Banjo Joe balladája

Szépirodalom / Novellák (85 katt) Carun
  2020.04.25.

A mű megjelent a Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat 2020/5 számában.

Együgyű Bill sosem az eszéről volt híres, mégis volt benne valami karizmatikus és szeretnivaló. Lehet, a foltos overallja tette, vagy a birka-rágta szalmakalapja, de a többség egyértelműen a kedvesen csillogó, kék szempárnak tudta be ezen képességét. Sokat ugratták, de mivel Bill nem ismerte a rosszindulatot, így ő maga is jókat nevetett a saját kárán.

Kora délután volt; Bill átizzadva üldögélt a szalon egyik pecsétes asztalánál. Miután kiganézott Mr. Ferguson, a szalon tulajdonosának disznói alól, és ellátta a vendégek lovait, úgy döntött, iszik egy pohárral. Talán ma este a többiek megengedik, hogy pókerezzen velük egy kicsit. Épp a beugró öt dollárt számolta le maga elé, mikor síri csend támadt a helyiségben.

Az ajtóban egy idegen állt. Az út porától koszosan, fáradt tekintettel nézett végig a társaságon. Billnek egyből feltűnt a válláról bőrszíjon lógó banjo, míg a többi vendéget az oldalán viselt két, kopott markolatú revolver kötötte le.

— Hé, ide! — intett Bill az idegennek. — Mr. Ferguson, egy whiskey-t a barátomnak.

Az ajtóban álló férfi gyanakvón pillantott Együgyű felé, de az ingyen ital említése meghozta a kedvét az ismerkedéshez. Pödört egyet sűrű, fekete bajuszán és az asztalhoz lépett.

— Köszönöm — mondta, miközben a falnak támasztotta hangszerét és helyet foglalt. — Azt hiszem, ez az első város életemben, ahol ilyen szívélyesen fogadnak.
— Nem tesz semmit. A mamám mindig azt mondta, hogy bánj úgy másokkal, ahogy szeretnéd, hogy veled bánjanak.
— Igazán bölcs asszony.
— Csak volt. Sajnos a mama tavaly télen meghalt medvetámadásban.
— Sajnálom, kölyök.
— Biztos örülne, ha látná, mennyi hasznát veszem a bölcsességeinek. Bill vagyok, de itt mindenki Együgyűnek szólít.
— Aha, így már mindent értek. Engem Banjo Joe-nak hívnak, de a barátaimnak csak Jojo.
- Ó, bárcsak nekem is ilyen jó nevem lenne, de azért nem panaszkodok.

Bill olyan ártatlan bambasággal vigyorgott Joe-ra, hogy a férfi akaratlanul is azonnal megkedvelte ezt a szerencsétlen fickót. Biztos ő a város bolondja — gondolta, majd egy nyeletre lehúzta italát.

— Mondd csak, barátom, éhes vagy?
Banjo gyomra hangos korgással válaszolt a kérdésre.
— Mint a farkas! Három napja csak gyökereken meg gyíkokon élek.

Több se kellett Együgyűnek: rendelt egy adag hagymás babot újdonsült barátjának, és boldogan figyelte, hogy az disznó módjára tömte magába a langymeleg ételt.

— Jojo, te valami vándormuzsikus vagy?
— Az hát… nyamm… muzsikus… — nyelt egy nagyot és ingének ujjába törölte zsíros száját. — Városról városra járok és… izé, nos… zenélek.
— De jó, nekem is játszanál valamit? Mondjuk, valami vidám nótát. Ismered a Teli tárral megy a cowboy a borbélyhoz címűt?
— Mármint a bordélyba, nem?
— Aha! Ezért volt olyan fura, hogy a végén meg se borotválják.
— Tudod mit, kölyök, ha hozol nekem egy üveggel az előbbi lőréből, én egész este zenélek neked.

Együgyű Bill lelkesen rohant a bárhoz, hogy teljesítse barátja kívánságát. Lerakta az üveg whiskey-t az asztalra, majd idegesen toporgott.

