Paddington maci új kalandjai I.

Fantasy / Novellák (668 katt) Krisz
  2020.06.19.

1. fejezet

Nyaralás feltételekkel

Henry Brown szokásos reggeli készülődését végezte, mikor felesége jelent meg a konyhában.

- Én is kérek egy kávét, azt hiszem, nem lesz egyszerű napom. Elkezdődött a nyári szünet a gyerekeknek, gondolkodnunk kellene, hova menjünk nyaralni.
- Én egyelőre nem tudok elszabadulni a munkából. De igyekszem, és nem úgy, mint tavaly.
- Remélem, mert együtt szeretnék veled lenni kicsit. Nem hallottad az éjjel a kiabálást? Éjfél után ébredtem fel rá, azt hittem, valamelyik gyerekünk az, de Paddington volt, szegény rosszat álmodott, alig tudtam megnyugtatni.
- Valamit hallottam, de aludtam. Vajon mit álmodhat egy medve? Majd megkérdezzük tőle. Akkor ma a srácok nélkülem reggeliznek, mert mennem kell a céghez.
- Rendben, drágám, én meg készítek szendvicseket. Jó légy és siess haza!
- Délben jövök, ha valami van, hívj fel! - mondta a férfi, majd egy puszit adott feleségének és elsietett.

Molly megcsinálta a reggelit, aztán leült kávézni. Egyszer csak gyerekei hangoskodására lett figyelmes.

- A szobámba nem jöhetsz be kopogás nélkül, Johnathan. Főleg most, hogy barátom lett.
- Nem mondtad, hogy Tony itt alszik veled. Szia anya!
- Mi ez a veszekedés? És mi az, hogy egy fiúval alszol, Julie? Erről mi nem tudtunk.
- Tony itt volt este, anya de aztán hazament, nem aludt itt. De alhatott volna. John nem jöhet csak úgy be a szobámba pont. Ezen nem nyitok vitát.
- Nem is kell, nem megyek a közelébe sem. Anya, hol van Paddington, már elment a szokásos körútjára?
- Azt hiszem, még alszik. Az éjjel fent volt, biztos rosszat álmodott, mert kiabált, én nyugtattam meg, de majd megnézem mindjárt, felmegyek hozzá. Ti addig egyetek! - felelte Molly, majd felnézett a padlásszobába, ahol a kis medve lakott már egy jó ideje.

Az asszony nagyon szerette őt, talán úgy, mint a saját gyerekeit. Odafent még el volt húzva a függöny, a reggeli fény csak gyéren világította meg a helyiséget. Molly az ágyhoz lépett, és óvatosan megsimogatta a macit, aki erre felnézett.

- Nem akartalak felkelteni, szia, Paddington, jól aludtál?
- Jó reggelt, Mrs. Brown, elkéstem a reggeliről?
- Nem, csak ilyenkor már fent szoktál lenni, és felnéztem nincs-e baj.
- Köszönöm, nincs, megyek le mindjárt. Mrs. Brown, nem okoztam bajt az éjjel, ugye?
- Nem, drágám, csak megijesztettél. Mit álmodtál, Paddington?
- Nem tudom, azt hiszem, a szüleimről, hogy lelőtték őket, én meg beleestem a folyóba, és nem tudtam kiúszni. Rémes volt.
- Jól van, nyugodj meg, csak álom volt, és itt jó helyen vagy. Gyere, egyél egy kis marmeládos kenyeret, az megnyugtat - mondta Molly és megfogta a medve mancsát.
- Szia Paddington, már azt hittük, elvesztél, készültünk neked szendviccsel, finom. Minden rendben?
- Igen, szia Johnathan. Ez tényleg jól néz ki.
- Anya, kaphatna Paddington egy lenti szobát, nem igazság, hogy még mindig a padláson lakik, holott családtag.
- Remek ötlet, drágám, majd megbeszélem apával, bár ehhez szükség lesz némi átalakításra, de majd megoldjuk.

Mikor délben hazaért a ház ura, Molly beavatta a tervbe. Aki ennek nem nagyon örült.

- Építsük át a házat? Mert ez azzal járna, és most épp nincs rá pénzünk, szívem. Vagy elmegyünk nyaralni, vagy építkezünk, a kettő együtt nem megy.
- Te is jól keresel, és én is kapok pénzt hamarosan a pályázatért, miért ne oszthatnánk be úgy, hogy ide is jusson, meg el is menjünk? Igaza van a gyerekeknek, nem szép, hogy fent altassuk Paddingtont a padláson, ő már családtag.
- Látom, te már eldöntötted, mi legyen, felesleges vitatkoznom, igaz? Jó, próbáljuk meg, de akkor előbb az építkezés, utána mehetünk nyaralni. Ha marad pénz. Szerinted jó befektetés volt nekünk ez a medve? Csak viccelek, ne nézz így rám, tudod, hogy én is szeretem őt. Kis kópé, hol van?
- Elment Julie-val, bringáznak. Köszönöm – felelte a lány, és egy héttel később megkezdődtek a munkálatok, a szakemberek egy-kettőre szétkapták a földszintet, és kialakították a gyerekszoba melletti részt még egy szobává.
- Ez szép lesz, már csak a színt kell kitalálni, milyen legyen a szobád, Paddington? Milyen színű? – kérdezte Molly.
- Legyen olyan, mint a marmelád, az szép szín.
- Nem éppen, de ahogy szeretnéd, holnap elmegyünk a boltba és kiválasztod, milyen legyen.
- Szuper, és ha kell segítek is festeni. Abban jó vagyok – felelte mosolyogva a kis medve.

