Kvízió, a végzet játéka

Szépirodalom / Novellák (1670 katt) Norton
  2011.03.12.

A kvízjáték példátlan izgalmakat tartogatott. Skophauer Gropacsek rendesen megizzadt, mégis rohamléptekkel közeledett a főnyeremény felé.

Ha megválaszolja a legutolsó kérdést, akkor ő lesz a hivatalos „mesés mester”, ám ha hibázik, akkor csak a „lúzerátus” címét birtokolhatja, mint azok, kik már mindent elvesztettek.

Egyetlenegy helytelen válasz után bukja az eddig összegyűjtött pénzét, és lesüllyed a székével a föld alá.

Sajnos a nagy sikerű játék történelme folyamán rengeteg ilyen eseményre volt már példa. Száz próbálkozóból jó, ha egy válhatott mesterré – ezúttal talán ő lesz a soros.

A közönség hangosan és sokáig tapsolta, amikor megfelelő választ adott az utolsó előtti kérdésre. Persze ettől még nem nyugodhatott meg egy cseppet sem; sőt inkább feszültebbé vált.

A siker szinte karnyújtásnyi közelségbe került hozzá. A veríték a szemébe folyt, amint Rágó Istvánra bámult. A kimagasló műveltséggel rendelkező férfi, szokásához híven rágót rágott, miközben elmélyülten simogatta a jól ápolt kecskeszakállát.

Igen profi játékvezető volt, aki rendesen el tudta bizonytalanítani „áldozatait”, ám Skophaueren eddig nem sikerült kifognia.

S bár az eddigi események rendesen kiborították a vékony, szemüveges, öltönyös bajnokjelöltet, de igyekezett magabiztosnak tűnni, és határozott válaszokat adni még akkor is, ha valójában bizonytalan volt.

Fortuna eddig melléje szegődött, és úgy érezte, ez a győzelem napja lesz.

A játékvezető a jellegzetes pókerarcával nézett a szemébe, és szándékosan lassan hangsúlyozva szavait, még tovább fokozta benne a feszültséget.

– Remekül szerepelt eddig – közölte mosolyogva. – Minden elismerésem az öné. Ha a következő kérdésre is jól válaszol… ugye tudja, mit nyerhet?
– Húszmilliót, természetesen.
– És ugyanennyit bukhat. De én szurkolok magának. Roppant szimpatikus versenyző.
– Köszönöm szépen!
– Na, lássuk azt a fránya kérdést – sóhajtotta Rágó. – Rettenetesen kíváncsi vagyok. Ó… ez magának gyerekjáték! Melyik a Föld leghosszabb folyója, a legújabb kutatások tükrében? Három lehetséges válasz: „A” Nílus, „B” Amazonas, „C” Duna.
– A Nílus természetesen.
– Meg is merné jelölni?
– Minden további nélkül.
– Nézze meg jól a kérdést.
– A Nílus a leghosszabb, mindenki tudja. Meg is jelölöm, csak hogy ne húzzuk az időt. Gyűlölöm a stresszt. Így ni, szépen!
– Nagyon határozott. Nekem egy kissé kapkodónak tűnt.
– Szeretnék már hazamenni. A feleségem gulyáslevest készített. Remélem, még nem hűlt el.
– Akkor nézzük! A leghosszabb folyó, a legújabb kutatások tükrében – ez utóbbit nem győzöm hangsúlyozni –, az Amazonas! Jó étvágyat a gulyásleveshez!

Gropacsek süllyedni kezdett a székével.
– Hé, várjanak! – kiáltott fel. – Itt valami tévedés lesz! Várjanak már!
– Integessen a nézőknek.
– Maguk csalók, a Nílus a legh…
A legújabb „lúzerátus” eltűnt a föld alatt. A játékvezető szomorúan csóválgatta a fejét.
– Sajnálom az urat. Tényleg szimpatikus versenyző volt.

Skophauer úr egyre süllyedt. Sokkal mélyebbre jutott, mint ahogyan számított rá. Bár eleinte ez fel se tűnt neki, mert olyannyira ideges volt.

– Az egész játék csalás! Tartoznak nekem a nyereményösszeggel! Nem hallják?! Követelem a pénzemet!

