Bertalan - avagy a halott majom tacskója

Horror / Feladatok (748 katt) Kétvirág
  2011.02.24.

Hosszas loholás után végre megérkeztem, innen áradt a szerelem illata. Igen, igen eg faital hölgy, egészséges, tiszta, csábító. Most már csak rá kell vennem... nem lesz gond, ellenállhatatlan vagyok. Ő is mondja mindig.

- Szia, Bertalan vagyok - morgom barátságosan a kerítés előtt. Úgy kihúzom magam, ahogy csak tudom, tudom, milyen fontos az első benyomás.
- Én meg Nina - érkezik a szende válasz.

Nagyon helyes, most már csak idő kérdése. Nem is, lényegretörő és lehengerő leszek. vagyis vagyok. Ő is mindig mondja.

- Úgy illatozol kedves Nina, mint maga a szerelem! Légy az enyém!
- Kapj el, ha tudsz - vakkantja és már szökken is távolabb a kerítéstől.

Már kifigyeltem, a kerítésen van egy rés. Elég keskeny, de sebaj, átférek. magasan is van. Nem baj, nagyon jól ugrom a termetemhez képest, és ügyesebben mászom, mint a fajtársaim. Ő is mondja.
Ugye, már bent is vagyok.

Nina játékosan felém ugrik, majd félreszökken.
A futás nem éppen erős oldalam, túl rövidek a lábaim hozzá. Az eszem azonban párját ritkítja. Így mondja ő is. Elállom a hölgy útját, és már az enyém is.

Ezért az élményért megérte annyit futni, ugrani és mászni... talán még megszökni is...

- JUJJ Jujj Jujj - kiáltunk, amikor a jéghideg víz a nyakunkba zúdul.

Nem emlékszem, hogy jutottam ki az utcára. Az oldalamon horzsolt seb, a szívemben félelem, és nem tudom, hol vagyok. Hogy jutok most haza?
Mindig mondja, hogy ne csatangoljak egyedül messzire... mindig.
- Jujjujuujjjujjjujjj!

Kóborlok az utcán, de sehol egy ismerős nyom, sem egy illat... nem könnyű az Ő nyomát megtalálni.
Később emberek jönnek. Hiába védekezem, nagyok erősek és elvisznek. Bezárnak. Tudom, hogy be fognak zárni. Örökre.

Az emberek mindig ezt csinálják. Aki nem olyan, mint ők, azt vagy elpusztítják, vagy bezárják. Ő is mondja, mindig mondja. Vele is ezt tették.
- Jujujujjjjujjuuuujjj!

Siratom magamat egy szűk kis ketrecben. Bár jönne már. Ő olyan ügyes és okos is. Még nálam is ügyesebb. És okosabb. Pedig az nagy szó. Mindig mondja.

Biztosan eljön. Sohasem hagy el, és nem engedi, hogy bezárjanak. Biztos eljön. Kiszagolja a nyomomat és még hajnal előtt elvisz innen.

...

Árnyék kúszik át a gyepmesteri telep kerítésén. Három órával hajnal előtt, amikor a legsötétebb az éjjel. Négykézlábra érkezik.
Fölüvöltenek a kutyák. Az éjjeliőr összeborzad és bezárja az ajtót. Reszketve ül vissza a tv elé.
- Biztos csak a hold. A holdat ugatják... Jézusom, ma nincs is hold - suttogja riadtan.
Puskát vesz és kilép a házból.
A kutyák őrülten ordítanak a kerítés alatt szabadon. A kerítésen árnyék mászik át. A kezében szorít valamit, ami akár egy tacskó is lehet. A levegőben sűrűsödik a félelem. A puska elsül. A golyó fütyül. És vége van.
Az árnyék eloszlott, a kutyákat befogják. Egy tacskó hiányzik.

...

Tudtam hogy eljön. Ő mindig eljön. Hazavisz a biztonságba. Itt nincsenek sem emberek, se rácsok. Csak Ő és én.
Nyalogatom a keze csontjait. Én nem félek tőle. Tőle nem. Ő nem ember. Sosem volt.
Persze most meg fog szidni, hát összehúzom magam.
- Bertalan, Bertalan – korhol. - Nem megmondtam százezerszer! Ne kóborolj el, az emberek veszedelmesek. Állatkertbe zárnak, pedig szökni próbálsz lelőnek. Hiába mondják, hogy ti kutyák a legjobb barátaik vagytok! Hazudnak!
Nekünk gorilláknak azt mondják, testvér, mégis lőnek ránk. Ma is lőttek, láttad? anyámat úgyan így ölték meg. Engem bezártak. Halálomig. Ma rám lőttek, de nem tudtak megölni még egyszer!
- Hát csak vigyázz Bertalan, mert halandó vagy és ez a föld az övék. Most pedig enned, innod és pihenned kell.

Előző oldal Kétvirág