Hétvégén a család neki is állt a festésnek.

- Ezért megérdemlek majd egy sört, Paddington, hozz be egy üveggel, légy szíves. Nem bánom, megkóstolhatod te is.
- Csak szoktasd rá, nem lenne jó, ha inna.
- Ugyan, szívem, egy korty nem árthat neki. Na milyen?
- Én inkább megmaradok a víznél, ez nekem túl savanyú. Tessék, Mr. Brown!
- Még jó, több marad nekem. Na milyen lesz? Egész jól haladunk.
- Estére végzünk is, ha medve úrfi segít takarítani, ma már itt is alhatsz. Csak be kell pakolni.
- Egész pofás lett – mondta Johnathan az ajtóban állva.

Vacsora után Paddington beköltözött új helyére.

- Világosabb és melegebb is, mint a padlás volt. Holnap majd még elrakodunk rendesen, hogy mindened meglegyen. Mondd csak, tetszik így?
- Igen, Mrs. Brown, nagyon jó lett, köszönöm, maguk igazán jó emberek.
- Oké, akkor jó éjszakát, Paddington, aludj jól, mackóm!
- Tartani kellene szobaavatót, mit szólsz hozzá? – kérdezte John a medvét.
- Az meg micsoda? Nem nagyon hallottam még ezt a szót.
- Buli, itt nálad, rendelünk pizzát, zenélünk és jókat bolondozunk. Mit szólsz?
- Felejtsd el, fiatalember, nem vagyok hajlandó elölről kezdeni a rend rakást. Majd holnap a cukrászdában megünnepelhetitek.
- De, anya, nem csinálunk rendetlenséget, ígérem. Csak egy estét, kérlek.
- Nem, és ez az utolsó szavam, jó éjszakát, Johnathan, neked is.
- Oké, jó éjt, ne aggódj, kitalálunk valamit! – súgta a fiú a medve fülébe, majd kiment a szobából.

Másnap reggelinél Henry így szólt:

- Összegeztem a dolgokat, és sajnos az idén csak rövid nyaralásra futja. Sajnálom, de az építkezés elvitte a pénzünket.
- Ne aggódjanak, majd én szerzek pénzt, már tudom, mit csinálok. Beállok újságkihordónak, jól kereső munka, Mr. Binns ajánlotta tegnap.
- Nem kell dolgoznod neked, Paddington, ez nem a te feladatod. Arra itt vagyok én és Molly.
- De én szeretnék segíteni, Mr. Brown, nem szeretném, ha ingyenélőnek tartanának. És már elígérkeztem, holnap reggel kezdek.
- Ha így van, akkor nincs, mit ellenkezni, csak vigyázz magadra, meg a kutyákkal!
- Azokkal mindig is jóban voltam – felelte a medve.

Két héttel később Paddington egy zacskó pénzt tett le a háziak elé.

- Ebből már elmehetnek nyaralni, azt hiszem.
- Mehetnek? Miért, te nem jössz velünk? Együtt megyünk, hozzánk tartozol már.
- Ezt köszönöm, de én úgy döntöttem, inkább elmegyek Peruba, meglátogatom Lucy nénikémet. Rég láttam.
- Egyedül nem engedünk el, az veszélyes út lenne, és hosszú is, hisz messze van Peru. Nem vitatkozom veled, kisöreg, jössz velünk nyaralni, utána meg elugorhatunk akár Peruba is.
- Henry, te mondtad, hogy nem tudunk messze elutazni, most mi változott?
- Kaptam egy kis prémiumot, szívem, csak nem szóltam még neked róla, meglepetésnek szántam.
- Ez igen, szuper. Akkor irány Ausztrália! Pakolás, reggel indulunk.


A két hetes utazás nagyon jól sikerült, nagyokat kirándultak és fürödtek, és persze egy szafari túrán is részt vettek, ahol Paddingtonra jól ráijesztett egy oroszlán, de nem esett baja. Aztán elindultak Peru felé, az idős medvék otthonába, ahol a kis mackó nénikéje lakott. Ő már útközben nagyon izgatott volt, hogy viszontláthatja az idős medvét, aki szinte anyjaként nevelte fel őt. Mikor azonban két nap utazás után megérkeztek az otthonba, ott rossz hírrel fogadták őket.

- Már táviratoztunk önöknek, Mr. Brown, nem kapták meg? – kérdezte az igazgató.
- Nem voltunk otthon, nyaraltunk. De mi történt az ég szerelmére?
- Az idős medvehölgy két napja elhunyt. Beteg volt már nagyon, és sajnos nem tudtak rajta segíteni. Sajnálom, Paddington, ez a levél neked szól.

A kis medve csak állt maga elé meredve, aztán kisietett a szobából. Henry már indulni akart kifelé utána, de felesége megfogta a karját.

- Majd én megyek, ti addig intézzétek el, amit kell, a kapunál találkozunk – mondta Molly halkan, majd a közeli parkba igyekezett. Nem tévedett, mert az egyik padon meglátta a medvét. Odament hozzá és leült mellé. Óvatosan átfogta a kis állat vállát.

