A Clagensburry-ház titka
Réges-régen nem jártam már a szülőföldemen,
Munkát találtam egy messzi nagyvárosban, ott éltem.
Egy dolog hozott csak vissza: a család és a kötelesség,
Édesapám nemrégiben elhunyt, és itt vár az örökség.
A hold sugárzó fehér fénye átvág a sűrű ködön,
Megvillantja a félelmetes házat, mely oly ódon.
A Clagensburry família birtokolta generációkon át,
Most üresen áll, zárt ajtók rejtik a sötét titkát.
Ez hát az, mit örököltem, az ősi családi fészek,
Melyben állítólag őseim szellemei kísértenek.
Phil Clagensburry, aki az én ükapám volt, élt itt,
Feleségével és két kisebb gyermekével addig az estéig.
Hirtelen megőrült, és szörnyű dolgot követett el,
Megölte feleségét, gyermekeit, majd magával is végzett.
A házhoz odaérve dermesztő érzés támadt fel bennem,
A rozsdás kulcsot bedugom a zárba, kinyílik és beléptem.
Gyertyát gyújtottam, hogy lássak, vastag por lepett mindent.
A bútorokat fehér lepellel takarták le, akár a kísértetek.
A láng hirtelen kialudt, és a levegő még fagyosabb lett,
Olyan érzésem támadt, mintha valaki állna mögöttem.
Megfordultam, de senki sem volt ott, lehet megőrülök.
Láttam egy festményt a családról a kandalló fölött.
Boldog családnak tűntek, nem is értem az okát, hogy miért követte el...
„De egy pillanat, a szemekből vér folyik... életre keltek!”.
Újra éreztem, hogy fagyosabb lett a levegő, és gyermeksikoltásokat hallottam,
Hátrafordultam, és egy lebegő kés közeledését láttam.
Nem gondolkoztam tovább, amennyire tudtam, elmenekültem,
Eltelt már tíz év azóta, de a lábamat se tettem az átkozott földre.
Elmeséltem azóta mindenkinek, senki nem hit nekem.
Azt hitték, hogy megbomlott az elmém, csak képzeltem.
Kedves barátom, aki ezt most olvasod, remélem, elhiszed.
Tudasd majd az egész világgal, hogy nem őrültem meg,
Ma már egy tébolydában élek együtt a szellemekkel.
Beszélek hozzájuk mindennap, meg akarnak ölni,
De nem, az életemnek saját kezemmel fogok véget vetni.
