Nebet gyermekei 1.

Szépirodalom / Novellák (93 katt) SzaGe
  2020.03.03.



1.

Nebet magához hívta gyermekeit. Érezte, hogy elérkezett az idő, miközben szótlanul megölelték egymást. Mindhárman szerették volna, hogy a pillanat örökké tartson. Az esti tűz halvány fényt vetett a kunyhójukba, és melegen tartotta, míg kint, az egyiptomi hűvös éjszaka ellepte a környéket.

Nebet viszont félt, de nem mutatta ki gyermekei felé. Tehetetlen porszemnek érezte magát, amit a sivatagi szél kénye kedvére reptet a homokdűnék között. Nyolc éve nevelte gyermekeit, és vigyázta minden lépésüket. Féltette őket a rómaiaktól és a fáraótól. Remélte, hogy gyermekei nem veszik észre az arcán legördülő könnyeket. Csak nehezítené az elválást, hiszen nemsokára indulniuk kell.

Nebet behunyta szemét. Érezte, hogy sorsuk a végéhez közeledik. Visszaemlékezett arra az időpontra, amikor megtalálta őket. Huszadik életévének a legcsodálatosabb napja volt.

NYOLC ÉVVEL EZELŐTT

A lenyugvó nap narancssárgára festette Egyiptomot. A gízai piramisok környéke különösen szép volt ebben a napszakban. Talán a legszebb a világon. A fiatal és szép Nebet a Nílus partjáról nézte a vidéket, miközben csodálta a folyón hullámzó aranyhidat. Hathorhoz fohászkodott. Remélte, hogy a szerelem és az anyaság Istene meghallgatja. Úgy hitte, hogy a nap fényéből alkotott híd felerősíti az imáját. De Hathor hallgatott. Évek óta nem küldött hűséges szerelmet. Csak léhűtő, komolytalan férfiakat, akik a bor áztatta mámorban azt se tudták, hogy merre vannak arccal. De Nebet nem adta fel a reményt és imában erősítette kívánságát.

Saját sorsán merengve Nebet leguggolt, és megérintette a vizet. Három fényes pontot pillantott meg a sima víztükrön keresztül, amik egyenletesen haladtak az égen, a piramisok irányába. Édesapjától sokat tanult a csillagászat terén. Jól ismerte az esti égboltot, de mozgó fehér pontokról csak egyszer volt szó, amit apja isteni jeleknek nevezett. Azt is említette, hogy már a régi feljegyzések is írtak ilyen jelenségekről. Főképpen amikor a gízai piramisokat építették, ekkor többször is megfigyelhetőek voltak. Az akkori fáraók az „Istenek szemének” gondolták. Megerősítették őket a hitükben, hogy nemcsak hatalmasra épített szarkofágok lesznek a piramisok, hanem tiszteletadások is egyben. Nebet elmosolyodott, miközben felidézte apja tanait, majd lenvászon köpenyét magára hajtotta, és elindult az „szemek” irányába.

A Szfinx masszív ábrázata körvonalazódott Nebet előtt. Bár a homok félig betemette a mancsait, mégis tekintélyesen feküdt a piramisok felé vezető úton. Nebet megállt pihenni a szobor hasa mellett, hiszen egy órája gyalogolt. Eközben látta, hogy a fényes pontok megálltak Kheopsz piramisa felett. Izgult és félt egyszerre, miközben a nap is teljesen alábukott a horizonton. Egyedül volt a környéken. Szokatlan dolog volt ilyenkor a római katonák távolléte, hiszen mindenhol ott lebzseltek.

A sivatagi éjszakák némasága sok egyiptomira nyugtató hatással volt, akár egy természetes altató. Nebetet viszont most nyugtalanította. Nem tudta, hová tart pontosan, és hogy miért. Méhét szurkáló érzések járták át, mialatt arcát pír borította el. Úgy érezte, hogy pillangók repkednek a hasában. Vett pár mély lélegzetet, majd tovább indult a Szfinx mögötti úton.

Nebet megállt. Már nagyon közel járt a forráshoz. Látta, amint a fénylő pontok egyesülnek a piramis csúcsa felett, ami halvány fényt vetett környékre. Halk morajlás áramlott fel a föld alól. Kisebb-nagyobb szikladarabok emelkedtek a levegőbe, beárnyékolva a róluk lehulló porfüggönyt. A piramist körbefogó homok hullámozott, akár egy háborgó tenger.

Nebet óvatosan kerülgette a természetfeletti akadályokat. Legbelül hajtotta valami, amit nem tudott megmagyarázni. Ám egy óvatlan lépés után a lába belesüllyedt a labilis talajba. Lassan lehúzta a sivatagi homok ereje, de lélekjelenlétének köszönhetően nem esett pánikba. Belekapaszkodott egy arra bolyongó törmelékbe, ami kirántotta a halálos csapdából. Hirtelen leestek a szikladarabok, a homok megnyugodott, és újra a mozdulatlan sötétség lett úrrá a környéken. Nebet próbálta legyűrni a félelmét és az ijedtségét. Leporolta, megigazította ruháját, és óvatos léptekkel elindult a piramis déli sarkához, ahol egy aranyszínű gömb ragyogott.

Nebet nem hitt a szemének. Két csecsemőt látott a fénylő aurában. Fehér, varrás nélküli, kagyló alakú pólyából kukucskáltak kifelé. Arcuk teljesen egyforma volt, viszont a szemük aranysárgán parázslott. Csendben figyelték a meglepett nőt. Körülöttük apró kavicsok lebegtek dacolva a gravitációval. Nebetnek beindultak az anyai ösztönei. Megérintette a kezével a védelmező gömb külső burkát. Ekkor három fehér pont jelent meg mindkét kézfején, háromszög alakban. Felszisszent, mert égető fájdalom jelezte a szimbólumok bevésődését. A csecsemők sírni kezdtek, mialatt aurájuk teljesen megszűnt. Óvatosan magához ölelte a kisdedeket, akik reflex-szerűen keresték Nebet tejtől nedvedző mellbimbóit. Imái meghallgattatásra találtak, bár nem teljesen így képzelte a nagy találkozást. Ekkor vette észre, hogy fáklyákkal felszerelkezett rómaiak közelítettek felé ...

Előző oldal SzaGe
Vélemények a műről (eddig 1 db)