- Mi lesz most velem, Mrs.Brown?
- Mi lenne? Velünk maradsz, te már hozzánk tartozol, Paddington. Tudom, hogy most nagyon nehéz, de hidd el, túl fogsz jutni rajta. Hisz szeretünk téged.
- Azt tudom, de nekem már senkim nem maradt. Lucy nénikém volt az egyetlen rokonom, akiért érdemes volt valamit is tenni. És most már ő sincs. Nagyon hiányzik. Kérem, Mrs. Brown, öleljen át.
- Persze, gyere ide, szőrmókom, tudod, hogy nagyon szeretlek, és nem vagy egyedül, segítünk neked mindenben, jó? Gyere, menjünk haza, otthon minden jó lesz, meglátod. Tessék a leveled.
- Köszönöm – felelte Paddington halkan, majd megtörölte a szemét, és elindult az asszonnyal kifelé a parkból.


Az úton hazafelé keveset beszéltek, a gyerekek is csendesek voltak, Julie a kis medve mellett ült és fogta a mancsát. Mikor beértek a lakásba, Paddington rögtön a szobájába ment. A család is elfáradt, így ők is lefeküdtek, egyszer csak Molly sírásra lett figyelmes. Felkelt, öntött egy pohár tejet, aztán bement a kis medve szobájába.

- Paddington, aludnod kellene, késő van és elfáradtál te is. Na, gyere, idd meg a tejet, és próbálj megnyugodni! Tudod mit, ma itt alszom veled, de csak ha nem sírsz. Ennek Lucy nénikéd sem örülne – mondta Molly és leült az ágyra. Ekkor vette észre a kis szekrényen a levelet.
- Nem bontottad még ki? Szeretnéd, hogy felolvassam?
- Nem, most nem. Köszönöm, hogy itt van velem. Ez finom volt.
- Örülök, hogy ízlett, tettem bele egy kis mézet is. Jó, most feküdj le, és tessék aludni! Jó éjszakát, kis mackóm! – mondta a lány és megpuszilta Paddingtont, aki hamarosan már mélyen aludt.

Kora délelőtt, mikor Henry kiért a konyhába, így szólt:
- Korán keltél, pedig alaposan elfáradtunk tegnap. Hosszú volt az út és szomorú.
- Igen, de én is csak nemrég ébredtem. Nem aludtam veled, mert éjszaka átmentem Paddingtonhoz, nem tudott aludni, csak sírt, így úgy láttam jónak, ha ott leszek vele. Ma még nem dolgozol, ugye?
- Nem, kértem még egy nap szabadságot, most úgysem tudnék figyelni. Jobb, ha veletek vagyok.
- Akkor eljöhetnél velem vásárolni. Van egy ötletem, hogyan vidíthatnánk fel kicsit Paddingtont. Mindjárt jövök – mondta Molly, és fia szobájába nyitott be.
- Johnathan, szia, jó hírem van neked. Emlékszel, pár hete bulit szerettél volna rendezni, hát most megteheted.
- Tessék? Anya, ez biztos? Meghívhatok pár barátot is?
- Igen, rendelünk pizzát is, csak egy kikötésem van, hogy utána ti takarítotok össze. Ha lehet, ma délután legyen, és ne mondd el Paddingtonnak.
- Őt szerintem most úgysem érdekelné. Még alszik, igaz? Nem zavarom, csak benézek hozzá. Nálunk marad, ugye?
- Persze, de ne zavard fel, ha lehet, had pihenjen. Julie, neked is lesz feladatod.
- Ne, anya, ma nem szeretnék dolgozni. Fáradt vagyok.
- Én is, de segítened kell. Itt egy tortarecept, ezt készítsd el, majd segítek, ha hazajövök. Apátokkal vásárolni megyünk. Henry, igyekezz!
- Mi ez a nagy sürgölődés, anya? Tegnap jöttünk haza.
- Tényleg, mi történt veletek? – kérdezte a fiú is.
- Figyeljetek, tudjátok, mi történt, és csak szeretnénk Paddingtont felvidítani.
- Gondolod, hogy egy buli és egy torta feledteti vele, ami történt? Meghalt az egyetlen rokona.
- Igaza van Julienak, ez most nem túl jó ötlet.
- Szeretem, mikor ilyen okos gyerekeim vannak, nem is az a cél, hogy bulizzon, hanem kicsit éreztessük vele, hogy hozzánk tartozik már, és nem engedjük el, akármi is lesz.
- Miért mi lenne? Van valami, amit nem mondtatok el, anya?
- Nem, kicsim, minden rendben, csak tegyetek úgy, ahogy mondtuk és nem lesz baj. Számíthatok rátok? Had halljam!
- Persze, bár sok érelmét nem látom, de megyek, felhívom pár haveromat.
- Kösz, kicsim, mi meg nemsokára jövünk, gyere, Henry, és ha Paddington felébred, ne mondjatok neki semmit, jó? Köszi.
- Nekem ez nem tetszik, Julie, nem mehet el tőlünk Paddington. Benézek hozzá.
- Várj, megyek veled – mondta a lány és bementek a szobába, ahol a medve még aludt.
- Nézd, Julie, itt a levél, amit kapott a nénikéjétől, még ki sem nyitotta.
- Nem baj, majd elolvassa, ne piszkáld, gyere hagyjuk aludni! Nekiállok a tortának, segíthetnél. Mi az? - kérdezte a lány és a bátyja mellé lépett.
- Ezt az asztalon találtam. Hivatalosnak látszik. Anya biztos itt felejtette.
Julie kinyitotta a borítékot és majdnem felkiáltott.
- Ezt nem tehetik meg, nem vehetik el tőlünk Paddingtont, ő a miénk.
- Mi bajod, Julie? – kérdezte a fiú, mire a lány megmutatta a levelet, melyben az állt, hogy tíz napon belül át kell adniuk a medvét a hatóságoknak, ugyanis jogellenes egy vadállatot tartani a lakásban emberek között.
- Csinálnunk kell valamit, ezt nem hagyjuk annyiban – mondta Johnathan, és az ágy felé nézett, ahol barátjuk pihent. Még nem tudták hogyan, de lépniük kellett, ha Paddingtont meg akarják tartani…


