A megbeszélés

Szépirodalom / Novellák (61 katt) SzaGe
  2020.07.04.

Heveny Miska, Kócsagostorony polgármestere összehívta a község lakosságát egy igen fontos megbeszélésre. A polgármesteri hivatal előtt – annak rendje és módja szerint – összegyűltek a lakók, akik türelmetlenül várták a falu vezetőjének beszédét. Miska végül fellépett egy vaskosabb asztal tetejére, és belefogott mondandójába.

– Tisztelt lakosság! Kedves egybegyűltek! És nem utolsó sorban Kócsagostorony polgárai! Azért hívtalak össze benneteket, mert meg kell beszélnünk valamit! Mindnyájan tudjátok, hogy három nappal ezelőtt leszállt egy repülő csészealj a Harkálykergető erdő határában. Ez az esemény alapjaiban rengette meg a jól megszokott életvitelünket és a hitünket!

– Csak a tiéteket! – vágott közbe Harcsa Jancsi, a falu nagy becsben álló horgászmestere. – Én mindig is tudtam, hogy léteznek! Ráadásul mutatták nemrég a Fakanál TV-ben is!

– Ne vicceljen velem, Jancsi bátyám! Azon az adón nem főzni szoktak véletlenül? – kérdezte Miska meglepetten.

– Hát, pár hete összevesztek benne a szakácsok, és egymásnak dobálták a kávéskészleteket a megterített asztalról. Na, ott voltak ám a repülő csészealjak!

– Juj, Jancsi bátyám, ne beszéljen zöldségeket! A szóban forgó csészealjunk az űrből érkezett! Nagyon félreértett valamit!

– Gondolja, Polgármester Úr? – Jancsi, elbizonytalanodott.

– Mindenképpen! – felelt Miska, majd folytatta beszédét. – Szóval döntenünk kell a repülő csészealjról és a három utasáról. Főképp azért, mert nem akarom, hogy a nagyvilág tudomást szerezzen róluk. Ha kiderülne, hogy mit takargatunk, akkor hónapkora lezárnák Kócsagostorony határait. Fehér szkafanderbe öltözött tudósok lepnék el az utcákat, és szinte mindenkit megvizsgálnának, kivallatnának, miközben elektródákat dugdosnának a testüregeinkbe, hogy színt valljunk arról, mi a rosseb folyik itt.

– Ó, tudom én a módját, Polgármester Úr! – vágott közbe Rémfásy Kálmán, a falu böllére. – Bízzátok rám a szürke, nagy szemű űr-disznókat! Feldolgozom, aztán lesz belőlük pecsenye, hurka meg kolbász, sőt, abálunk is a nagy üstben! Mindenkit megvendégelek azon az űr-toron!

– Kálmán, Kálmán! Nem lehet minden gondot ily módon megemészteni! Humánusabban kell bánni a három, idegen bolygóról érkezett asztronautával! Más ötlet? – kérdezte tanácstalanul Miska.

– Mi az a gasztrofauna? Miska, mi az öreg ördög haváról beszélsz? – kérdezte Rönkös Nándi bácsi, a falu legöregebb lakója, miközben görcsösen markolászta a diófából faragott görbebotját.

– Valaki tegye vissza Nándi bácsi hallókészülékét, mert megint süketel az öreg! – kiáltott Miska, majd a Nándi bácsi mellett álló, fiatal, hamvas bőrű hajadon visszatette az öreg füléből kilógó szerkezetet. Erre Nándi bácsi, lábszáron pöccintette a lányt a botjával, majd rámosolygott és megszólalt:

– Aztán tudsz-e nokedlit szaggatni, angyalom?

Hangosan felnevetett a falu apraja-nagyja Nándi bácsi reakciójára, mert az öreg a kora ellenére is mindenkinek csapta a szelet, akinek csak tudta.

– Nándi bácsi! Most nem holmi főzéstechnikáról beszélgetünk, hanem fontos problémát akarunk megoldani! – válaszolt selymes, de határozott hangon a lány.

