Fél tíz után

Horror / Novellák (79 katt) SzaGe
  2020.03.09.

Három ember tért be egy kertvárosi gyorsétterembe este, fél tíz után. Kényelmes léptekkel foglaltak helyet a fekete öltönyt, piros inget és citromsárga nyakkendőt viselő férfiak. Az étterem sarok részét választották ki maguknak, ahonnan kiláttak az üvegfalon keresztül az utcára. Egyikük se szólalt meg. Csak leültek, kezeiket összekulcsolták, és bámultak kifelé.

Bella, a pultos lány nagyon várta a műszak végét. Elfáradt az egész napos kiszolgálásban. Ruháját átitatta a sült krumpli jellegzetes illata, de ő inkább már bűznek érezte. Tipegett-topogott egy helyben. Szeretett volna kimenni a mosdóba. Eközben mosolygott a megjelent urakra – mert mosolyognia kellett a „szabályzat” szerint –, hisz a kedves vendégeket nem érdekli holmi kis- és nagydolog. A kiszolgálás meg nem akadhatott el ilyenek miatt.

A túlsúlyos műszakvezető egy hárpia volt. Bent ücsörgött az irodájában. Nem foglalkozott beosztottjai ügyes-bajos problémáival. Így Bellának be kellett érnie a vizelet visszatartó csípő, és láb hintáztatással. Bízott abban, hogy kibírja a műszak végéig. Nem akarta piszkálni Tomi kollégáját, aki a konyhában takarított, és készült a zárásra.

Bella remélte, hogy az újonnan betért férfiak lesznek az utolsó vendégek. Ám furcsállotta a szituációt. Főleg azért, mert aki az éttermükbe betért, az megrendelte a menüjét, megvárta a gyors kiszolgálást - miközben fizettek -, és általában csak utána foglaltak helyet. Egy gyorsétteremben nincsenek pincérek, akik kedvesen mosolyogva felveszik a rendelést, majd idővel kiviszik a konyhafőnök ajánlatát. Talán célt tévesztett a különleges társaság.

Végül illedelmesen, de határozottan odakiáltott:

– Jó estét, uraim! Esetleg szolgálhatok valamivel? – de feleletet nem kapott, sőt, még csak rá se néztek. – Hahó, uraim! Szolgálhatok egy menüvel, szendviccsel, vagy üdítővel? – semmi reakció.

Tomika kijött a konyha étolaj szagú gőzéből, és Bella mellé állt.

– Menj oda hozzájuk! Őrködök addig helyetted! Figyellek, nehogy bajod essen! – suttogta, és közben kacsintott a lányra.

– Rendben, de nehogy lelépjél, mert morcos leszek! Érted, Tomika? És pisilni is kimegyek! Tudtam, hogy egyszer pincérnő is leszek! – suttogta vissza Bella, míg viccesen pukedlizett egyet kollégájának.

Kinyitotta a pult ajtaját, és elindult a vendégekhez. A három alak csendben ücsörgött, látszólag teljes nyugalomban. Tükörképük szürreálisan elmosódott az üvegfalban, akár egy Picasso festményen.

Közben Tomika felhangosította a háttérzenét, ahol éppen a Creedence Clearwater Revival – Bad Moon Rising örökzöldje kezdődött el.

Mielőtt Bella kérdezhetett volna bármit is a vendégektől, az egyikük megelőzte. Megszólalt, de a figyelmét még mindig kifelé szegezte.

...I see the bad moon rising...

– Jó estét, Bella! Ne aggódj, nem tartunk fel sokáig. Elérkezett az idő. Pár másodpercet kell várni és kezdődik – a megszeppent nő csak pislogott. Nem értette, honnan ismerik őt, és hogy mire is kellene várni. Ő már a műszak végét várta, de azt nagyon. Főleg, hogy ilyen figurák az utolsó vendégek.

Egy idős nő jelent meg az üvegfal túloldalán. Pontosan Bella szemébe nézett. Tenyerével vadul csapkodta az átlátszó falat. Ráncos arcán ijedség és félelem tükröződött. Hirtelen megfordult, majd rángatózott jobbra-balra, mintha árammal sokkolnák. Ekkor a három férfi mosolyogni kezdett. Bella megrémült a látványtól, mert az idős nő vére sugárban fröcskölte pirosra az étterem üvegfalát. A szerencsétlen matróna összecsuklott, és egy vicsorító fiatal lány állt mögötte, aki hatalmas konyhakést lengetett a kezében. A véráztatta pengét beletörölte saját hajába, és Bella megrémült képébe nevetett.