2. fejezet

A bonyodalmak elkezdődnek

Mire a házaspár hazaért a vásárlásból, a gyerekek már javában készítették a tortát, tudtak a levélről, de egyelőre nem szóltak róla semmit. Kíváncsiak voltak, a szülők mikor avatják be őket a dologba.

- Sziasztok, ez ám a süti, jól néz ki. Képzeljétek, kaptunk olyan kerékpárt, amivel Paddington is tud biciklizni majd.
- Kicsit ugyan furcsán nézett ránk az eladó, mikor megmondtuk, hogy egy kis mackónak vesszük, de aztán jót mosolygott, szerintem hallott már a híres Paddingtonról.
- Tényleg, felébredt már a drágám?
- Nem tudjuk, voltunk bent nála, de még aludt. Szerinted jó lesz úgy, ha a krémbe teszek marmeládét? – kérdezte Julie.
- Szerintem jó, majd megkóstoljuk. Szia, drágám, gyere, egyél valamit!
- Csak még ne a tortát, az ugyanis délutánra lesz a barátnőmnek, tudod, ma van a születésnapja – füllentette Julie.
Paddington bólintott majd a fürdőbe ment.
- Nagyon csendes, ez nem jó. Megnézem – mondta Henry és bement a medve után a fürdőszobába. - Nem akarlak zavarni, minden rendben veled? Figyelj, tudom, mit érzel most és nem indult jól a kapcsolatunk, igaz, de mostanra megkedveltelek, és nem engedünk el innét, te ide tartozol. Elvesztetted a nénikédet, de cserébe kaptál egy igazi családot, akik szeretnek téged. Én is.
- Köszönöm, Mr. Brown, mindjárt megyek.
- Rendben – felelte a férfi mosolyogva és becsukta az ajtót.

Délután megérkeztek a vendégek is, és elkezdődött a buli, ahol mindenki jól érezte magát, Paddington is próbált jó kedvűnek látszani, de ez nem mindig sikerült neki.

- És most jön az ajándékozás. Paddington, gyere ide, ez a tiéd, most már mehettek Johnathannal bringázni.
- Ez igen, de szuper járgány, de ezt miért kapom, Mrs. Brown, nincs születésnapom.
- Tudjuk, de már régóta vágytál rá, gondoltuk, most meglepünk vele. Próbáld ki, jó-e!
- Máris, nézzétek, milyen bringát kaptam! John, jössz velem egy körre?
- Hogyne, jó kis járgány, kösz, anya, ez jó ötlet volt – mondta a fiú halkan.
- Hé, kisöreg, a sisak kötelező, neked is, medve úrfi. És csak itt legyetek a környéken, nem kószálunk el messze, értem? Mire visszajöttök, lesz torta is.
- Szuper, akkor a parkig verseny, gyerünk, medve, előzz le minket!
- Ezek szerint jó ötlet volt ez a kerékpár, örül neki.
- Persze, mert még nem tudja, mi vár rá – szólalt meg Julie a hátuk mögött.
- Tessék? Mit akarsz ezzel mondani? – kérdezte apja.
- Csak ezt, miért titkoltátok el előttünk, mi van ebben a levélben. Nem engedhetjük el őt innen, apa. Ő a miénk.
- Egy pillanat, Julie, miről beszélsz?
- Ne csináljatok úgy, mint aki nem tud semmit, a hatóság el akarja venni tőlünk Paddingtont. Ez van ebben a levélben nem?
- Micsoda? De maguk azt mondták, örökre itt maradhatok, ezek szerint hazudtak nekem – mondta Paddington az ajtóban állva, majd felpattant a kerékpárjára és elhajtott a város felé. Henry az autójához sietett, beült és utánament. Nemsokára utol is érte a medvét.
- Állj meg, és beszéljünk, nem akarunk elveszíteni, félreértettél minket. El akartuk neked mondani, és együtt kitalálni valamit, csak várni akartunk vele, amíg kicsit megnyugszol. Ha nekem nem hiszel, legalább Molly miatt gyere vissza, ő nagyon szeret téged, és ha valaki, ő sosem hazudna neked. Állj meg, mert kereszteződés jön! – szólt ki hangosan Henry az ablakon, de mire előre nézett, a kis mackó eltűnt egy piros furgon mögött.
- Az iskoláját neki, ezt nem hiszem el – mérgelődött a férfi és bekanyarodott a sarkon, de addigra az autó eltűnt a szeme elől és a medve is. Csak a kék kis kerékpár maradt utána. Henry leállította az autót és kiszállt. Berakta a bringát a csomagtartóba és hazaindult. Fogalma sem volt, mit mondjon a családjának. Mikor beért a lakásba, felesége és gyerekei kérdőn néztek rá.
- Henry, mi történt, hol van Paddington? – kérdezte Molly.
- Nem tudom, követtem őt, próbáltam neki elmagyarázni, hogy nem mondtunk le róla, aztán az egyik kereszteződésben eltűnt egy piros furgonban. Csak a bringáját tudtam hazahozni.
- Szóval elrabolták? Szólni kell a rendőrségnek.
- Pont nekik, anya, mikor ők akarták elvenni tőlünk? Nem, menjünk keressük meg őt! Merre mentek?
- A kikötő felé láttam elhajtani a furgont. Utánuk kellene nézni.
- Menjünk – mondta a lány és kisiettek a lakásból.


