Gondolatok a tűzről
Neoprimitív / Írások (1003 katt) | SzaGe |
2020.06.04. |
A mű megjelent a Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat 2020/6 számában.
A tűz, mint őselem régóta áll az emberiség szolgálatában. Eredetére mítoszok, mondák, sőt barlangrajzok is vannak dögivel. Ráadásul azt mondják, hogy nem jó dolog a tűzzel játszani, és sokan megégették már magukat. Ki így, ki úgy, de mindenki ismeri az ezzel járó kellemetlenségeket.
Történelmünk során nagy jelentősége volt a perzselő energia látványának, hiszen még Illés szekerét is lángnyelvek borították a Bibliában. Mózes égő csipkebokráról nem is beszélve. A purgatórium pedig igazi látványorgia lehet az arra „rászorulóknak”.
De ha visszább pörgetjük az idő kerekét, akkor a dinoszauruszok életét is a nagy bumm égette fel. Legalábbis a tudósok ezt állapították meg. Még a nap is sötétbe burkolózott évtizedekre, talán évszázadokra. Az Észak-Amerikában élő mamutok életét is – részben – egy becsapódott meteor keserítette meg, de erről igencsak vitatkoznak a hozzáértők.
Modern történelmünk legnagyobb tüze kétségtelenül az atombomba. Pusztító hatása még bőven a detonáció után is szedi áldozatait, mert a radioaktív anyagoknak több évtizedre van szüksége a teljes lebomláshoz. Így élhetetlen területeket hagynak maguk után. Ellenben az energia, amit ki tudunk préselni a maghasadásból, az bizony nagyvárosok és ipartelepek ezreit látja el árammal.
Nem utolsó sorban a sárkányok is érdemelnek némi figyelmet. Hatalmasok, erősek, többnyire pikkelyesek, tudnak repülni és a legfontosabb: értenek a tűzokádáshoz! Az ellenük harcoló lovagok napokig tudnának regélni ezekről a „perzselő” élményekről, ha egyáltalán életben maradtak volna. Mivel viszonylag kevés „valódi” feljegyzés van a sárkányok ténykedéséről, így figyelmen kívül hagyhatjuk a létezésüket. A fantasy irodalom úgyis élteti őket épp eléggé ahhoz, hogy a köztudatban maradjanak, míg világ a világ. És Zsákos Bilbó is sokat tudna mesélni, hiszen élete legnagyobb utazása volt a sárkányos kaland.
Viszont Cilit, a boszorkányt abszolút nem érdekelte a tűz történelme, se a sárkányok harca, se az ősrégi meteor becsapódások kálváriája, és ha lett volna atombomba az ő korában, akkor az se érdekelte volna. Éppen a máglyahalált készítették neki elő, ami minden gondolatát lefoglalta.
Elítélték kuruzslás, jóslás és nős férfiak elcsábításáért. A sötét középkor ennyi bűn miatt már bőven halált osztogatott, sőt kevesebbért is kioltották már az ember életét. Cili szeretett volna szólni a saját érdekében, de a száját teletömték rongydarabokkal, és egy vastag szíjjal tekerték körbe a fejét, hogy még véletlenül se tudjon kiesni. Cili szeretett volna a kezével is mutogatni, de végtagjait összekötözték, mint a vadászok a zsákmány nyulat.
A máglya percízen lett előkészítve Cili számára. Látszott a hóhér és segédei szakértelme, hiszen aránylag sűrűn kellett vesztőhelyeket építeniük. Viszont Cilinek sovány vigasz volt a máglya gondosan előkészített látványa. Tisztában volt vele, hogy innen már nincs visszaút.
A szorgos hóhérsegédek gyorsan kikötötték a farakás tetején lévő vastag gerendához. Kicsit szorosabbra húzták a nyaka körüli kötelet, mialatt galád módon viccelődtek a helyi nézelődők: „Ne húzd annyira! Még a végén megfullad!”, vagy „Nem lesz szoros az a kötelék?”, végül, de nem utolsósorban „Ez aztán a tűzről pattant menyecske!”.
Persze a favicceken kevesen nevettek hangosan, inkább csak magukban mosolyogtak az emberek. Cili azúrkék szeméből könnyek patakzottak végig az arcán. Jó lett volna tényleg boszorkánynak lennie. Akkor csak csettintene egyet, és a varázsseprűje elrepítené messze vidékre. Talán még átokkal is sújtaná az összegyűlt népet, amiért gúnyt űznek belőle.
A vádak közül csak egy volt igaz, hiszen egész életében falta a férfiakat, de emészteni már a halál fog helyette. Látta, amint szeretői a leghátsó részről figyelik az eseményeket. Szomorkás tekintetük elárulta, hogy sajnálják a történteket, mert Cili remekül értette a dolgát, ha férfi-falásról volt szó.
Nem kellett sok idő a láng-démonnak, amit a hóhér idézett meg a máglya legalján. Narancssárga nyelve mohón felkúszott Cili szakadt és koszos szoknyájához, mialatt már javában ropogott a száraz tűzifa. Az égető gyötrődés még percekig kínozta a nőt, mielőtt kilehelte a lelkét. Húsa hamar feketére sült, majd feloszlott a nézősereg, és ment mindenki a dolgára.
Nem jó dolog a tűzzel játszani…
Előző oldal | SzaGe |
Vélemények a műről (eddig 3 db) |