...Don’t go around tonight...

Két másodpercre rá egy száguldó autó elütötte a gyilkos lányt, aki tíz méter után ért földet. Szinte minden csontja eltörött. A sofőr – aki közben beleütközött egy parkoló autóba – kaszkadőröket megszégyenítő mutatvánnyal vágódott ki a szélvédőn. A három férfi tapssal „ünnepelte” a repülő emberek akcióját. Bellát sokkolta a látvány. Kezeit az arca elé kapta. Bepánikolt és ráharapott a körmeire.

Üveg- és tálca csörömpölést hallatszódott a kiszolgáló pult felől. Bella Tomikát látta mögötte, akit az elhízott műszakvezető hátulról fojtogatott, majd többször beleverte a fejét a pénztárgépbe.

...It is bound take your life ...

Kinyílt a kassza fiókja az ütődéstől. A dühöngő műszakvezető tovább pumpálta beosztottja fejét az aznapi bevételbe. Morgott és hörgött az erőlködéstől. Nyála ezüstös nyakláncként lógott a szájából. Bellának már nem volt szüksége a mosdóra. Az alatta növekvő sárgás tócsa elárulta, hogy a látvány túlment minden határon. Ismét ráharapott az ujjaira, mert képtelen volt sikítani.

Az öltönyös egyének kinevették a lányt.

– Bellácska! – szólalt meg az egyikük. – Nem tart sokáig! Urunk és parancsolónk közel jár! Alleluja! – mindnyájan feltartották a kezeiket, mintha hit gyülekezetben imádkoznának.

A halálfélelemtől reszkető lánynak földbe gyökerezett a lába. Az arcán csordogáló könnycseppek jelezték lelkiállapotának darabokra hullását.

...I know the end is coming soon….

Remegni kezdett az étterem alapzata. A székek és az asztalok összevissza mászkáltak a rezonancia hatására. Leszakadtak a mennyezetről az armatúrák, miközben a neoncsövek kidurrantak. Szétrepedtek és felpattogtak a fehér színű járólapok, és Bella mellett süllyedni kezdett a padló. Törmelékdarabok repkedtek mindenfelé, akár egy felrobbant repeszgránát. Az egyik éles darab a megtébolyodott műszakvezető nyakát vágta el, aki még mindig beosztottja fejével volt elfoglalva. Hamar ráborult Tomikára az ütőeréből kispriccelő vérveszteségtől.

A gyorsétterem közepén egy hatalmas lyuk keletkezett. Bella kínjában még mindig az ujjait harapdálta, miközben érezte saját vérének édeskés ízét. Lenézett a lyuk fenekére, ahol örvénylő, szürkés-narancssárgás füstöt látott. Démoni üvöltés hallatszódott fel az aljáról.

...I hear the voice of rage and ruin…

Ekkor a Bellához közelebbi férfi felállt, és belelökte a gödörbe.

- Urunk! Fogadd el áldozatunkat! Hű szolgáid vagyunk! – kiáltották egyszerre.

Bella lábszárai eltörtek, miután leért a gödör aljára. Elviselhetetlen kín járta át a testét. De ennél sokkal rosszabb várta a mélységben. Maga a patás ördög harapta le a fejét.

Pár perc múlva síri csend telepedett a romokban heverő étterem poros levegőjére. Az öltönyösök megigazították a nyakkendőjüket, felálltak, és leporolták magukat. Végül az egyikük búcsú beszédet mondott.

- Uraim, köszönöm a megtisztelő részvétüket. A nagyfőnökünket büszkeséggel töltötte el az este tartalmassága. A jövő hét folyamán újból találkozunk: este, fél tíz után. Ördög hozta önöket minálunk! - kezet fogtak és távoztak a gyorsétteremből.

A rádió még működött, és halkan, recsegve szólt a véráztatta pult mögött.

...There is a bad moon on the rise…

Előző oldal SzaGe