Eközben a kis medve egy ketrecbe zárva tért magához. Sötét volt, így nem látta, mi is van körülötte, de arra hamar rájött, hogy bajban van és valahova viszik. Már nem is nagyon próbált szabadulni, mert úgy tudta, Brownék nem foglalkoznak vele, és elfelejtették, hisz majdnem a hatóság kezére adták őt. Egyszer csak az autó, amiben volt, megállt. Felpakolták a ketrecet egy vonatra, ami ha jól hallotta, akkor Bristolba megy. Vajon mit akarnak ott tőle? Este fáradtan és éhesen húzta össze magát ketrece egyik sarkában és elaludt. Álmában újra a perui erdőkben járt, és vidáman játszott az ott lévő állatokkal. Az ébredés azonban ismét csak rossz volt. Mikor megállt a vonat, kipakolták a ketrecet és kinyitották.

- Na gyerünk, medve, irány az autó, vár téged a cirkusz világa. Híres leszel, hisz beszélő medvét még nem láttak. Én pedig gazdag leszek.

Paddington élete ezután gyökeresen megváltozott. Hetekig tűrte a cirkusz rideg és kíméletlen világát, ahol nem voltak kedves csak parancsszavak. Egyik nap aztán úgy döntött, megszökik és visszamegy Peruba. Az utazás azonban nem volt egyszerű, hisz nem tudta, merre is induljon, ráadásul a cirkusz emberei keresték a szökése miatt, ezért gyorsan le kellett lépnie Bristolból. Az éjszakákat állomásokon és várótermekben töltötte, szerencsére akadtak jó emberek, akik segítettek neki, miután megmondta, hova akar menni. Egyik este egy ház előtt állt meg, gondolta, szerencsét próbál és becsöngetett a kapun. Egy fiatal lány nyitott ajtót, aki meglepődve nézett rá.

- Szia, hát te? De aranyos vagy, gyere be!
- Jó estét, Paddingtonnak hívnak, és szállást keresek, ha befogadna éjszakára, azt megköszönöm.
- Persze, én Chris vagyok, itt lakom, gyere nyugodtan beljebb és ülj le, biztos éhes is vagy, készítek neked enni. A medvék szeretik a mézet, ugye?
- Igen, bár én inkább marmeládét ennék, ha van.
- Az nem tudom micsoda sajnos, de ha elmondod, holnap veszek neked.
- Nem venni kell, készíteni sok narancsból és cukorból, nagyon finom. Megtanítom neked, ha szeretnéd.
- Rendben, tessék, egyél. És mondd csak, hogy kerültél ide?
- Hát ez nagyon hosszú történet. Ha van időd, elmesélem, de eléggé fáradt vagyok. Meg fürdenem is kellene, azt hiszem, szagom is van már.
A lány elnevette magát:
- Nem vészes, tudod mit, ha nem vagy szégyenlős, én megfürdetlek, van jó nagy kádam. Mi az?
- Nem nagyon szeretem a vizet – vallotta be a kis medve.
- Majd óvatos leszek, na gyere! Finom, illatos leszel – ígérte Chris, majd a fürdőben, miközben a kádban fürdött, Paddington azalatt elkezdte történetét.
- Az igen, és szerinted Brownéknak nem hiányzol?
- Nem, már nem, azért hagyták volna, hogy elvigyenek a hatóságok.
- Ha elszöktél tőlük, akkor nem tudhatod, mit gondolnak. Ha akarod, megkeresem neked őket.
- Nem, most jó itt önnél, aztán úgyis visszamegyek Peruba. Ott az én helyem.
- Rendben – felelte Chris, de miután a medve elaludt, leült a gép elé, és utánanézett a neten, hol is lakik a Brown család. Akik most épp vacsoráztak szótlanul. Hiányzott nekik Paddington, és azon kívül, hogy megtudták, merre ment a kocsi, akkor délután egyelőre semmiről nem kaptak információt.
- Valahol lennie kell, nem szívódhatott fel.
- Mi van, ha baja esett? Tudjátok, milyen érzékeny, vagy ha bántják szegényt.
- Julie, fejezd be, mindent megtettünk, amit lehet, ha valaki látta, úgyis szólni fog.
- Persze, főleg ha rossz emberek kezébe kerül. Meg kell találnunk.
- Kicsim, apának igaza van, a többi a szerencsén múlik, meg rajta persze. Ha szeret minket, vissza fog találni hozzánk. Nem nyitok vitát erről, irány az ágy, reggel suli.
- Úgy látszik, ti nem is szeretitek annyira Paddingtont – vetette oda John a szüleinek, és felsietett az emeletre.
- Nekem is hiányzik, igen, de nem tudok, mit tenni, Henry, biztos, hogy mindent megtettünk érte? A szívem szakad meg, ha arra gondolok, hogy szenved valahol.
- Nyugodj meg, ha valaki látta, vagy tud róla valamit, úgyis szól nekünk.


