Éhes vagy, barátom?

Horror / Novellák (211 katt) David_M_Pearl
  2020.01.28.

A mű megjelent a Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat 2020/2 számában.

A kisváros legmagasabb dombjának emeleti ablakán beszűrődő holdfény az asztalnál ülő Dudley rajzlapjára vetett kesze-kusza fényeket. Az eső vad pattogása az üvegen épp zenedarabot kreált és a hibás szigetelés miatt beszökött cseppjei kopogtak a szobaszőnyegre. Dudley alig múlt nyolc éves, de meggyőződése, hogy a barátja eddigi élete során a legjobb társasága. Sokszor jöhetett át, anyát nem zavarta, ma este is itt volt vele. Nagyon örült neki, mikor megismerkedtek. Vigyáz rá és vele marad. Hálával is tartozott, mert ő mutatta meg az eldugott gabonapelyhes dobozt is. A szülei mindig elrejtették előle, mert ijesztő látványt nyújtott egyszer a konyhában, mikor dobálni kezdte a darabokkal a hűtőt, közben hol káromkodott, hol nevetett.

Felvette ceruzáját az asztalról és köröket kezdett rajzolni, amik egyre nagyobbak és nagyobbak lettek. Meg akarja fogni a holdfényt. Mindenáron rabul kell ejtenie!

A ceruza kettétört és a hátsó fele végigbucskázott egészen a bejárati ajtóig. Követte szemével, majd felállt és odasétált érte.

- Ez a tied - felelte vékony hangon
- Nekem nem kell. Mit kezdjek vele? - értetlenkedett a barátja.
- Rajzolj nekem valamit!
- Jobbat találtam ki, Dudley. Éhes vagy?

Dudley eldobta a ceruzadarabot és a gabonapehely járt az eszében. Mosolyra húzta a száját és csak hümmögött.

- Gyere, kicsi Dudley, felfedezzük anyukád új rejtekhelyét! Fenomenális kaland lesz.

Dudley toporzékolni és szaggatottan nevetni kezdett. Felhúzta világoskék mamuszát és meghúzta magán a Donald kacsás pólóját. Kinyitotta az ajtót és kiért a sötét folyosóra. Végigtekintett a hosszú falakon és a képek megvetve néztek le rá a keretekből. Groteszk arcokat vágtak, ami visszakozásra késztette.

- A macim nélkül nem megyek - nyüszítette barátjának.
- Rendben, idehozom neked. - Azzal megfordult és az ágyról levette a plüsst és Dudley kezébe nyomta.

Jobbra kezdtek haladni, egészen az emeleti lépcső sarkáig. A plafon közepéről lógó csillár lágy ringatózásba kezdett, az ablakok mind csukva voltak. A lépcső Dudley számára rosszabb volt egy leszakadt függőhídnál. A fokok mesze voltak egymástól, de szenvedő recsegésük annál intenzívebben visszhangzott a nappaliban, ahogy nagyokat lépkedve haladtak lefelé. A maci feje élettelenül puffogott végig az éleken.

Leérve átvágtak a szobán és a nappalin és már a konyhába akartak befordulni, mikor a mellettük levő ajtó alján fény szűrődött ki.

- Dudley, sietnünk kell! Anyukád felkelt, le fogunk bukni! - Elkapta Dudley kicsiny csuklóját és húzni kezdte. Talpa hangosan kopogott a kövezeten és a hirtelen lendület miatt kicsúszott szorításából a mackó.
- Odi bácsi! - fordult hátra Dudley és hevesen kapkodott utána, de barátja tovább vonszolta.
- Hagyd ott, visszajövünk érte!
- De Odi bácsi…
- Csend legyen! - vágott közbe Dudley szavaiba és berángatta a konyhába.

A ház ablakai dübörögtek, az üvegek bármikor kieshettek. A bútorok enyhén remegni kezdtek és a plazma tévé hangyás képet vetített, aminek szaggató hangja megtörte az éjszaka csendjét. A konyhában Dudley barátja egymás után tépte ki a fiókokat és hatalmas robajjal estek a kövezetre.

- Meg kell találni a kaját!
- Én félek! - Szavai elcsuklottak és a sírás kerülgette. Megpróbálta magát kiszakítani barátja kezéből, de hiába.
- Kuss legyen! Kuss legyen! - teremtették le.
Dudley szipogva állt és karját majdnem kicsavarták a hangos keresésben. Anyját kezdte szólongatni.
- Felső polc, ez az! Ott kell lennie, Dudley! - Felnyúlt és kinyitotta az ajtót, majd dicsőségesen nevetett, ahogy kihúzta a dobozt.
- Megvan, haver! Itt van! Együnk!

Az előszobában kidurrant az izzó és a szilánkok végigkarcolták a falat. A konyhapultról ledőltek a tálak és a kések, mind Dudley felé zuhant, de nem találta el.

Felsikított és a menekülés érdekében lerogyott a kövezetre és erőt véve magán húzta a karját.
Sikertelenül.

- Ne menekülj, te kis szemét! Megszereztem neked, akkor zabáld meg! - Hozzávágta a dobozt és a gabonadarabok belerobbantak az arcába. Másik kezével takarta magát és a kövön tapicskolva reménykedett lendületért. Könnyei keveredtek az édessel, ami csípő hatást váltott ki belőle és pár pillanat múlva elvesztette látását.

Az ajtó majdnem kiszakadt a helyéről, ahogy Dudley anyja berontott és hangosan kiüvöltötte kisfia nevét.

A ház elcsendesült, bár ez a mély szótlanság még rémisztőbben hatott. Anyja azonnal odarohant hozzá és megnyugtatta, magához ölelte, majd lesöpörte arcáról a morzsákat.

- Kisfiam, nyisd ki a szemed! Dudley! Nyisd ki a szemed, kicsikém! Vége van.
Dudley lassan kinyitotta a szemét, még érezte a csípős hatást.
- Any... anya. Anya! - Belebújt karjaiba és teljes erejéből szorította.
- Anya itt van, kicsim! Itt vagyok... itt vagyok!
A konyha ajtaja halkan mozogni kezdett és Odi bácsi ott hevert mögötte.
- Miért nem mondtad, hogy ilyen szexis anyukád van, Dudley?

A nő azonnal felkapta a fejét és kereste a hang gazdáját, de nem látott senkit. Fia kijött az ölelésből és rémülten az ajtó felé mutatott. Anyja is arra nézett, de csak a medvét látta a padlón. A pillanatnyi csendet a mackó levegőbe repülése és a szoba túlsó sarkában landolása törte meg. Mind a ketten felsikoltottak.

- Anya, te is látod őt?
- Kicsodát?
Dudley megint az ajtóra mutatott.

- Nem látok senkit! Van ott valaki?!

Azzal az ajtó becsukódott és a rémült anya és fia sikoltásait lehetett hallani, míg végül halálos csend állt be a házban.


Vége

Előző oldal David_M_Pearl
Vélemények a műről (eddig 1 db)