdte a féltékenység. – De az egész teremtett világban az ember egy egyetlen, aki képes ezt uralni és irányt adni neki, mégpedig a gondolatai segítségével. Ezért beszélhetünk fehér, azaz segítő és fekete, azaz ártó energiáról.
- De nem minden ember birtokolja egyforma mértékben ezt a képességet – folytatta Ainara és Aisa őszintén hálás volt neki, amiért elterelte Tamaráról a figyelmet. – Valamilyen szinten minden ember képes használni, de vannak, akik jobban. Ők a papok, papnők, mágusok.
- És vannak olyan erős mágusok – vette át a szót újra Luminara -, akik képesek egyetlen kimondott szóval átalakítani a világot. Akik már egészen hasonlatosak Istenhez. Ők kevesen vannak és annyira elborítja őket az energia, hogy normális esetben azzal vannak elfoglalva, hogyan tartsák kordában azt. A grimoire könyvek az ő hagyatékaik. Az a könyv, amit mi keresünk, ezek között is kiemelkedő, mert a szerzője maga a Sötétség Hercege.
- Lucifer. Talán ezen a néven jobban ismeritek – fejezte be Tamara.
Néhány perc csend állt be a beszélgetésbe, próbálták emészteni a hallottakat.
- Miért keresitek Lucifer Könyvét? – kérdezte végül Ainara.
- Ez a világ hamarosan elpusztul – válaszolta tárgyilagosan Luminara -, mely egyaránt köszönhető az emberi gondatlanságnak és a gonosz erők játékának. Lucifer ott volt közvetlenül Isten mellett, amikor az a világot teremtette. Reméljük, találunk benne valamit, ami segít a Földet megmenteni.
- Lucifer miért írna le ilyet? – tette fel a logikus kérdést Aisa. – Ő a legnagyobb gonosz, a világ pusztítója.
- Kényes az egyensúly a jó és rossz között és bizonyos, hogy ami az egyénnek rossz, az a közösségnek hasznára lehet. Biztosan tele van sötét és gonosz varázslatokkal a Grimoire, de bízunk benne, hogy mást is találunk. Ha nem, akkor legalább elpusztítjuk, mert rossz kezekben újra csak problémát okoz.
- Nem értem, miért vagyunk itt? – nézett rá Aisára és Ainarára Merrion. – A mi világunk még ép. Atlantisz menthetetlen. Menjünk haza!
Felállt és az ajtó felé lépett.
- Nem lehet, nem mehettek el – lehelte Tamara és látszott, Luminarával mérlegelnek. Végül az bólintott, Tamara pedig suttogva válaszolt:
- Ha igaz, amit látóink mondanak, akkor hármótok közül valaki képes olvasni a Grimoire-ban. De nem tudjuk, melyiktek az.

Előző oldal B.C. Angyal