Másnap Paddington bement Chrisszel a lány munkahelyére az állatkórházba.

- Nagyon érdekes a munkád. Ezek az állatok meg fognak gyógyulni?
- Igen, ha kérhetem, ne nyúlj semmihez, veszélyes szerek vannak itt, és lehetőleg ne beszélj mások előtt, nehogy baj legyen. Tudod, a medvék nem beszélnek.
- Kivéve engem, Peruban van pár ilyen medve, mint én, igaz, már nem sok. Azért akarok visszamenni oda, az én fajtámhoz. Rájöttem, nem vagyok én idevaló. Kalandnak jó volt, de most már hazamennék. Igaz, Lucy nénikém már nem él, de talán találok ott barátokat. Az emberekben úgyis csalódtam már.
- Ne mondj ilyet, nem mindenki rossz, hidd el! Ha szeretnéd, segítek neked eljutni haza.
- Tényleg? Az nagyon jó lenne. El is jönne velem? Láthatná Perut, nagyon szép hely.
- Nem bánom, úgyis régen kalandoztam már. De ezzel még várjunk kicsit. Hátha meggondolod magad és Brownék keresnek nálam.
- Nem hinném, de nem bánom, úgyis szét akartam itt nézni – felelte Paddington.

Délutánonként jókat kirándultak Chrisszel, a lány élvezte a medve társaságát, egyik este azonban üzenetet kapott a Brown családtól, hogy eljönnének a medvéért.

- Paddington, jó hírem van, nemsokára otthon lehetsz.
- Tényleg, indulunk Peruba?
- Nem, most kaptam egy üzenetet Londonból, hogy Brownék eljönnének érted, hiányzol nekik. Tévedtél velük kapcsolatban, ők szeretnek téged. Tegnap felvettem a kapcsolatot a családdal, nagyon várnak haza.
- Ez biztos, Chris, nem tévedsz? Én Peruba készülök vissza.
- Figyelj rám, ahogy hallgattam őket, biztosan szeretnek téged, szerintem adj nekik egy esélyt, bár nekem nagyon fogsz hiányozni. Megkedveltelek, te kis fickó.
- Én is téged, Chris, de azért örülök, hogy Brownék nem felejtettek el, ez azért jó dolog.

Két nappal később Henry és Molly megjelentek a lány lakásán.

- Üdvözlöm önöket, Chris Person vagyok, jöjjenek be!
- Köszönjük, hol van Paddington, ugye jól van? – kérdezte Molly.
- Igen, most épp nincs itthon, elment a boltba, remekül összeismerkedett a környékbeliekkel, és igazság szerint én is nagyon megszerettem, de tudom, hogy magukhoz tartozik, és hiába tagadja, maguk is hiányoznak neki. De valamit tudniuk kell, Paddington vissza akar menni Peruba, csak annak köszönhető, hogy még itt van, mert én próbáltam rábeszélni, hogy adjon maguknak egy esélyt. Ugye, nem akarják a hatóság kezére adni őt?
- Nem, dehogy, ezt ő értette félre, tudjuk, hogy szüksége van ránk. És mi is szeretjük.
- Akkor megnyugodtam, csak sajnálom, hogy elmegy, hisz nagyon megkedveltem. Itt is van. Gyere, Paddington, vendégeid jöttek!
- Nézd, Chris, kaptam a boltban is marmeládét! Gondolom, ez nem olyan finom, mint a házi. Mr. és Mrs. Brown, hát önök?
- De jó látni téged, és nőttél is, már majdnem kicsi rád a kabát. Paddington, hiányoztál és aggódtunk miattad. Ide sem jössz hozzánk?
Henry közelebb lépett a medvéhez és egy papírt vett elő a zsebéből.
- Azért, hogy többet eszedbe se jusson kételkedni abban, hogy nekünk fontos vagy, ez a bizonyíték. Olvasd csak el! – nyújtotta a papírt a medve felé a férfi.
- Örökbefogadási bizonylat. Ez azt jelenti, amit gondolok? – nézett rá Paddington.
- Bizony, innentől fogva senki nem vehet el tőlünk, itt a papír, a nevünkre vettünk és a családhoz tartozol végleg. Akkor hazajössz velünk?
- Nagyon hiányzol nekünk, hallod? A gyerekeknek is. Kérlek, felejtsük el, ami történt, és gyere haza! – mondta Molly és kinyújtotta a kezét a mackó felé.

Paddington egy ideig hallgatott, majd elfogadta a kézfogást. Chris mosolyogva nézte őket, amint összeölelkeznek.