Egy hidraulikus lift vitte egyre lentebb. Fölötte fémesen kattant valami. Bosszankodva pillantott oda. Egy csapóajtó-szerű szerkezet záródott be a magasban. A székből váratlanul acélpántok ugrottak elő, és körbeölelték a testét, hogy mozdulni sem tudott tőlük.
– Mi történik itt?

Csend vette körül. Már vagy húszméternyit ereszkedett. Idegesen rángatta magát a székben, persze mit sem ért vele.

– Átkozottak! Mire véljem ezt a képtelenséget? Szórakoznak velem?

Amint földet ért végre, összezárult felette a plafon.

Élénkvörös fény világította meg a helyiséget, ahová leérkezett. Értetlenül pislogott. Két férfi állt vele szemben: egy két méter magas, tar kopasz, s egy alacsonyabb, szőke hajú. Olyan ruhát viseltek, mint a hentesek.
– Kik maguk?
– Itt mi kérdezünk.
– Ez valami ostoba tréfa? Engedjenek el!
– Csak ha válaszolt a kérdéseinkre. Ám előbb engedje meg, hogy megmutassuk az eszközeinket. Ez itt egy harapófogó, ez pedig egy szike. S amint látja, van itt néhány egyéb dolog is. Meglehetősen széles a repertoárunk.

– Mit akarnak tőlem? Ez hallatlan!
– Tíz kérdést teszünk fel, s mivel ön kiválóan szerepelt eddig, háromszor is tévedhet. A segédem ismerteti a szabályokat.
– Az általános műveltséggel kapcsolatos minden egyes feladat. Ha hibázik, megkínozzuk, a negyedik rossz válasznál pedig lelőjük, mint egy kutyát.
– Értem, ez a kandi kamera. Most egyáltalán nincs ehhez hangulatom! Az imént buktam húszmilliót, és még van pofájuk szórakozni?!
– Itt nyugodtan kiabálhat, a helyiség tökéletesen hangszigetelt. De hogy ne húzzuk az időt, felteszem a legelső kérdést. Rossz megoldás esetén ezt az eszközt fogom alkalmazni.

Egy fémes tárgyat mutatott fel.
– Ez a kedvencem. Egy akkumulátorral működő, fogorvosi fúrógép. Ha használni kezdem, szem nem marad szárazon. Imádok vele lyukat vájni az emberek fogába. Érzéstelenítő azonban, a legnagyobb sajnálatomra, nem áll rendelkezésemre. Ettől függetlenül biztos kézzel hajtom végre a fúrást. Tudja, fogorvos akartam lenni, de sajnos rossz volt a tanulmányi átlagom. Talán emiatt utálom annyira a nagyokosokat. Ám ez a masina egyszerűen bámulatos! Hallja, milyen gyönyörű hangja van? Szinte erekcióm lesz tőle!
– Ne zúgassa már azt a vackot! Elég a szórakozásból! Hol az az átkozott kamera?!
– Első kérdés: mikor égették meg Jeanne d’ Arcot? A három lehetőség: ezernégyszázharminc, ezernégyszázharmincegy és ezernégyszázharminckettő.
– Engedjen el, maga elmebeteg!
– Rossz válasz.

Skophauer úr üvöltését nem hallhatták mások. A kopasz férfi igazat mondott. A helyiség valóban remekül le volt hangszigetelve.

Odafenn közben egy újabb játékos foglalt helyet egy hasonló székben. Ő azonban már a legelején bizonytalankodott. Sajnos a közelében sem volt Gropacsek úrnak. Páran már szinte a végzetét érezték.

– Ez a pasas hamar el fog süllyedni – közölte egy köpcös néző.
– Egyetértek – bólintott a mellette ülő barátja. – Nem adok neki öt percet, és vége lesz. Ez így nem valami izgalmas.
– Tényleg nem. Én azért kíváncsi lennék rá, hogy hová kerülnek a lúzerek, amikor elnyeli őket a föld? Talán odalenn még jól meg is verik őket.
– Ha, ha, ha! Te aztán jó nagy ökörségeket tudsz kitalálni, cimbora!
– Ezt mondták már mások is! – vigyorgott a kövér ember.
Örült neki, ha meg tudta nevettetni a barátait.

Fogalmuk sem lehetett arról, hogy mennyire közel jártak az igazsághoz!

Előző oldal Norton