— Figyelj Jojo, kiugrok hugyozni egyet, aztán kezdődhet az előadás.

Banjo Joe csak legyintett és rávetette magát az üveg szeszre.


Miután Bill végzett folyó-ügyeivel, egy friss plakátra lett figyelmes, amit nemrég szögelhettek ki a távírópóznára. Közelebb lépett, miközben eligazgatta magán csupafolt overallját, és összeszedve minden tudását a betűk olvasása terén, halkan motyogta maga elé:

— Ba-ba-ba… Az istenit, de nehéz szó ez… B-a-n-j-o. Ez az! Banjo Joe. Száz… ööö, nem ez három nulla… szóval, izé… ezer dollár. A mindenit! — Együgyű Bill a meglepetéstől majdnem felkiáltott, de még időben a szájára tapasztotta kezét. Szemei a csodálkozástól kidülledve fixírozták az elnagyolt rajzot az írás alatt. Semmi kétség nem volt: a plakátról újdonsült barátjának képe köszönt vissza rá. Bill magához vette az írást, és azonnal az illetékes irodájához sietett.

Buckingham sheriff épp a délutáni tea elfogyasztására készült. Az ősei között angol nemeseket felvonultató férfi hűen őrizte népe tradícióit — a biztonság kedvéért azért kevert egy deci helyi whiskey-t is a teához, nehogy felmenőinek amerikai fele megharagudjon rá. Éppen azon tűnődött, hogy teasüteményt vagy kolbászt fogyasszon-e förtelmes itala mellé, amikor Együgyű Bill beviharzott az irodába.

— Na, mire ez a nagy sietség, fiam? Tán valaki ellopta az eszed?
— Sheriff — kezdett bele Bill, miután kifújta magát —, azért jöttem, hogy behajtsam az állam tartozását!
Buckingham feljebb tolta homlokán a kalapját és értetlenül meredt Együgyűre.
— Hogy mi a francot akarsz? Bökd már ki, mert kihűl a teám!
— Nézze, itt áll feketén-fehéren — óvatosan kigöngyölte a plakátot és az asztalra rakta. — Ezer dollár jár az én kedves barátomnak, Banjo Joe-nak, akit én csak úgy nevezek, Jojo.
— Mit komédiázol itt, te félkegyelmű?
— Ide azzal az ezer dollárral, sheriff, hadd adjam oda a barátomnak!
— Várjunk csak egy kicsit! Azt mondod, te tudod, hogy hol találom ezt az embert?
— Már hogyne tudnám, itt van a szalonban. Amint ideadja a pénzt, én visszamegyek hozzá, ő pedig egész este zenélni fog nekem. Még a Teli tárral megy a cowboy a borbélyhoz című nótát is ismeri.
Buckingham sheriff hitetlenkedve dőlt hátra a székében.
— Először is: az a cowboy a bordélyba megy. Másodszor pedig: fiam, lehet, hogy olyan egyszerű vagy, mint egy faék, de épp most kerestél magadnak ezer dollárt.
— Tényleg? Még ilyet! Hát én is veszek magamnak egy banjot és Jojoval együtt bejárjuk az egész Nyugatot!
— Persze-persze — hagyta rá a sheriff, miközben magához vette a puskáját. — Na, gyere, Bill fiam, hadd adjam oda a barátodnak, ami jár neki.


A városban még évek múlva is beszéltek a szörnyű tűzharcról, ami a szalonban esett meg. Banjo Joe, a hírhedt bandita és gyilkos nem adta könnyen magát. Két embert megölt, többeket megsebesített, felgyújtotta a disznóólat, majd, amikor megpróbált egy lovat elkötni, Buckingham sheriff egy mesteri jobbossal leterítette.

Azt mondják, Banjo Joe három napig ült a cellájában, miközben egyetlen barátja, Együgyű Bill minden nap meglátogatta, és hamis dalokat játszott neki vadonatúj banjoján. A hírhedt bandita és gyilkos a negyedik napon maga kérelmezte, hogy akasszák fel.

Előző oldal Carun
Vélemények a műről (eddig 2 db)