- Nagyon köszönjük, hogy vigyázott rá. Ha Londonban jár, szívesen látjuk, és biztos Paddington is találkozna Önnel.
- Bizony, nagyon szépen köszönöm, hogy segítettél. Jó ember vagy, Chris.
- Te meg egy kedves mackó, légy jó és vigyázz magadra! Szerencsések, hogy rátaláltak, vigyázzanak rá nagyon! Hiányozni fogsz - mondta a lány és megölelte Paddingtont, aki hozzá bújt.
- Nagyon köszönöm a segítségedet, írni fogok neked, ha megkapom a címedet, vagy beszélünk telefonon, nem fogjuk egymást elveszíteni, meg aztán Brownék megengedik majd, hogy közben meglátogassalak, ugye?
- Feltéve, hogy nem szöksz el, igen, de most mennünk kell, mi is köszönjük, hogy gondját viselte Paddingtonnak. Kérem, ezt fogadja el – mondta Henry és egy borítékot akart átadni Chrisnek, de ő megrázta a fejét.
- Nem, én nem ezért tettem, igazán megkedveltem őt, és örülök, hogy itt volt, de ezért nem fogadok el pénzt. Vegyenek neki rajta marmeládot!
- Ha így áll a dolog, nem bánom. Induljunk, Paddington, mert este lesz, mire hazaérünk. Viszlát Chris!
- Viszlát! – intett az autó után a lány könnyes szemmel, de ekkor még nem sejtette, hogy a kis mackót nem most látta utoljára.


3. fejezet

Karácsony meglepetésekkel

Mire hazaértek Londonba a ház elé, Paddington elaludt a kocsiban.

- Biztos nagyon kimerült volt szegény, hozd be, Henry, megcsinálom hamar a helyét.
- Nem csak nagyobb lett, hanem nehezebb is. Jól van, kis fickó, itthon vagyunk már. De nem ajánlom, hogy még egyszer megszökj tőlünk.
- Köszönöm, Mr. Brown – felelte félálomban a medve.
- Apa, megjöttetek, hol van Paddington, jól van, ugye?
- Igen, Johnathan, jól van, semmi baja, egy kedves lánynál volt, aki vigyázott rá, de most pihennie kell, sajnos az elmúlt hetek nem voltak könnyűek neki, hisz nem csak jó emberekkel találkozott.
- Holnap beszélhettek vele, de most had aludjon.
- Mondtátok neki, hogy örökbe fogadtuk? Biztos örülne neki.
- Igen, mutattuk a papírt, és így már elhitte, hogy nem akartunk neki rosszat. Drágám, pizzát ígértél nekem a kocsiban.
- Jó, de akkor rendeljünk, mert ma már nem állok neki sütni – felelte Molly, aki még éjszaka is benézett a kis medvéhez, aki nyugodtan aludt.

Egy hónappal később Londonban is megérkezett a tél hideggel és sok hóval, de ez Paddingtonnak nem vette el a kedvét attól, hogy naponta eljárjon újságot hordani és segédkezni több helyen is.

Egyik este Molly egy pohár teát vitt be a medvének.

- Holnap elmegyünk és veszünk neked meleg holmikat, mert, igaz, van bundád, de ez sem mindig véd meg a hidegtől. Tessék, ezt idd meg, finom, meleg tea, sokat tüsszögtél ma este. Nem lenne jó, ha beteg lennél.
- Nem kell engem félteni, Mrs. Brown, mi medvék nem betegszünk le egyhamar, csak ma sokat voltam kint.
- Paddington, jössz velem? Kipróbáljuk az új játékomat, amit ma szereltem össze.
- Mehetünk, John. Később megiszom a teát, Molly.
- Rendben, de ne felejtsd el, és John, nem akarok semmi felfordulást, fiatalúr, hallod?
- Persze – felelte a fiú és bementek a szobába.

Hamarosan beköszöntött a karácsony, és a Brown család is készült az ünnepekre.

- Kicsit nagy lett az idei fa, de majd vágunk le belőle. Micsoda hideg van, mi az, szívem, jegeled a házat?
- Csak szellőztettem, az is kell néha. Korán hazaértél. Megvetted, amit kértem?
- Igen, bent van a garázsban, nyugi, eldugtam, senki nem látja meg.
- Akkor jó, John tanul, a lányunk meg a barátnőjénél van.
- Szép napot, Molly, kaptam jó pár édességet, ezt hova tegyem? Most nem enném meg – ért be a lakásba Paddington.
- Tedd a többi közé a szekrénybe, drágám. Ez volt a mai fizetséged?
- Részben, de kaptam pénzt is, így most elmennék vásárolni, ha nem baj.
- Menj csak, de vigyázz magadra, senkivel ne menj el!
- Vigyázok, Mr. Brown – mondta a kis medve és elment.

Elérkezett a szenteste, a család a feldíszített fa körül ült már, mikor John ezt kérdezte:

- Anya, Paddington miért nincs itt velünk?
- Azt mondta, mindjárt jön vissza, de megnézem – mondta Molly, és a medve szobájába nyitott be. Paddington az ágyon ült, és egy borítékot nézett szomorúan.
- Mi van veled, drágám, miért jöttél be? Kitől kaptál levelet?
- Ez még Lucy nénikémtől való, azóta sem tudtam kinyitni. Megtenné nekem, hogy felolvassa?
- Ha biztos, hogy ezt szeretnéd, akkor gyere ki közénk és elolvassuk együtt, jó? Ma karácsony van, nem szabad szomorkodni.
- Rendben – felelte a medve és kisétált a nő után.
- Anya, még nem is ettünk a tortából, pedig jól néz ki. Megkóstoljuk, Paddington?
- Előbb szeretném, ha együtt meghallgatnánk valamit. Mollytól azt kértem, olvassa fel azt a levelet, amit Lucy nénikém írt régebben, mert egyedül képtelen vagyok kinyitni.
- Rendben, hallgassuk meg! – mondta Molly, kibontotta a borítékot, és hangosan olvasni kezdte a levelet.