– Mi lenne, ha énekelnénk nekik? Az „Ég a kunyhó” című nóta pont megfelelne erre a célra – érvelt Kottaszegi Etelka, a kócsagostornyi asszonykórus vezetője, és azonnal rázendített. – Ég a kunyhó, ropog a nád, szoríts hozzád azt a barnát.

– Etácska, drága! Miből gondolja, hogy tudnak magyarul? Hisz abban se vagyunk biztosak, hogy beszélnek-e, vagy ilyesmi! Még a végén harci indulónak titulálnák az énekünket, és a lézereikkel porrá égetnék szeretett községünket! Más megoldásra van szükség, úgy gondolom!

– Majd én elboronálom a problémát! – szólalt meg Barázdaverő Iván, a falu tehetős földművelője. – A legújabb MXQ650-Thunderbojler traktorommal, amire nemrégen feltettem a sugárirányú turbinacsapkodós markolókanalat, szóval olyan mély gödröt ások vele a Harkánykergető erdő közepére, hogy abba egy egész flottányi UFO-t is elföldelhetünk!

– Iván, én azt gondolom, hogyha a levélszőnyeg alá seperjük a problémát, akkor az nem old meg semmit! Lehet, hogy többen is vannak, és idővel megbosszulják az elhantolós mutatványunkat. Más irányba kell terelnünk az ötleteinek.

Eközben, Les „Tónibíró” Antal, a falu nyugalmazott futballbírója levette a szemüvegét, megdörzsölte a homlokát, és így szólt.

– Gyerekek, mi hazai pályán vagyunk az idegenekkel szemben, és ezt a meccset ne büntetőkkel kezdjük már el! Jó, kioszthatunk pár sárga lapot, de csak a figyelmesség kedvéért, viszont próbáljunk meg tisztességes meccset játszani velük szemben! – ezután Tónibíró visszarakta a szemüvegét.

A Polgármester gondterhelten vakargatta a feje búbját, és továbbra is tanácstalan volt az ügyből kifolyólag. Ekkor Pityó Karcsi, a helyi pálinkafőző "nagymágus" elővette belső zsebéből a laposüvegét, alaposan meghúzta és felszólalt:

– Én azt mondom, hogy kínáljuk meg őket a kerítésszaggató szilvámmal, de az özvegycsináló körtepárlatomra se panaszkodott idáig senki se. Ám, ha ezek nem jönnek be, akkor még mindig ott van az agyfürkész meggyfőzetem, amit csak kevesen érdemeltek ki idáig, persze rajtam kívül!

– Bevallom, Karcsi, elgondolkodtam egy felesen én is. Talán jobban menne a gondolkodás, viszont szükség van a józan eszünkre, ha végére akarunk érni ennek a megbeszélésnek – ekkor Miska, a Polgármester arcára hatalmas meglepettség költözött. Némi habozás után megszólalt. – De miért nem kérdezzük meg őket, ha már a hátsó sorban ácsorognak! Az egyenes beszédnél nincsen jobb! – mutatott Miska, az ufonautákra.

A meghökkent tömeg hátrafordult, ahol a három idegen álldogált, látszólag nyugalomban. Feszült csend lett úrrá az embereken. Kisvártatva mindenki elméjében megszólalt a középső asztronauta telepatikus hangja.

„Üdvözlet, Kócsagostorony lakossága… Mi, jönni földre… Megismerni magyar élet szépségeit… Ám ezek után tovább állni, és meglátogatni Amerika 51-es körzet!„

Ezután elővett mindhárom idegen egy-egy mobiltelefonra hasonlító kütyüt, és nyomogatni kezdték. Ekkor egy fehéren vakító fénypászma jelent meg felettük, ami az űrhajójukból sugárzott. Egy még vakítóbb villanás után eltűntek az idegenek, és némi halvány lila füstöt hagytak maguk után.

Kellett néhány perc, míg Kócsagostorony lakói magukhoz tértek, miközben értetlenül néztek egymásra. Végül a Polgármester törte meg a csendet.

– Azt hiszem, megoldódott a problémánk. Véget ért a megbeszélés! Nyugodalmas, jó éjszakát kívánok mindenkinek.

Előző oldal SzaGe
Vélemények a műről (eddig 4 db)