A lélek temploma (Templom a ködben)

Szépirodalom / Élet-halál (1316 katt) Mab Tee
  2011.03.02.

A mű megjelent a Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat 2011/9 számában.

Tejfehér köd mindenütt. A lovam füléig látok el, onnantól minden a homályba vész. Évek óta keresem a Szent Grált, mindhiába. Talán a hitem nem elég erős, vagy túl sok bűnt követtem el, s tisztátalan kezem nem érintheti e nemes Kincset. Belefáradtam a kutatásba, oly régóta vagyok úton. Semmi másra nem vágyom, csak szeretnék hazatérni, jót lakomázni, aludni.

– Mondd, Uram, meddig tart még? Meddig kell nyelnem a port, szárított húst rágcsálnom, ha nem akad vad, mit elejthetnék? Meddig kell áznom, fáznom vagy tűrnöm a perzselő Nap hőségét? Hány imát mondjak még el, hogy megszabaduljak ettől a pokoltól? Miért sanyargatsz engem, s miért nem kegyelmezel?

Fogadalmat tettem Arthurnak, Camelot királyának, addig járom a világot, míg meg nem lelem a Grált. Ki tudja, mikor látom viszont otthonom.

– Az ember gyarló, Uram! Én miért lennék más? De nekem teljesíteni kell az ígéretem! Mit kérsz tőlem? Mit adjak még! Látod, már az őrület kerget. Hangosan, magamban beszélek. Veled. Egy kóbor lélek sem kódorog erre, akitől útmutatást kérhetnék. Tőled hiába is kérnék. Hatalmas, magasságos Isten, miért nem könyörülsz agyongyötört fiadon?

Az erdő után kissé oszlani kezd a köd. Az ösvény két oldalán kiszáradt fákon emberi hullák oszlanak. Némelyiknek éppen a szemét vájja ki egy varjú. A bűztől és a látványtól felfordul a gyomrom, de rendületlenül megyek tovább. Hirtelen megpillantok egy sziklát, tetején ott fénylik a Szent Grál. Megállítom a lovam, leszállok, s remegő térddel a kőhöz lépek. Csonttá soványodott kezemmel felemelem a Kelyhet, és térdre rogyok.

– Köszönöm, Uram. Eltévedt gyermeked most hazaérkezett.

A megkönnyebbülés érzése árad szét legyengült végtagjaimban. Hirtelen kongó hang üti meg a fülem. Távolban egy harang szól. Valahol egy templom rejtőzik a ködben. A lelkem temploma.

Előző oldal Mab Tee
Vélemények a műről (eddig 2 db)