Kedves Paddington!

Most, hogy érzem, közeledik a végső búcsú, szeretném neked megírni, mennyire fontos voltál nekem mindig, örültem, mikor Londonba mentél és aggódtam érted, mikor bajba kerültél. A férjemmel mindig is azt szerettük volna, hogy rendes medvét neveljünk belőled, és noha nem voltál a vérszerinti gyerekünk, mi mégis eszerint szerettünk téged. Bízom benne, hogy Brownéknál továbbra is jó helyen leszel, és úgy fogják a gondodat viselni, legalább úgy, ahogy azt én tenném. Ahogy megismertem őket, jó emberek, fogadj szót nekik, és lehetőleg azért sose felejtsd el, hogy mire tanítottalak és honnét származol. Te medve vagy, és nem ember, de jól beilleszkedtél az emberek világába, és tudom, hogy jó helyen vagy Londonban. Kívánom, hogy sikeres felnőtt mackó váljon belőled, bárhol is fogsz élni. Kedves Molly és Henry, fogadják köszönetemet amiért gondoskodnak Paddingtonról, láttam, hogy nagyon szeretik őt, és ez engem is megnyugtat. Tudom, hogy maguknál nem eshet baja. Kicsit ugyan makacs a fiú, de jó kis medve. Szeressék őt helyettem is. Tudom, hogy sosem hagyják cserben. Ez a tudat engem is megnyugtat és könnyebben megyek el és hagyom itt őt. Ezt a levelet már nem tudom elküldeni, de bízom benne, hogy valahogy eljut hozzád, Paddington. Légy jó és ne felejts el!

Szeretettel: Lucy néni.


Molly felpillantott a levélből, és egy ideig mindenki némán nézett maga elé, aztán Henry megköszörülte a torkát és így szólt:

- Drágám, tortát ígértél, finom krémmel és mazsolával. Karácsonykor nem szomorkodunk, hisz ő már jó helyen van, biztosan figyel téged Paddington, és nem szeretne szomorúnak látni.
- Igaza van, Mr. Brown, köszönöm Molly, hogy elolvasta nekem. Elteszem emlékbe, aztán jövök.
- Kicsit megviselte a levél, úgy látom, de majd felvidítjuk. Anya, alhatunk ma itt kint a nappaliban? Biztos jót tesz neki a társaság.
- Igen, persze. Tortaevés után nézünk egy filmet. Gyere, Paddington, neked is jut finomság.
- Ez nagyon jól néz ki, Molly, és finom is. Kaphatok még?
- Csak vigyázz, el ne rontsd a gyomrodat!
- Ez nem fog megártani, Molly, ne féljen!
- Paddington, anya megengedte, hogy ma a nappaliban aludjunk, és játszunk az új szerzeményekkel.
- De rollerezés nincs a házban, fiatalok, ebben megállapodtunk – mondta Henry, de ekkor csöngettek.
- Ki lehet az ilyenkor? Várjatok, majd én megyek! – mondta Molly, és kiment, majd pár perc múlva egy csomaggal tért vissza.
- Paddington, ez a tiéd, gyere, nézd meg, ki küldte, itt a kártya!
- Vajon kitől jött? Kellemes ünnepeket és minden jót kíván Chris. Ez igen, nézze csak, Molly, egy csomó édesség és jó pár füzet és toll.
- Az neked minek, tanulni akarsz? – kérdezte Julie.
- Még az is lehet, de nem, hanem többször leírom a gondolataimat így könnyebb.
- Ezt nem is tudtam, megmutatod majd az írásokat? Kíváncsi vagyok rájuk.
- Talán igen, majd egyszer. Nem olyan jók.
- Csak ne szerénykedj, vehetek belőle?
- Persze John, tessék – felelte Paddington.

Ezen az estén jó későn aludtak el a gyerekek a medvével együtt a nappaliban.

- Nézd, de helyesek! Végre együtt vannak újra.
- Teszek a tűzre még, nehogy megfázzanak éjjel. Menjünk mi is aludni!
- Jó, de a fán hagyd égve a lámpákat, karácsony van. Ha felébredek, majd lenézek hozzájuk – mondta Molly és hajnal felé ment le a nappaliba, ahol már kialudt a kandallóban a tűz. A lány betakarta gyerekeit és a kis medvét, aki a két fiatal között aludt. Molly az ablakhoz lépett, elhúzta a függönyt, és ekkor látta meg, hogy újra esik a hó.

- Mi az, Mrs. Brown? Már reggel van? – ébredt meg Paddington.
- Nem, aludj csak, megyek én is, csak lenéztem hozzátok. Esik a hó megint.
- De jó, akkor mehetünk majd szánkózni.
- Igen, de még pihenj kicsit, takarózz be jól, meg ne fázz! – felelte a lány, és mosolyogva nézett a medvére. Szerette őt nagyon és hamarosan szüksége is lesz erre a nagy szeretetre. Mert a kis család élete újra felkavarodik egy csúnya eset miatt…

Előző oldal Krisz